Több jel is arra utal, hogy a végéhez közelíthet az orosz–ukrán háború

Lassan vége van? Nos, nem akárminek, hanem jó eséllyel a szomszédunkban dúló orosz–ukrán háborúnak. Mint minden jóslás, ez is magában hordozza a szokásos kockázatokat, de az elmúlt négy évben talán most látszik a legnagyobb esély arra, hogy valóban a végjátékhoz közeledünk.

Minden geopolitikai konfliktus esetében előbb-utóbb a kényszerek és a korlátok határozzák meg a döntéshozatalt. Ma már egyetlen nagyhatalomnak sincs végtelen mozgástere egy konfliktus kezelésében. Ezt látjuk most az Egyesült Államok és Irán viszonyában, és jó eséllyel ezzel a realitással szembesül a napokban a hidegháborús, múlt századi logikában szocializálódott orosz politikai elit is. A korlátok felismerése egy demokráciában gyorsabban, egy elnyomó diktatúrában lassabban tör felszínre, de attól még megtörténik.

Az orosz–ukrán konfliktust két dimenzióban érdemes vizsgálni. Az egyik a katonai realitások, a másik a gazdasági kényszerek dimenziója.

A katonai realitások jelenleg azt mutatják, hogy idén az oroszok hónapról hónapra nagyobb veszteségeket szenvedtek el a frontvonalon, mint amennyi új katonát toborozni tudtak. Ebből előbb-utóbb kritikus emberhiány lesz. Vagy újabb kényszersorozás következik, vagy békét kell kötni, esetleg meg kell várni, amíg helyenként beomlik a front. Utóbbi sem kizárt.

Az ukrán tárgyalási pozíció katonai értelemben három rétegben javult.

Egyfelől ott van a mára éves szinten hétmillió darabosra felfuttatott ukrán dróngyártás. Ez azt jelenti, hogy a front közvetlen, mintegy húsz kilométeres sávjában gyakorlatilag drónok vadásznak emberekre. Ebben a környezetben a jellemzően védekező pozícióban lévő ukránok kedvezőbb helyzetben vannak.

Ami ehhez képest is rendkívül sokat javult, az a második réteg: a front mögötti néhány száz kilométeres mélység. Ennek hatékony támadásával egyre látványosabban a logisztika megfojtását látjuk. A Krím félszigetet Oroszországgal összekötő szárazföldi folyosót érő ukrán támadások következtében a félszigeten már üzemanyaghiány alakult ki. Ha a logisztikai kapcsolatokat tartósan sikerül elvágni, akkor egy ponton túl a déli frontszakasz is összeomolhat.

Azt is látni kell, hogy a szovjet, majd az orosz légvédelem hagyományosan rendkívül fejlett volt. A NATO légi fölényre épülő doktrínájából logikusan következett, hogy a szovjet oldal jelentős légvédelmi képességeket építsen ki. Ez a légvédelem sem képes azonban mindent megvédeni az olcsó drónoktól, különösen nem egy akkora földrajzi kiterjedésű országban, mint Oroszország.

Ezzel elérkezünk az ukrán támadóképesség harmadik rétegéhez: a hátország gazdaságának és ipari kapacitásainak célzott támadásához. Nap mint nap drónok és olcsó robotrepülőgépek csapnak le finomítókra, olajkikötőkre és hadiipari létesítményekre. Erről a képességről talán semmi sem árulkodik jobban, mint hogy a Moszkvában megtartott, minden idők legszerényebb győzelmi felvonulását is lényegében csak a Zelenszkij által szívességből fenntartott tűzszünetnek köszönhették az oroszok.

Mindezek következménye, hogy az orosz gazdaság nyert ugyan némi időt az iráni konfliktus miatt emelkedő olajárak révén, de alapvetően továbbra is nehéz helyzetben van. A hadi kiadások jelenlegi szintje fenntarthatatlan, Ukrajna összeomlása pedig minden korábbinál valószínűtlenebbnek tűnik.

A minimális katonai célok közül jelenleg Donyeck megye teljes elfoglalásának sincs valós katonai realitása. Április óta az ukránok több területet foglaltak vissza, mint amennyit az oroszok el tudtak foglalni.

