Ez itt a Névérték, a Telex tematikus gazdasági blogja, amelyben külső elemzők, szakértők cikkeit olvashatják. A blogban közölt írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik.
Gyerekkorom kedvenc számítógépes játéka a Sid Meier's Colonization volt, amely az amerikai kontinens gyarmatosítását viszi végig. Ha ügyesen játszik az ember, legyőzi a többi nagyhatalmat, kivívhatja a gyarmatok függetlenségét. Ahhoz azonban hogy a függetlenségi háborúban győztesként kerülj ki, komoly haderőt kell kiépíteni, amihez pénzre van szükség. Így a játék leghangsúlyosabb része a kereskedelem az őslakosokkal és a többi nagyhatalommal egyaránt.
Nemrég realizáltam, hogy amikor tízévesen rumot adtam el az inkáknak, a cserébe kapott ezüstöt pedig Angliában értékesítettem, a játék által a tőkepiacok logikájára neveltek tudatosan a szüleim. Azt már csak a pszichológusom tudná kideríteni, hogy emiatt a játék miatt foglalkozom-e gyakran a latin-amerikai országokkal, vagy inkább azért, mert az elmúlt évtizedben rendre alulteljesítették a fejlődő piacokat, érdemben olcsóbbak Ázsiához képest, és nyersanyag-bázisuk miatt a multipoláris világrend egyik nagy nyertesei lehetnek az elkövetkező évtizedben.
2025 januárjában a Concorde Podcastban a „világ kutyáiról” szóló adásban beszéltünk a brazil és a mexikói piac kilátásairól, amelyek 2024-ben a legrosszabbul teljesítő tőkepiacok között voltak. 2025-ben Brazília közel 40 százalékot, Mexikó 44 százalékot, és az adásban szintén említett Dél-Korea 74 százalékot emelkedett dollárban mérve. Trump újbóli hivatalba lépése sok mozgást hozott a kontinensen, érdemes ezeket sorra venni, de előtte ugorjunk vissza egy évtizedet, és nézzük meg Kína törekvéseit a térségben.
A kínai nagy fal Latin-Amerikában
Az elmúlt évtizedben Kína a Belt and Road Initiative (BRI) keretében és – és azon túl is – jelentős infrastruktúra beruházásokat hajtott végre Latin-Amerikában. Ezek egyszerre értelmezhetők gazdasági hídfőállásként és amerikai nemzetbiztonsági kockázatként. Utóbbira jó példa, hogy az 5G-hálózatokat Dél-Amerika jelentős részén a Huawei építette ki, komoly amerikai tiltakozás ellenére. Kereskedelemi szempontból, a Panama-csatorna továbbra is meghatározó, de ezen túl három érdemi beruházási irány különíthető el.
Az első, a lítium- és réz bányák valamint az ezekhez kapcsolódó feldolgozókapacitások megszerzése Peruban és Chilében. Ezek a beruházások – például a Tianqi Lithium és a Ganfeng Lithium révén – kulcsfontosságúak a kínai ipar nyersanyag-ellátása szempontjából.
Legutóbbi írásunkban említettük már Kína egyik legnagyobb problémáját, vagyis hogy nem energiafüggetlen, így nem meglepő, hogy második csoport az olaj és gázipari beruházások hitelezése Venezuelában és Brazíliában. Ezekben a megállapodásokban az volt az érdekes, hogy gyakran olajjal törlesztették (resource-backed loans) a hiteleket, amik hosszú távú függést eredményeznek.
A harmadik pillért a fenti anyagok elszállításához szükséges infrastruktúra, elsősorban kikötők és vasúti hálózatok kiépítése és üzemeltetése jelenti. Itt tucatnyi példát lehetne említeni, de a leggrandiózusabb a COSCO által épített és üzemeltetett perui Chancay megaport, amely közvetlen tengeri kaput nyit Kína és Dél-Amerika között a Csendes-óceánon keresztül, megkerülve a Panama-csatornát és az atlanti útvonalat.
Amit Trump téglánként szeretne lebontani
Januárban a Trump-kormányzat nem csupán leporolta a Roosevelt-kiegészítést, hanem bekeretezve a Monroe-doktrína mellé ki is akasztotta az Ovális Irodában.
Az elnök első kormányzása alatt El Salvadort még a „shithole countries” kategóriába sorolta, ezzel szemben a második adminisztráció nem győzi dicsérni Bukele kormányát, főként a CECOT megabörtön kapcsán, ahol némi amerikai támogatásért cserébe, több száz – főleg venezuelai származású – Amerikában tevékenykedő embert rabosítottak. Bukele kemény fellépése a bűnözéssel szemben jól illeszkedik az amerikai elnök migrációs politikájába, és számos latin-amerikai országban is erős társadalmi támogatottságot élvez a kartelekkel való leszámolás gondolata.
Decemberben a chilei választásokon is központi téma volt a közbiztonság, a deportálás és a határkerítés ígérete. A jobboldali José Antonio Kast győzelmével az alsóház 58 százalékát, a szenátus felét kontrollálja.
Hondurasban a novemberi választások rendkívül szorosak voltak, Trump pedig nyíltan kampányolt a konzervatív jelölt Nasry Asfura mellett. Az ilyen típusú beavatkozások az elmúlt évben ritkán bizonyultak sikeresnek – elég Kanadára gondolni –, Honduras esetében pedig még a végső eredmény is kérdéses, akár új választást is kiírhatnak. Trump kampányolása sokak szerint már a nyílt zsarolás kategóriáját súrolta, miután kedvezőtlen kimenetel esetére amerikai támogatások megvonását helyezte kilátásba.
