10,4 helyett csak 8,8 milliárdon tetőzhet a népesség, de nem biztos, hogy ez megment minket a kipusztulástól
2023. július 21. – 05:11
Idén márciusban napvilágot látott egy tanulmány, amelyben először számolnak be arról, hogy a régóta ketyegő „népességbomba” talán mégsem durran akkorát. Ez egyrészt jó hír a bolygónak, másrészt jó hír az emberiségnek, hogy van még remény a Szent Máté-szigeti rénszarvasok esetének elkerülésére.
Ez itt a Névérték, a Telex tematikus gazdasági blogja, amelyen külső elemzők, szakértők cikkeit olvashatják. A blogban közölt írások és az azokban megfogalmazott vélemények kizárólag a szerzők álláspontját tükrözik.
A közgazdászokat és tudósokat tömörítő Római Klub megbízásából készült, legfrissebb előrejelzés arról árulkodik, hogy talán mégsem szól akkorát a népességlufi, mint ahogyan azt korábban hittük.
A jelentés szerint a világ népessége a század közepe előtt tetőzhet, elérve a 8,8 milliárd főt. Ezt követően azonban a további növekedés helyett csökkenés várható.
Ez mindenképpen jó hír, hiszen az ENSZ tavalyi népesség-előrejelzése az évszázad közepére 9,7 milliárd főt becsült, míg a tetőpontot csak a 2080-as évekre várja, 10,4 milliárd fővel.
A Szent Máté-sziget rénszarvasai
A túlnépesedés egy globális probléma, amely szorosan összefügg napjaink éghajlati és környezeti nehézségeivel. Minél többen élünk a földön, annál több földterületet vonunk el élelmiszer-termelésre, annál több természeti erőforrást használunk fel mindenféle termék gyártására, mindezzel fokozódik az üvegházhatásúgáz- (ÜHG-) és a károsanyag-kibocsátásunk. Mindeközben szennyezzük szűkös vízkészleteinket, talajainkat és folyamatosan elfoglaljuk a növények és állatok élőhelyét. A föld mértanilag határos és természeti kincseiben is véges, így azok túlhasználatával nemcsak az ökoszisztémát – amelynek egyébként is szerves részei vagyunk –, hanem a saját fennmaradásunkat is kockáztatjuk.
Többek között erre hívta fel a figyelmet több hazai kutató is az idén tavasszal, a Cassee Klímaadaptációs Tanácsadó Zrt. által megrendezett Válságok és valóságok konferencián, amelyen többek között a Szent Máté-szigeti rénszarvasok esetével példálóztak.
A második világháború idején az amerikaiak rénszarvasokat telepítettek a csendes-óceáni szigetre, hogy az ott állomásozó katonáknak legyen táplálékuk. A háború után a szigetet elhagyták, a rénszarvasok azonban ott maradtak, így a populáció növekedésnek indult. Bőséges élelem és természetes ellenség hiányában az állomány több ezresre duzzadt, majd a zuzmók túllegelésével és a sziget kinövésével rövid idő alatt – pár tucat híján – a rénszarvasok gyakorlatilag elpusztultak.
A friss jelentés tehát megnyugtatónak tűnik, de még így sem dőlhetünk hátra, ha nem akarunk a rénszarvasok sorsára jutni. A népesség tetőzése, illetve fogyása önmagában még nem oldaná meg a már beindított és egyre csak gyorsuló, káros ökológiai és éghajlati folyamatokat.
Szép új világ
A World Economic Forum évente rangsorolja a ránk leselkedő, legsúlyosabb globális kockázatokat rövid és hosszú távon. Mindenképpen figyelemfelhívó, hogy a jelenlegi háborús és inflációs környezet ellenére az idei évi jelentésben, hosszú távon a top tíz globális veszély közül hatot egyértelműen környezeti kockázatként azonosítottak.
A mostani felmérés azért is meghatározó, mert a dobogó mindhárom fokán, sőt még a negyedik helyen is, kizárólag környezeti jellegű fenyegetések állnak.
Ezek a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás és mérséklésének kudarca, gyakorivá váló természeti katasztrófák, extrém időjárási események bekövetkezése, valamint a biológiai sokféleség csökkenése és az ökoszisztéma összeomlása.
