Ez itt a Névérték, a Telex gazdasági blogja, amelyben külső elemzők, szakértők cikkeit olvashatják. A blogban közölt írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik.
Mátyás Eszter, a Greenpeace regionális energiakampány-felelőse 2026. augusztus 16-án a Telexen megjelent írásában egyedülállóan optimista képet festett Magyarország energiabiztonságáról, Bulgáriát pedig működő modellként állította be. A szép történet mögött azonban egy alapvető számítási hiba húzódik: az energiatárolók nem oldják meg a rendszerköltségek problémáját, csupán néhány órára elfedik azt. Az OECD–NEA elemzései ugyanarra mutatnak rá: a valódi kérdés nem az, van-e elég tároló, hanem hogy a szerző számítása egyáltalán nem veszi figyelembe a teljes rendszer fenntartásának valódi költségét.
Az energiagazdaság hagyományos mércéje, az LCOE (élettartamra vonatkoztatott fajlagos energiaköltség), évtizedek óta komoly szakmai kritika tárgya. Az OECD Nukleárisenergia-ügynökség (NEA) System Cost Analysis for Integrated Low-Carbon Electricity Systems című, 2025-ös tanulmánya világosan bemutatja: az erőműszintű költség-összehasonlítás félrevezető, mert a napenergia ugyan olcsó önmagában, de amint a teljes rendszert nézzük – a déli termelési csúcsokat és az esti hiányt kell összeegyeztetni –, a költségek jelentősen megnőnek.
A tanulmány szerint egy technológia gazdaságosságát valójában a teljes rendszerköltség határozza meg, amely a hálózat megerősítésének, a tárolásnak, a tartalékkapacitásnak és a szükséges rugalmasságnak a költségeit is magában foglalja. Mátyás Eszter helyesen sorolja fel a tárolást, a hálózatot és az eltérő termelési profilú forrásokat, de nem számszerűsíti, hogy ezek együttesen milyen kapacitást, tartalékot és beruházást igényelnének a magyar rendszerben.
Igaz, hogy Bulgária mintegy 11,7 gigawattóra tárolókapacitást épített ki, és ez valóban alacsonyabb délutáni áramárakat eredményezett. Azonban az ENTSO-E day-ahead árakon alapuló euenergy.live (energy.live) adatok szerint 2026. augusztus 19-én Bulgáriában a délutáni órákban 16–46 euró/megawattóra, míg 19–21 óra között 203–212 euró/megawattóra day-ahead árak alakultak ki; hasonló esti csúcsok láthatók júniusban és májusban is.
A 11,7 GWh tárolókapacitás önmagában nem mondja meg, milyen rendszerhatást lehet elérni. Ehhez legalább a teljesítményadat (GW), a töltöttségi stratégia, a ciklusmélység és az adott időszak terhelési görbéje kell. A bolgár rendszer teljesítményigénye csúcsidőszakban 3-5 GW körül alakul, vagyis a tárolt energia néhány órán belül elfogy, mielőtt az esti csúcsidőszak – jellemzően 19 és 21 óra között – véget érne. A cikkben szereplő 10 eurós megawattóránkénti árelőny tehát csak addig érvényes, amíg a tárolók töltve vannak – ez legfeljebb egy-két óra, nem egy tartós állapot.
Ez jól mutatja, hogy a tárolók önmagukban nem garantálják az esti árak tartós alacsonyan maradását; a csúcsidőszakban a regionális kereslet, a rendelkezésre álló termelés és a hálózati korlátok dominálnak.
Az igazi probléma, amelyet a cikk megkerül, a szezonális tárolás hiánya. Egy olyan rendszerben, ahol a napenergia aránya 50 százalék fölé emelkedik – ahogy Bulgáriában is történt –, ősszel és télen jókora energiahiányt kell áthidalni. A napi szintű, néhány órás tárolás erre nem alkalmas. Az OECD–NEA modellezései szerint a magas megújuló-arányú rendszerekben nemcsak napi, hanem többnapos és szezonális hiányhelyzetekkel is számolni kell. Ezekre az akkumulátorok önmagukban nem adnak gazdaságos megoldást; szükség lehet szabályozható erőművekre, regionális importkapcsolatokra, hidrogénre, más hosszú időtávú tárolókra vagy többlettermelő kapacitásra.
Ebből az következik: minél nagyobb a napenergia aránya a rendszerben, a teljes rendszerköltség annál meredekebben emelkedhet, ha nem épül ki megfelelően a rugalmasság és a tartalék.
Fontos megjegyezni, hogy a teljes rendszerköltséget sem elegendő egy napra vagy akár egy hónapra számolni, a szezonalitás miatt egy teljes évet szükséges vizsgálni. Nem szabad megfeledkezni az egyes villamosenergia-rendszerek sajátosságairól sem, vagyis hogy hazánkban jellemzően napon belül a megújulótermelés 6–10 órás tárolására, valamint szezonális tárolásra is szükség van. A megoldás itt sem lehet pusztán az elektrokémiai (akkumulátoros) tárolás, szükséges a technológiai diverzifikáció (például hidrogén is) és az egyes szereplők erősebb összekapcsolódása egy-egy energiaközösségen keresztül. A hazai villamosenergia-rendszerben az atomerőmű mint az ellátás jelentős részét adó alaperőmű megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen. Az ellátásbiztonságban megkérdőjelezhetetlen helyet tölt be, igenis van helye egy jól működő, kellően diverzifikált rendszerben, ahol cél a működési költségek minimalizálása. A fentiek hiányában a napenergia-termelés a teljes rendszerköltséget nem csökkenti, hanem növeli, így fontos a megfelelő termelői, fogyasztói, tárolói környezetbe való illesztése.
A magyar energiabiztonság tétje ezért nem az, hogy a paksi atomerőművet napenergiával és néhány gigawattórányi tárolóval helyettesítsük, hanem hogy a teljes rendszerköltséget figyelembe vevő, reális stratégiát alakítsunk ki.
Az atomenergia nagy rendelkezésre állású, alacsony karbonintenzitású termelést adhat, amely csökkenti a rövid távú időjárásfüggő termelésből fakadó hiányokat. Ez azonban nem teszi szükségtelenné a hálózatot, a rugalmasságot és a tartalékokat, és az új atomerőművek beruházási, finanszírozási és megvalósítási kockázatait is be kell árazni.
Bulgária esete, amelyet Mátyás Eszter pozitív példaként állít be, valójában az ellenkezőjét bizonyítja: amint a napenergia aránya jelentőssé válik, a tárolás szükségessége és költsége meredeken nő, és az esti csúcsárak továbbra is magasak maradnak. Ez nem az írás derűlátó történetét igazolja, hanem az OECD–NEA elemzésének lényegét: a megújulók magas aránya nem automatikusan teszi olcsóbbá a teljes rendszert, hanem csak akkor, ha a szükséges rugalmasságot, hálózatot és tartalékot is kiépítik – és ezt a költséget is beárazzák.
A valódi kérdés tehát nem az, hogy működnek-e külön-külön ezek a technológiák, hanem hogy milyen kombinációban biztosítják az áramot a legnehezebb órákban és évszakokban, és mennyibe kerül ez a magyar fogyasztóknak.
