Rövidesen kezdődik az év katolikus eseménye Budapesten! (x)

2021. augusztus 18. – 10:53

Másolás

Vágólapra másolva

Az üldözött keresztények és a társadalmi problémák orvoslásába bekapcsolódó katolikus közösségek képviselőit is hallhatjuk szeptemberben a budapesti eucharisztikus világeseményen.

Öt kontinens, közel negyven országából, több mint hatvan előadó érkezik rövidesen Budapestre az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. A záró szentmisét Ferenc pápa celebrálja.

Bemutatkozás a világ előtt

Mi a célja a katolikus közösség egyik legnagyobb rendezvényének? Az eucharisztikus kongresszusok 1881 óta íródó történelméből kirajzolódik, hogy egyik feladata, hogy Krisztusból merítve választ adjon a katolikus közösséget ért kihívásokra. Másrészt: „A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus bemutatkozás a világ előtt, és nemcsak a világegyház, hanem a civil világ előtt is” – foglalta össze korábban Erdő Péter bíboros az esemény szerepét és jelentőségét.

Sokszínű közösség

A kongresszus programja, az előadók köre ezeknek a vállalásoknak igyekszik megfelelni. Keretet ad annak, hogy bárki megismerhesse a közösség sokszínűségét és az Eucharisztiában való egységét. Szeptember 5-12. között láthatjuk, hogy az egyház képviselői korunk társadalmi problémáinak szinte minden területén jelen vannak és szerepet vállalnak azok megoldásában.

Támasz drogosoknak, alkoholistáknak

Megismerkedhetünk a függőségekkel küzdő, eltévedt fiataloknak támogatást nyújtó hit által vezérelt életet kínáló Cenacolo közösség képviselőivel is. Georg Schwarz maga is a közösség támogatásával építette fel újra az életét. „Egy bizonyos ponton elhagytam mindent, amire a családom és a hitem tanított. Az alkohol rabjává váltam” – idézte fel a múltját. A Cenacolo nem terápiás intézmény, keresztény értékekre épülő, önsegítő életiskola.

A templom elhagyásától a közösségalapításig

Az elmagányosodással szemben a közösségépítés fontos küldetését végzi a brazil Moysés Azevedo, aki tinédzserként kijelentette, hogy nem akar többé templomba menni, mert az egy múzeum. 1980-ban egyike volt azoknak a fiataloknak, akik köszönthették és megajándékozhatták a Brazíliába látogató II. János Pál pápát. Moysés az életét ajánlotta fel a Szentatyának, hogy azt a fiatalok evangelizációjának szenteli. 1982 óta pizzázókat, kávézókat nyitnak a társaival, ahol kötetlen beszélgetések segítségével viszik közel a vendégeiket az Eucharisztiához. A világ több mint harminc országában van jelen a Katolikus Shalom Közösség, Budapesten is.

A véráztatta Mianmarból érkezik Charles Maung Bo bíboros Budapestre és előadást tart a kongresszuson. Forrás: Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
A véráztatta Mianmarból érkezik Charles Maung Bo bíboros Budapestre és előadást tart a kongresszuson. Forrás: Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

Szolgálat a fegyverek árnyékában

Több olyan előadót is hallhatunk majd a kongresszuson (helyszín: Hungexpo, szeptember 6-10 között), akik határozottan kiálltak háborús helyzetben a közösségeik védelmében. A véráztatta Mianmarból érkezik Charles Maung Bo bíboros, kinevezésével Ferenc pápa szolidaritását fejezte ki az elnyomástól szenvedő burmai katolikusoknak. Louis Raphaël Sako bagdadi érsek és babiloni káld katolikus pátriárka a hazájában pusztító háború idején segélykérő nyilatkozataiban fordult a világ felé az iraki keresztény közösség megmaradásáért. Itt lesz Andrew Yeom Soo-jung bíboros, Szöul érseke, aki első római katolikus vezetőként, 2014 májusában átlépte az Észak- és Dél- Korea közti határt.

Az eseményről bővebb információt az iec2020.hu oldalon olvashat.

Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, aminek a megrendelője a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!