Amíg olajra és gázra építünk, addig minden közel-keleti konfliktus a mi válságunk is

Amikor a közel-keleti konfliktus eszkalálódott, és Irán gyakorlatilag lezárta a Hormuzi-szorost, a világ egyik legfontosabb energiaszállítási útvonalát, az energiapiacok azonnal reagáltak. A szoroson halad át a globális olaj- és cseppfolyósított földgáz-szállítások mintegy ötöde. Néhány nap alatt megugrottak az árak: volt olyan pont is, mikor az európai gáz referenciaára, a holland TTF, duplájára ugrott; az elmúlt hónapban így összességében körülbelül 84 százalékos emelkedést mutat. A következmények gyorsan megjelentek az európai gazdaságban. Az első tíz napban az Európai Unió mintegy 2,5 milliárd euróval többet fizetett fosszilis energiahordozók importjáért, mint a válság előtt. A gázüzemű áramtermelés költsége több mint 50 százalékkal nőtt, ami közvetlenül befolyásolta a villamosenergia-árakat is.

Az ilyen válságok idején gyakran hallani az érvet, hogy a fosszilis energiahordozók még évtizedekig velünk maradnak, ezért inkább arra kellene koncentrálni, hogyan lehet őket hatékonyabban kitermelni és felhasználni. A valóság azonban az, hogy a mostani válság éppen az ellenkezőjét bizonyítja: a fosszilis energiarendszer legnagyobb problémája nem a hatékonyság, hanem a függőség, amelyet létrehoz.

A fosszilis energia geopolitikai fegyver

A fosszilis energiahordozók földrajzilag koncentrált erőforrások. A világ olaj- és gázkészleteinek jelentős része politikailag instabil régiókban vagy autoriter rendszerekben található. Ez azt jelenti, hogy az energiaellátás nem pusztán gazdasági vagy technológiai kérdés, hanem geopolitikai is. Európa ezt drámai módon tapasztalta meg az orosz–ukrán háború után: 2021-ben az EU gázimportjának mintegy 40 százaléka Oroszországból érkezett. Amikor Moszkva csökkentette a szállításokat, az energiaárak azonnal kilőttek. Az EU fosszilis importszámlája 2021-ben 313 milliárd euró volt, majd 2022-ben 693 milliárd euróra emelkedett, összességében közel ezermilliárd euróval növelve a fosszilis költségeket.

Magyarország különösen kiszolgáltatott: az elmúlt években nem csökkentette, hanem növelte fosszilis energia-import függőségét, és ezen belül az orosz energiaimport arányát Ahogy a Center for the Study of Democracy és Centre for Research on Energy and Clean Air (CREA) legfrissebb tanulmányából kiderül, 2025-ben az ország olajimportjának 93 százaléka orosz eredetű volt, miközben 2021-ben ez az arány még 61 százalék volt.

A földgázellátás jelentős része szintén orosz forrásokra épül, többek között a Török Áramlat vezetéken keresztül. A függőség ráadásul nem feltétlenül jelent alacsonyabb árakat: 2025-ben a magyar üzemanyagok adó előtti ára 18 százalékkal magasabb volt a benzinnél és 10 százalékkal a dízelnél, mint Csehországban, annak ellenére, hogy Magyarország jelentős mennyiségű kedvezményes árú orosz olajat vásárolt. Az orosz földgáz importára sem kedvezőbb, mint a többi importpiac számára – szintén a nemzetközi TTF benchmark árhoz indexálják.

A fosszilis energiarendszer egyik alapvető problémája az árak extrém volatilitása. Az energiahordozók ára erősen függ geopolitikai eseményektől, kereskedelmi útvonalaktól és termelési zavaroktól. A mostani közel-keleti konfliktus ezt ismét megmutatta: a gázárak emelkedése közvetlenül hat az elektromos áram árára, mivel Európa számos országában a gázüzemű erőművek határozzák meg az áram piaci árát.

Nem minden ország egyformán sérülékeny. Azok az országok, amelyek nagyobb arányban használják a megújuló energiát, kevésbé vannak kitéve a gázárak ingadozásának. Spanyolországban például a gáz 2026-ban eddig az órák mindössze 15 százalékában határozta meg az áram árát, míg Olaszországban ez az arány 89 százalék. Spanyolországban jóval alacsonyabbak a villamosenergia-árak, mint Olaszországban. A megújuló energia tehát nemcsak klímavédelmi eszköz, hanem gazdasági stabilizátor is.

Miért nem oldja meg a fosszilis hatékonyság a problémát

A fosszilis energiarendszer hatékonyabbá tétele nem szünteti meg a rendszer alapvető sérülékenységét. Az üzemanyag továbbra is importált fosszilis forrás marad, amelynek ára a globális politikai helyzettől függ. A fosszilis és a megújuló energiarendszer közötti egyik legfontosabb különbség az, hogy az egyik nyersanyagra, a másik infrastruktúrára épül. Az olajat és gázt folyamatosan importálni kell, és ha a szállítás megszakad, a gazdaság azonnal megérzi. A nap- és szélenergia ezzel szemben helyben rendelkezésre áll: egyszer kell megépíteni a rendszert, és az energiaforrás stabilan biztosított.

Az elmúlt két évtized energiaválságai feltűnően hasonló mintát követnek:

• geopolitikai konfliktus
• energiahordozók drágulása
• infláció
• gazdasági nyomás az importőr országokon.

Ez történt az arab tavasz idején, az orosz–ukrán háború után, és most a közel-keleti konfliktus során is. A ciklus addig ismétlődik, amíg az energiarendszer jelentős része fosszilis energiahordozókra épül. A kérdés tehát nem az, hogy lehet-e hatékonyabbá tenni az olaj és a gáz felhasználását. A valódi kérdés az, hogy egy olyan energiarendszerben akarunk-e élni, amelynek stabilitása háborúk, geopolitikai konfliktusok és nyersanyagpiaci sokkok alakulásától függ. Az elmúlt évek tapasztalata alapján a válasz egyre inkább az, hogy nem.

Az EU fosszilis függősége

A fosszilis energiafüggőség és az autoriter rendszerekhez való túlzott kötődés problémáját a Greenpeace egyik februári akciója is érzékelteti: a Müncheni Biztonsági Konferencia idején az aktivisták a Marienplatz közelében 10 méteres figurákat fújtak fel, amelyek Putyint és Trumpot ábrázolták egy gázszállító hajón, jelezve, mennyire függ Európa az autoriter rezsimek fosszilis importjától. EU-s székhelyű cégek az elmúlt években mintegy 190-210 milliárd euróért kötöttek amerikai cseppfolyósított gázszerződéseket, sok szerződés pedig a 2035-ig tartó fosszilisgáz-kivezetési céldátumot is átlépi.

Az EU fosszilis importfüggősége és az amerikai nyomás az EU szabályozások lazítására, például a metánkibocsátás szabályozás terén, tovább növeli a kitettséget. Az EU-nak sürgősen át kell állnia a fosszilis energiáról a megújulóra, hogy csökkentse az árak ingadozását, a gazdasági kockázatot és a geopolitikai kiszolgáltatottságot. Minden újabb közel-keleti vagy globális konfliktus az európai háztartások számláiban, a gazdaság versenyképességében és a klímavédelemben is érezteti hatását. A közel-keleti konfliktus tehát nem azt bizonyítja, hogy több fosszilis energiára van szükségünk, hanem azt, hogy minél hamarabb kevesebbre.