Hogy ez mennyire nem csak egy klasszikus trumpi túlzás, arra Kolumbia szolgáltatott példát. Némi szóváltást követően, amikor is Gustavo Petro kolumbiai elnököt illegális kábítószerkereskedőnek titulálta (viszonylag kevés helyen vannak amúgy legális kábítószer kereskedők) a támogatásokat megvonta az országtól, erre Kolumbia visszarendelte amerikai nagykövetét. Ezzel szemben kegyelmet adott Juan Orlando Hernández korábbi hondurasi (jobboldali) elnöknek, aki az elmúlt években és még további 40 évig az Egyesült Államok büntetés-végrehajtási rendszerének vendégszeretetét élvezte drogkereskedelem miatt. A fenti két ellentmondásos történetről eszembe jut a Franklin D. Rooseveltnek tulajdonított mondás, amit a nicaraguai diktátorról mondott: „Somoza lehet, hogy egy rohadék, de a mi rohadékunk.”
Argentínában egy ideje már Trump „láncfűrészes haverja”, Javier Milei van hatalmon. Bár szeptemberben Buenos Airesben a helyi választáson pártja gyengébben szerepelt, már akkor is hangsúlyoztuk, hogy ez nem feltétlenül jó indikátora az október 26-i időközi választásnak. Az amerikai adminisztráció a kampány finisében 40 milliárd dollár védőpajzsot biztosított Argentínának, Milei pedig nagy fölénnyel nyert. A képviselőház felének és a szenátus egyharmadának megújítása után nincs érdemi akadálya a fájdalmas, de piacbarát gazdaságpolitika folytatásának. Utóbbi fontos az amerikai adminisztrációnak, hiszen 2026-ban választás lesz Kolumbiában (május), Peruban (április) és Brazíliában (október) is, ha a piacbarát jobboldali Milei látványos gazdasági eredményeket hoz a jövőben, az könnyen a jobboldal erősödéséhez vezethet ezekben az országokban.
A felsorolt három választás közül befektetői szempontból a brazil lesz a legérdekesebb. Lula továbbra is a legesélyesebb jelölt, az első fordulót október 4-én, a másodikat – ha szükséges – október 25-én tartják. A jobboldalon több lehetséges jelölt van, egyik Michelle Bolsonaro, másik Eduardo Bolsonaro, harmadik pedig Tarcísio De Freitas. Ismerősen csengő nevek: a korábbi elnök Jair Bolsonaro fiáról és feleségéről van szó, Freitas pedig São Paulo kormányzója. Elemzők szerint Freitas egy tömbbe tudná egyesíteni a jobboldali és centrista pártokat, míg Eduardo Bolsonaro sokkal inkább jobboldali beállítottságú.
Egy dolog biztos, ha Brazíliában újra jobboldali kormány kerülne hatalomra, az hatalmas siker lenne az amerikai külpolitika számára, és eléggé nagy fejtörés a kínaiaknak.
Miközben sok eset még a „soft power” kategóriába sorolható, Venezuela egyértelműen a „fire and fury” szintre került: légtérzárat és tengeri blokádot vezetett be az USA, majd a januári akció során elfogták Madurot. Számos okot lehet felsorolni, miért alakult így a helyzet, ebből az ide kapcsolódó, hogy elrettentő példa a többi dél-amerikai ország számára, főként Kolumbiának. 2026 egyik fontos kérdése hogyan alakul Venezuela sorsa, de ahogy írtuk korábban tőkepiacokra limitált hatása lesz.
Mexikó eközben óvatosan, de ügyesen manőverezik. Claudia Sheinbaum nem akar se Kolumbia se Venezuela sorsára jutni a drogkartellekkel szembeni amerikai keresztesháborúban, népszerűsége töretlen. A vámháború során az USMCA jelentős előnyt biztosított Mexikónak, az effektív vám, így 4,7 százalék lett, ami egyik legalacsonyabb. Ennek azonban ára volt: decemberben 50 százalékos vámot vezettek be a kínai – és más országokból érkező – importtal szemben. Az USA-val összehangolt vámpolitika és az USMCA várható meghosszabbítása révén Mexikó azt reméli, hogy át tudja venni Kína helyét az amerikai ellátási láncokban, de ehhez a robotizációnak is lesz még egy-két szava. A kínai nearshoring így megáll, a beruházások elapadnak és még válaszvámok is jöhetnek, de megmarad az amerikai álom reménye. Mexikó mottója ebben a helyzetben: „jobb most feláldozni egy ujjat, mint később kockára tenni az egész kart!”
Az, hogy Trump Kanada után dél felé fordította a figyelmét – hol pénzzel, hol zsarolással, hol fegyverrel próbálva érvényt szerezni érdekeinek – mindenképpen felborította a korábbi status quót.
Latin-Amerika összességében a multipoláris világrend egyik nyertese lehet.
A következő években mérsékeltebb kínai FDI-vel érdemes számolni, főleg ha az amerikaiak által erőltetett jobbra tolódás végbemegy 2026-ban, de a kereskedelem gördülékenyen folytatódik mindkét hatalommal. Trump erős üzenetei pedig nemcsak geopolitikai változásokat, hanem új, izgalmas befektetési lehetőségeket is teremtettek.
