Ha azt hiszed, hogy a gáznagyhatalom Norvégia keresett jól az energiaválságon, akkor tévedsz
2023. július 4. – 10:29
Ez itt a Névérték, a Telex tematikus gazdasági blogja, amelyen külső elemzők, szakértők cikkeit olvashatják. A blogban közölt írások és az azokban megfogalmazott vélemények kizárólag a szerzők álláspontját tükrözik.
Amikor legelőször megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy az energiaválság nyerteseiről írok, akkor fejben már frappáns Norvégiával kapcsolatos címeken járt az agyam. Helytállónak bizonyult a gondolat, hiszen miután belemélyedtem a norvég számokba, valóban ki is jött egy fejenként 11 millió forint körül összeg, amit minden norvég állampolgár megkaphatna, ha szétosztanánk a földgáz és kőolaj bevételektől felrobbanó folyó fizetési mérleg többletet 2022-ben.
Majd szembejött a Trafigura árupiaci kereskedőház nemrég publikált féléves jelentése. Az ebből kiolvasható fél éves profitról kihívás obszcén szavak nélkül beszélni.
Legfőképpen akkor, ha azt szétosztanánk az ott dolgozó emberek között, akik mind a cég részvényesei, és így jogosultak is arra. Ha ezt az osztást elvégezzük, azt kapjuk, hogy minden munkavállaló 1,6 milliárd forintot vihetne haza fél év után, amiből 1 milliárd már meg is érkezett a számlájukra.
A Trafigura az egyik legnagyobb árupiaci kereskedőház, összeköti a nyersanyag-kitermelőket és a vevőket a világ bármely pontján, intézi a szállítást, tárolást, biztosítást, minden ami az üzlet létrejöttéhez szükséges. Fő profilja az nyersolaj és annak finomított termék piaca, ahol napi szinten világ fogyasztásának 6 százaléka folyik át a keze között (6 millió hordó/nap) , de érdekeltségi körébe tartozik sokféle egyéb nyersanyag is, például réz vagy kobalt.
A nyersanyag kereskedőkről írtunk már a Concorde blogján, munkájuk nem bonyolult: adott időben, adott helyen nyersanyagot vesznek, amit máskor és máshol eladnak, miközben keresnek némi pénzt a két ügylet között. Többek között azért van munkájuk, mert Németországban például nincs olajtermelés, míg ha a szaúdiak leszúrnak egy szívószálat a sivatag közepén, abból is nyersolaj lő fel az égbe. A kereslet és a kínálat földrajzilag nem egy helyen keletkezik, és a piac csak ritkán van egyensúlyban. Itt jönnek képbe a nyersanyag-kereskedők.
Ha a többi kereskedőház (Vitol, Cargill, Gunvor) számait nézzük, ott is azt láthatjuk, hogy mindenki kíméletlenül kihasználta a tavalyi energiaárak felrobbanását, és a korábban jól bejáratott kereskedési útvonalak felborulását, amelyeknek az újraszervezésében nagyon szívesen segédkeztek is. Elég, ha az európai gázhelyzetre gondolunk, amely a háború előtt tipikusan kelet-nyugat irány jellemzett, ami gyökeresen megváltozott, mára az Oroszországból érkező gázmennyiség a békeidőbeli 16 százaléka. Vagy eszünkbe juthat az európai nyersolajellátás megsegítése az orosz olaj hiányában. Ezekre mind alternatívát kellett nyújtani.
Olyannyira szükség volt a szolgáltatásaikra és kapcsolati hálójukra, hogy az amerikai kormányzat még bátorította is őket az G7 szankciók (ársapka) bevezetése után az orosz kőolaj kereskedésére. (Itt érdemes megemlíteni, hogy a bátorítás arra irányult, hogy amennyiben az orosz olaj eladási ára 60 dollár/hordó alatt cserél gazdát akkor az angolszász infrastruktúra – biztosítás és tankerflotta – használható.)
A vevők/eladók kiszolgáltatottságát mutatja, hogy a haszonkulcs, amivel a kereskedők dolgoznak, az elmúlt három év leforgása alatt megháromszorozódott
– ami bár elmondásuk szerint „fenntarthatatlanul magas szint,” egyelőre a Trafigura számain a hanyatlás jelei nem látszódnak.
