Ez a szerepjátékos gyilkosság

2023. április 11. – 14:59

Ez a szerepjátékos gyilkosság

Másolás

Vágólapra másolva

A történet egy erdei gyilkosságról, egy baráti társaságról, négy Budapesten élő férfiról: Krisztiánról, Gergőről, Andrásról és Károlyról szól.

András és Gergő éppen 15 éves fegyházbüntetésüket töltik előre kitervelt emberölésért, Krisztián megölése miatt. Mindketten kitartóan állítják, hogy ártatlanok.

Károly pedig András barátja volt, de végül az ő különös vallomása, egyetlen terhelő közvetlen bizonyítékként juttatta börtönbe korábbi ismerőseit. Mindannyian értelmiségi családokból származó, művelt férfiak, és ami összeköti őket, az a szerepjáték.

A sorozat alkotói: Fazakas Péter rendező, Pacsorasz Viktor vágó, Tövisházi Ambrus zeneszerző – sound designer, Nagy Zsolt színművész, Janecskó Kata és Munk Veronika újságírók.

Az angol nyelvterületen csak true crime podcastként emlegetett sorozatot körülbelül úgy kell elképzelni, mint egy dokumentumfilmet, amit hallgat az ember.

A tízrészes podcastban saját hangjukon szólalnak meg a magukat következetesen ártatlannak valló, börtönben ülő elítéltek, az őket börtönbe juttató ügyészség képviselője, az ellenük valló, egyikük korábbi barátnőjét később feleségül vevő koronatanú, az egyik elítélt szülei, az áldozat édesanyja, az áldozat csontjait egy erdőben megtaláló holland kiránduló, a bíróság, és a legkülönfélébb szakértők is. Bemutatjuk a gyilkosság feltételezett helyszínéül szolgáló pilisi kirándulóhelyet, a börtönöket, a szerepjátékosokat is.

Nyolc hónapnyi kutatómunka, 50 órányi interjú, 12 ezer oldalnyi irat feldolgozása után 2023 tavaszán folytatásokban mutatjuk be ezt az izgalmas, sok tekintetben nagyon egyedi bűnügyet, ami egyben egy fiatal férfi tragikus halálának története. Egy olyan bűnügyet, amely a bíróság, az ügyészség és az igazságügyi szakértő szerint rendkívül egyedi és különleges.

A tízrészes podcast a magyar igazságszolgáltatás furcsaságait is elemzi a Szerepjátékos gyilkosságon keresztül, csak egy példa: az elítélt Gergőt és Andrást az ügyben ötször engedték ki, és hatszor vitték a rácsok mögé. A podcast egyebek mellett arra keresi a választ:

mi kell ahhoz ma Magyarországon, hogy valakit 15 évre börtönbe zárjanak?

Kik a történet főbb szereplői?

Krisztián

Eltűnése időpontjában 31 éves, sötét szemű, sportos testalkatú férfi, a gyilkosság áldozata. A UPC-nél dolgozott, nagyon szerette a macskáját, hobbija a szerepjátékozás volt, általában varázsló vagy harcos karaktert választott. Édesanyja Annamária, barátnője Andrea.

András

A gyilkosság időpontjában 26 éves, a podcastunk indulásakor 39. A legmagasabb végzettsége az érettségi, vegetáriánus, absztinens, templomba járó katolikus, művelt férfi, különösen érdeklik a filozófiai, történelmi témák. Hobbija a szerepjátékozás. Ő a gyilkosság egyik elítéltje, jelenleg a szombathelyi fegyházban tölti 15 éves, jogerős börtönbüntetését. Korábbi szerelme jelenleg Károly felesége.

Gergely

A gyilkosság időpontjában 32 éves, a podcastunk indulásakor 44. Az élete központi eleme a szerepjátékozás, heti akár 30-40 órát is töltött vele, rendszerint mesélőként. Egy erős fővárosi, belvárosi gimnáziumban érettségizett, a gyilkosság idején történelemszakos egyetemista, abszolutóriumot szerzett, édesanyjával társasjátékokat fejlesztett. Ő a gyilkosság egyik elítéltje, jelenleg a márianosztrai fegyházban tölti 15 éves, jogerős börtönbüntetését.

Károly

Háromdiplomás, egyebek mellett pszichológus végzettségű férfi, András korábbi jó barátja. Az ügy koronatanúja. Jóval idősebb a többieknél. Vallomása az egyetlen közvetlen, terhelő bizonyíték Andrással és Gergellyel szemben. Három és fél évvel Krisztián eltűnése után megy be a Teve utcai rendőrkapitányságra vallomást tenni. Összejött András korábbi szerelmével, aki jelenleg már a felesége.

Hétfőnként jelennek majd meg a Telex Nyomozó true crime podcast részei (rendszeres támogatóink egyben megkapják előre). A podcastok a Telex saját lejátszóján kívül a Telex Podcast nevű új YouTube-, Spotify-, Apple- és Google Podcast csatornáinkra kerülnek fel délután 5-kor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!