Nem muszáj, hogy megegye a megtakarításunkat a 25 százalékos infláció

2023. május 5. – 07:10

Másolás

Vágólapra másolva

A Téma heti adásában a lakossági pénzügyekkel foglalkoztunk, elsősorban azzal, mit tehet egy lakossági megtakarító olyan brutális infláció idején, amilyet ma Magyarországon tapasztalunk. Brückner Gergő vendége Sándorfi Balázs volt, a Bankmonitor alapító ügyvezetője.

A közvetítőcég nemrég azzal került be a hírekbe, hogy egy első hallásra furcsának és kockázatosnak ható ötlettel rukkolt elő: hitelből állampapírt venni. Sándorfi többek között ezt is részletesen elmagyarázza az adásban, kitérve arra, kinek javasolt és milyen konstrukcióban működhet egy ilyen „pénzügyi örökmozgó”-szerű befektetés, hogyan lehet időben lezárni az ügyletet.

A podcastban emellett szó esik még arról,

  • hogy működnek a most elérhető állampapírok, milyen hozamot fizetnek és mikor, mennyire kiszámítható a jövőbeli kamatozásuk?
  • Reális-e Sándorfi szerint év végére az egyszámjegyű infláció?
  • Mitől kezdtek el újjáéledni a lakástakarék-pénztári konstrukciók, most már állami támogatás nélkül, piaci alapon?
  • Mikor állhat meg a hitelfelvételi kedv csökkenése ilyen kamatok mellett, mi történik az ingatlanpiacon a mostani hitelezési mélyponton?
  • Hány százalék esés jöhet még a lakásárakban, és mennyi leértékelődést történt eddig, ha az inflációt is beszámoljuk?
  • Milyen a bankok helyzete most, el tudják-e látni gazdasági életbeli szerepüket olyan terhelés mellett, amit most kapnak állami oldalról? Stabil-e a magyar bankrendszer ma?
  • Milyen befektetési piacokra érdemes most belépni a fentieken kívül? Mi történt és mi várható részvénybefektetések piacán?

A Téma minden héten pénteken jelentkezik a Telex új, podcastos YouTube-ján és az összes népszerű streamingfelületen. Minden csatornánk elérhető innen, aki nem akar lemaradni a friss részekről, annak érdemes feliratkozni!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!