Volt ugyanakkor egy európai tőzsdén listázott árupiaci kereskedő cég, amelyiknek a magas gázárak miatti szenvedését végig lehetett követni napról napra. Ő volt az összekötő a német cégek és Gazprom által küldött gáz között, évente mintegy 40 milliárd köbméter (Németország gázfogyasztásának 40 százaléka) ügyletet bonyolított.
Az üzleti modellje a Gazprommal kötött gázszállításokra épült, orosz gázmolekulát továbbított a német ipar felé. Alapvetően egy nagyon jól működő kapcsolatról volt szó, remekül rálátott a német ipar gázigényeire, és volt egy 50 év alatt mindvégig megbízható beszállítója, akitől ha szükség volt, jóformán „végtelen” gázt tudott vásárolni a szerződés mennyiségek felett. Olyannyira jól ment az üzlet, hogy annak fejlesztésre további 1 milliárd eurót is áldozott többedmagával. Ezt a projektet hívták Északi Áramlat 2-nek.
Ennek tudatában már könnyen érthetőek az Uniper(magyar vonatkozása, hogy a gönyűi gázerőmű tulajdonosa) részvényárfolyamának (kék vonal) alakulásában a nagy mozgások: a február végi összecsuklása az orosz háború megindulásával (február 24) majd az Északi Áramlat gázvezetéken érkező gáz leállítása miatti hullámvölgy. Míg a fehér vonal a piaci kapitalizációt mutatja, jelezve a német állam segítségének mértékét – nagyobb volt a tőkeemelés mértéke, mint a békebeli piaci kapitalizáció.
A probléma forrása, hogy az Unipernek helyt kellett állnia a gázszerződéseinél a német ipar felé, attól függetlenül, hogy Gazprom nem tartotta be a gázszerződésekben foglalt szállítási kötelezettségeit, amivel fél évszázados bizalmat dobott kukába. Így a hiányzó hatalmas mennyiségű földgázt máshonnan kellett beszereznie, rohamosan emelkedő árak mellett, aminek teljes költségét azonnal nem tudta áthárítani a vevőire, így az év folyamán egyre nagyobb pénzügyi veszteséget halmozott fel, ami év végére 13 milliárd euróra duzzadt.
A helyzetet kifejezetten pikánssá tette a tény, hogy az Unipert a finn Fortum (egyszerűség kedvéért a finn MVM) tulajdonolta (2021 végén: 78 százalékos tulajdonos volt), így lényegében a finnek kezén keresztül folyt át a német ipari gázellátás jelentős része. Nekik kellett jóváhagyni (céges és politikai szinten), hogy mennyi pénzt pumpáljanak az Uniperbe, aminek égető szüksége volt a likviditásra, hogy a rohamosan emelkedő ár mellett beszerezze a földgázt, és így helyt tudjon állni a gázszerződéseinél.
Képzeljük magunkat bele abba rendkívül feszült helyzetbe, amikor naponta több 100 millió euróval nő az Uniperletéti követelménye az egyre magasabbra kúszó gázár miatt. Mindezt úgy, hogy júniusig (100 EUR/MWh alatti árkörnyezet) már 2 alkalommal kérték a hitelkeretük kibővítését (1,8 milliárd euróról 9 milliárdra) és a finn anyacég is adott már 6 milliárd euró tulajdonosi kölcsönt.
Mire átléptük a 100 EUR/MWh feletti földgáz jegyzést, már a német kormánnyal tárgyaltak egy 8 milliárd eurós tőkeemelésről és további hitelkeret bővítésről, illetve a finnek kivásárlásáról. Akik így utólag több tíz milliárd eurót buktak az Uniper részvénycsomag megvásárlásán és a neki nyújtott hitelen keresztül.
Végül a német kormány összesen 29 milliárd eurót fizetett két német cégeket kiszolgáló kereskedő cég stabilizálásáért (Uniper, Sefe). Ám mindez még így sem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza a két céget abban, hogy 5-7 millió dolláros (kb. 2 milliárd forint) bónuszokat fizessen év végén a kereskedőinek a teljesítményükért, állami pénzből.