Azt, hogy mennyire súlyos a helyzet, a tudósok nem győzik hangsúlyozni. Bár a kihívásokat és az emberi felelősséget napestig lehetne magyarázni, vegyünk két egymással összefüggő problémát, amely napjaink egyik fenntarthatósági válságaként írható le, és összefüggésbe hozható az éghajlatváltozás hatásaival, valamint a túlnépesedéssel.
Élni és élni hagyni
A hazai kutatók által tartott konferencián a vízválság kialakulásának okai közé sorolták egyrészt az éghajlatváltozás hatásait, ezeket tovább erősítik a vízkészletek felelőtlen használata és a mai mezőgazdasági trendek is.
Mivel az emberek jelenleg is egyre több üvegházhatású gázt pumpálnak a levegőbe, bolygónk klímája a normálisnál nagyobb ütemben melegszik. Ez egyre nagyobb területen és egyre hosszabb időszakra szárazságokat idéz elő, amely például a termőréteg vastagságának és minőségének csökkenéséhez vezet.
Mit tesz az ember? Több vizet és energiát használ fel, ez természetesen az élelmiszerárakba is beépül. Tesszük ezt úgy, hogy a teljes vízkészlet csupán 0,5 százaléka használható és elérhető édesvíz, aminek jelenleg 70 százalékát a mezőgazdaságban használjuk fel, miközben a fejlődő országok többsége ivóvízhiánnyal küszködik. Érzékeltetésképpen, míg az Egyesült Államokban egy főre átlagosan 191 276 liter ivóvíz jutott (beleértve: ivás, mosás, fürdés, főzés és takarítás), addig a szomáliai lakosok fejenként már csak 1090 liter vizet fogyasztottak 2015-ben.
A jelenleg még mindig növekvő népesség miatt az élelmiszerigény is tovább emelkedik, miközben a termelékenység csökken. Ennek megoldásaként a mezőgazdasági területeket tovább bővítik az esőerdők, trópusi őserdők rovására, lényegében számos növény- és állatfajt sodorva a kihalás szélére élőhelyük „kannibalizálásával”.
Mit jelent ez számokban? Az Our World in Data adatai szerint a bolygó szárazföldjeinek 71 százaléka lakható, ennek durván a felét használjuk mezőgazdaságra. Ami ennél sokkal meghökkentőbb, hogy e földterületek használata rendkívül egyenlőtlenül oszlik meg az állatállomány és az emberi fogyasztásra szánt növényi termések között.
A mezőgazdasági területek 77 százaléka ugyanis kizárólag az állattenyésztésnek ad teret – ez alapvetően a legeltetésre fordított területek és a haszonállatok etetésére szánt takarmánynövény termesztésére fordított területek összességét jelenti.
Összehasonlításképp: az elvont földterület nagysága megegyezik a teljes amerikai kontinens területével.
Hogyan tovább?
Tehát bármennyire is biztató, hogy a legújabb előrejelzések nem jósolnak további drasztikus népességnövekedést, a jelenlegi trendek továbbra sem tekinthetők fenntarthatónak.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a fenntarthatóság-központú szemlélet-, illetve életmódváltás fontosságát. Ez persze az egyénekre, háztartásokra ugyanúgy vonatkozik, ahogyan a politikai és gazdasági döntéshozókra. Az ENSZ égisze alatt megvalósuló klímakonferenciák bár fontos eseménynek számítanak, mégsem hozzák meg a megfelelő ütemű és mértékű változást. Pedig a szükséges technológiák rendelkezésünkre állnak, vagyis a problémák kezelhetősége és az alkalmazkodás nem lehetetlen elvárás.
Csak a fenti példákból kiindulva felelős vízgazdálkodást jelentene – a teljesség igénye nélkül – egy ökoszisztéma-kompatibilis vízelvezetés és esővízgyűjtés, míg az agrárium újragondolásához jó irány lehet a talaj táperejét optimálisan kihasználó vetésforgó alkalmazása, többek között a biogazdálkodás támogatása. Ezzel párhuzamosan az élőhely-rekonstrukciók végrehajtása is fontos az ökoszisztéma helyreállításához és a levegőben túltermelődött szén-dioxid megkötéséhez.
Az említett beruházások finanszírozási igénye bár nem kevés, napjainkban egyre több zöld finanszírozási kezdeményezés jön létre, amelyek célja az olyan programok megvalósítása, amelyek segítik az éghajlati célokhoz való hozzájárulást, valamint bolygónk állapotának megőrzését.
