King in the North: Egyesült Kanadai Államok
Ez itt a Névérték, a Telex tematikus gazdasági blogja, amelyben külső elemzők, szakértők cikkeit olvashatják. A blogban közölt írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik.
Trump népszerűsége 2025 során érdemben csökkent, miközben november elején időközi választások lesznek. Az elnök egyértelműen kampányüzemmódba kapcsolt: elég a hitelkártya-kamatplafon ötletére gondolni, és várhatóan további populista intézkedések is érkeznek. Trump jól érzékeli, hogy a választókat elsősorban a megélhetési válság foglalkoztatja. Ezek a gyors lépések enyhíthetnek a helyzeten, de a strukturális problémákat nem oldják meg.
A következő hónapokban ezért várhatóan több külpolitikai túlmozgást látunk majd Trumptól.
Ezek egyszerre szolgálják a belpolitikai figyelem elterelését és az amerikai befolyási övezet demonstratív bővítését, látványos „üzletek” ígéretével körítve. Grönland jó példája ennek. Bár a végső megállapodás részleteit nem ismerjük, könnyen elképzelhető, hogy egy rövid, zárt ajtók mögötti egyeztetéssel is elérhető lett volna hasonló eredmény. Ehelyett Trump hetekig feszítette a húrt szövetségeseivel szemben, miközben nyíltan provokálta a liberális médiát.
Írtam már róla korábban, hogy Trump gondolkodásmódja, stratégiája kiválóan működik egyszeri, lezárható üzleteknél, például az ingatlanpiacon, de alapvetően alkalmatlan a külpolitikára, amely folyamatos, egymásra épülő játékok sorozata. A szövetségesek rendszeres nyilvános abuzálása nem múlik el nyom nélkül: az érintett felek tanulnak, bizalmatlanná válnak, újraterveznek, és alternatív szövetségi rendszerekben kezdenek gondolkodni.
Kanada pontosan ezt tette. Trump korábbi sértései – például amikor az országot „51. tagállamként” emlegette – belpolitikai értelemben visszafelé sültek el. A liberális párt megerősödött, Mark Carney mögött pedig széles társadalmi és politikai egység alakult ki. Nem túlzás azt állítani, hogy Trump akaratlanul is hozzájárult ehhez.
Ebben a kontextusban vált különösen jelentőssé Carney davosi beszéde. Tartalmában nem hangzott el semmi radikálisan új: egy multipoláris világrendben az azonos értékrendű középhatalmaknak együtt kell fellépniük a domináns hatalmakkal szemben, miközben gazdaságilag és katonailag is megerősödnek, akár fájdalmas belső átrendezések árán. A különbség az volt, hogy ezt nem elemzők vagy kommentátorok, hanem Kanada miniszterelnöke (angol és kanadai ex-jegybankelnök) mondta ki.
Carney ennek szellemében vezeti az országot, ami nem kis feladat, hiszen Kanada amerikai függősége továbbra is jelentős, de csökken: az export USA-részesedése egy év alatt nagyjából 80 százalékról 65 százalék körülire mérséklődött. Teljes leválás nem reális, de a fokozatos diverzifikáció igen. Ennek szimbolikus jele volt, hogy Carney hivatalba lépése után szakított a hagyománnyal, és első útja nem Washingtonba, hanem Európába vezetett. (Ez kapóra jött az EU-nak, amely éppen azon őrlődött, mekkora hiba volt a megbízhatatlan orosz partner gázszállítást a közben szintén megbízhatatlan amerikai LNG-re cserélni.)
Carney viszont tovább ment ennél, és elutazott Kínába, ahol szintén kétoldalú kereskedelmi szerződéseket kötött. Ennek volumene és a kereskedelmi kapcsolat mélysége nem összehasonlítható az EU-hoz vagy az USA-hoz, viszont jelképes, tekintve, hogy a két ország közötti viszony nagyon zord volt. Gondoljuk, itt akár a Huawei CFO kanadai letartóztatására.
