Simor András: Ez a gazdaságpolitika a környező országokhoz képest nem felzárkózást, inkább leszakadást hozott

Legfontosabb

2023. április 21. – 07:00

Másolás

Vágólapra másolva

A Téma Brückner Gergővel e heti vendége Simor András volt, aki 2007 és 2013 márciusa között vezette a Magyar Nemzeti Bankot. Visszavonulása óta a volt jegybankár kevés nyilvános szereplést vállal, jelenleg az Erste felügyelőbizottságának tagjaként és a Budapesti Fesztiválzenekar kuratóriumának elnökeként tevékenykedik.

Ennek ellenére nemrég egy izraeli lapnak adott interjúját annyira felkapták helyben, hogy hamarosan egy tel-avivi konferencia előadójaként találta magát, ahol arról kellett beszélnie, „mi történik akkor, amikor a demokráciát egy országban felszámolják, és milyen hatással van ez a gazdaságra”. (Izraelben mostanában érthető módon nagy az érdeklődés az orbánizálódás témája iránt.)

Simor szerint a kormányt komoly felelősség terheli azért, hogy ilyen magas az infláció, és azért is, hogy csak lassan fog csökkenni, habár ezt a felelősséget Orbánék megpróbálják rányomni az MNB-re. Mint mondta,

a kormánynak azok a lépései, amelyekkel rövid távon enyhíteni szeretnék a gazdasági hanyatlást (így például az, hogy továbbra is olcsón kínálnak hiteleket vállalatoknak a Baross Gábor programmal), mérsékelnék a GDP-csökkenést, hosszú távon valójában rosszat tesznek az ország felzárkózásával. Politikailag azonban nyilvánvalóan előnyösek.

„Ha én három hétig egyfolytában eszem mértéktelenül, akkor el fogok hízni. Akkor utána jön egy fogyókúra, és ezt nem önmagában kell értelmezni, hanem ez, ha úgy tetszik, a büntetés azért, mert három hétig degeszre ettem magam. És a magyar gazdaságban ez folyt; volt egy gazdasági növekedés, ami nem volt elég, mert »mi a kanyarban előzünk«, meg majd mi megmutatjuk, hogy nemcsak hogy mindent tudunk, hanem mindent jobban tudunk, és gyorsítottuk egyfolytában a növekedést. Ez a magasnyomású gazdaság, még elméletet is gyártottunk hozzá.

Volt költségvetési hiány akkor is, amikor nem kellett volna, volt alacsony kamat akkor is, amikor nem kellett volna. Volt mindenféle hitelprogram, amire már nem volt szükség. És ennek az ára az, hogy Magyarországon jóval magasabb az infláció, mint bárhol Európában”

– fogalmazott a volt jegybankelnök, aki szerint a kormány elmúlt évtizedbeli tevékenységének eredményeit a környező országokkal való összehasonlításban érdemes értékelni, és ha így teszünk, nem túl rózsás a kép. „Ez a gazdaságpolitika a környező országokhoz képest nem hozott felzárkózást, még azt mondanám, hogy valami leszakadást is, nagyon lassú leszakadást hozott a környező országokhoz képest. Tehát az, hogy mi megpróbáljuk megmutatni a világnak, hogy mi mindent jobban tudunk, és mi mindent máshogy csinálunk, az nem hozott többet, viszont rengeteg kockázatot hozott az országnak” – mondta.

Simor András – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Simor András – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A műsorból kiderül még:

  • Miért szegte meg önkéntes fogadalmát, hogy nem fogja az utódai munkáját kritizálni?
  • Mivel tölti nyugdíjas napjait?
  • Miért nem váltja ki a kívánt hatást Magyarországon a kamatemelés?
  • Kap-e visszajelzéseket a jelenlegi vezetői rétegtől, amikor éles kritikákat fogalmaz meg?
  • Hogyan függ össze szerinte a Budapesti Értéktőzsde fejlődésének lelassulása a NER logikájával?
  • Mit gondol az euróbevezetésről, annak realitásáról?
  • És hogyan értékeli tíz év távlatából a saját, sokak által kritizált lépéseit jegybankelnökként?

A podcast kivonatolásához az Alrite beszédfelismerő, speech to text szoftvert használtuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!