Vagyis havi 30-40 ezer halott és súlyos sebesült árán is lényegében területet veszít Oroszország.

E fenntarthatatlan folyamatok közepette Putyin elnöknek egyre inkább csak rossz és még rosszabb lehetőségek közül kell választania. Amikor az oroszok rosszul állnak a fronton, rendszerint újra előkerül a nukleáris kardcsörtetés, és ilyenkor megszaporodnak a NATO légterébe „véletlenül” betévedő drónok és harci repülőgépek is. Dönthet úgy, hogy eszkalál, hogy később deeszkalálhasson, de kétséges, hogy ezzel valódi eredményt érhet el. Ezeknek a lépéseknek ugyanis eddig sem volt érdemi hatásuk az Ukrajnát támogató koalícióra.

Ha javítani akar a fronthelyzeten, megpróbálkozhat egy újabb kényszersorozással, ami aligha tenne jót a csökkenő népszerűségének. Az is látszik, hogy a háború támogatottsága új mélypontra süllyedt Oroszországban.

Minden egyéb opció, a nukleáris kardcsörtetés szavakon túli továbbvitelét is beleértve, megítélésem szerint kínai, és nem kizárt, hogy indiai ellenállásba is ütközne, így valószínűtlen. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen helyzetben a NATO miként reagálna.

A jelenlegi helyzetben Putyinnak még rendelkezésére áll egy szűk időablak, amelyben legalább látszólag erőpozícióból tárgyalhat a Nyugattal az ukrán békéről. Egy ponton túl azonban szembe kell néznie a front realitásaival és a gazdasági kényszerekkel. Ez jelentheti a front összeomlását, de akár a Putyint hatalomban tartó rendszer megrendülését is.

A kérdés az, hogy egy a valós információktól sok szempontból elszigetelt elnök mennyire látja ezt tisztán, vagy meg kell várnia, amíg a realitás csapja arcon. Ha a frontról adott helyzetértékelésem helyes, akkor az orosz elnöknek nagyjából fél éve maradhat arra, hogy olyan megállapodást kössön a Nyugattal, amely legalább részben helyreállíthatja Oroszország gazdasági kapcsolatait. Erre ugyanis az orosz gazdaságnak, a befagyasztott vagyonokkal együtt, óriási szüksége van. Ha ez nem történik meg, akkor az összeomlás, akár katonai, akár politikai értelemben, napról napra valószínűbbé válhat.

A birodalmak hanyatlását gyakran a vesztes háborúk gyorsítják fel. Így járt a Brit Birodalom a szuezi válság után, és jó eséllyel így járhat Oroszország is Ukrajna megtámadásának következményeként. Sokan úgy vélik, hogy az Egyesült Államok is hasonló folyamatokkal szembesül az iráni válság és saját külpolitikai fordulatai nyomán.

A győztes háborúk nyertesei ezzel szemben rendszerint megerősödve kerülnek ki a konfliktusokból. Így járhat a háború után az Európai Unió is mint gazdasági és politikai közösség, amely egyedüliként tartott ki következetesen Ukrajna támogatása és a szabályalapú világrend fenntartása mellett.

Ne feledjük, hogy az Egyesült Államok finanszírozóként gyakorlatilag kiszállt Ukrajna támogatásából. Fegyvereket továbbra is elad, de korábbi elveit feladta. Külpolitikai kalandozásaival éppen annak a világrendnek a lebontásán dolgozik, amelyet évtizedeken át maga épített.

Befektetőként mindennek kiemelt jelentősége van. Egy ukrán béke és az azt követő újjáépítés gazdasági értelemben a teljes régió növekedését felgyorsíthatja. Ezzel párhuzamosan egy sikeres európai szerepvállalás, az EU első közös geopolitikai sikereként, jelentős összekovácsoló erővel bírhat, és további gazdasági-politikai integráció előtt nyithat utat. Ez jobb növekedést, erősebb gazdasági teljesítményt és szárnyaló régiós tőzsdéket jelenthet.

Nem mellesleg azt is jelentheti, hogy az elmúlt közel száz év történelmében először a kompország végre a győztes oldalra áll, még ha az utolsó pillanatban is.

A kérdés csak az: tényleg vége van, kicsi?

Őszintén remélem, hogy igen.