A kormányt lephette meg a legjobban, hogy elszállt a költségvetés

2024. április 23. – 18:06

Másolás

Vágólapra másolva

Török Zoltán, a Raiffeisen és Németh Dávid, a K&H vezető elemzői voltak a Téma podcast e heti adásának vendégei, akik a magyar gazdaság helyzetét járták körbe Brückner Gergely műsorvezetővel.

Szóba került, hogy miért érhette meglepetésként a kormányt a vártnál jóval nagyobb költségvetési hiány, hogy mitől indulhatna be a növekedést serkentő fogyasztás, és miért nem érdemes arra számítani, hogy a közeljövőben 3 százalékra csökken az infláció.

Az adásban többek között szó esik még arról, hogy

  • miért számíthatunk a munkaerőpiaci hiány mérséklődésére a következő években;
  • valóban segíthet-e az állam abban, hogy egy céget a nemzetközi piacokon is sikeressé tegyen, és célt érhet-e a kormány „kifektetési” terve;
  • milyen pozitív hatásai lehetnek, ha az állam felvásárolja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret;
  • és megérheti-e hosszabb távon ennyi akkugyárat építeni Magyarországon.

Nyár elejéig ez volt a Téma utolsó adása, legközelebb júniusban jelentkezünk majd újabb podcasttal. A Téma eddigi és jövőbeni adásait a Telex saját lejátszóján kívül a Telex Podcast YouTube-, Spotify-, Apple- és Google Podcast csatornáin találják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!