Nehéz eldönteni, hogy Carney davosi beszéde, ami kétségtelenül ellopta a show-t Trumptól Davosban, vagy a Kína felé nyitás volt nagyobb trauma az amerikai elnöknek, gyanítom inkább az előbbi. Mindenesetre szokásához híven 100 százalékos vámmal fenyegette meg Kanadát.
Ennek súlyát azonban árnyalja, hogy a 2025-ös vámháború eddigi „nyertese” éppen Kanada és Mexikó volt.
Az Egyesült Államok és két közvetlen szomszédja közötti USMCA egyezmény miatt effektív vámszintjük alacsony maradt. A valódi kérdés az egyezmény nyáron esedékes újratárgyalása. Trump nyilatkozatai alapján kevés lelkesedést mutat, Carney viszont láthatóan magas szintről indítja a tárgyalásokat. Kanada taktikája eltér Mexikóétól, amely inkább engedett az amerikai nyomásnak.
A szerződés felmondása mindkét fél számára komoly károkat okozna. Napi 3,6 milliárd dollárnyi áru és szolgáltatás lépi át a határt, az ellátási láncok mélyen összefonódtak. Egy hirtelen szakítás inflációs sokkot okozna mindkét oldalon, ami különösen érzékeny kérdés választási évben. Nem véletlen, hogy a kanadai tartományi vezetők korábban is jelezték: szükség esetén képesek fájdalmas ellenlépésekre.
Doug Ford, Ontarió harcra kész vezetője már tavaly azzal fenyegette Trumpot, hogy elzárja az áramot New York és Minnesota felé, amerikai alkohol tilalmat vezet be és Musk féle Starling szerződést is kukázza, hogy az amerikaiak is érezzék a fájdalmat egy vámháború esetén. Most, hogy közeledik az amerikai időközi választás, nem vagyok benne biztos, hogy Ford a legmegfelelőbb ember, akit érdemes felbosszantani.
Carney stratégiájának kulcsa az idő. Az amerikai időközi választások közeledtével Trump mozgástere szűkül, miközben Kanada belpolitikailag készíti fel a társadalmat az esetleges áldozatokra. Egy elhúzódó vámháború politikai költségei mindkét fél számára túl magasak lennének, ezért jó eséllyel inkább tárgyalásos rendezés felé terelik a folyamatot.
Trump várhatóan félrerántja majd a kormányt, persze nem júliusban, amikor az egyezményt újratárgyalják, hanem inkább szeptemberben, amikor már nagyon közel lesz a választás, és Doug Ford az áramkapcsolóval játszik. A közvélemény-kutatások szerint a megélhetési válság, ezen belül is az infláció az egyik legfontosabb belpolitikai téma a választók számára.
Egy kanadai vámháború biztosan magasabb árakat eredményezne a határ mindkét oldalán, ezért jó eséllyel az egész fenyegetés inkább blöff.
Kanadának minden természeti adottsága megvan amit Trump Grönlandon vagy Venezuelán keres. Olaj és gáz, ritkaföldfém és a világ ivóvízkészletének ötöde. Az évtizedes együttélés eredménye a szoros kapcsolat, ami most fokozatosan lazul és Kanada egyre inkább önjáró lesz külgazdaságilag, külpolitikailag. Carney legnagyobb eredménye az lehet, hogy 150 év után a kanadai államok egymás közti kereskedelmi korlátozásait leépítik. Egyes elemzések szerint ez a kanadai GDP 7-8 százalékos növekedését eredményezheti középtávon, köszönet érte Trumpnak.
Valahogy úgy képzelem el a helyzetet, mint amikor a Trónok harcában jönnek a zombik, és az északi ország tartományainak urai a közös ellenségtől való félelemben egységben sorakoznak fel Észak Királya mögött. Remélem sikerült egységbe rendeződni, és így Carney jobb sorsra jut, mint Jon Snow.
