ErdoGone? – Komoly kihívás vár a török elnökre a közelgő választáson

Törökország a második legnagyobb létszámú, roppant fejlett hadsereggel rendelkező NATO-tagállam, a szíriai menekülthullámok pufferzónája. Az elmúlt évben előszeretettel szállított ukránoknak katonai drónt, miközben a béke nagyköveteként is igyekszik szerepet vállalni az orosz-ukrán háborúban. Emellett pedig egy, a nyugati értékrendtől elforduló opportunista autoriter rezsim, amely az elmúlt évben vígan üzletelt az oroszokkal, a szankciókat kijátszva értékesít termékeket. Hogy az ország milyen irányba indul tovább, abban döntő jelentőségű lehet a következő választás.

Erdoğan helyzete régen volt ennyire nehéz. Az unortodox monetáris politika (teljesen érthetetlen módon alacsony kamattal küzdenek az infláció ellen) teljes kudarcának hatására az infláció eléri a 72 százalékot, a lakosság elszegényedését nagyon jól mutatja a líra gyengülése, ami az elmúlt három évben lett egészen drasztikus.

Csak hogy érzékeljük: a gyengülés olyan mértékű, mintha a mostani szintről 4000 forintra drágulna egy euró.

Erdoğan gazdasági modelljének robosztus része az elmúlt évtizedben, a beruházások által fűtött növekedésen alapult, főként az építőiparra fókuszálva, ahol hitelből fejlesztették az elmaradott térségeket. A gazdasági modellhez laza monetáris politikára és jelentős fiskális kiadásokra volt szükség, de mivel már a pandémia és a hiperinfláció előtt is komoly egyensúlytalanságokkal működött a rendszer, így a helyzet romlott mostanra.

A lakosság nehézségeiről legutóbb részletesen írtunk. Az emberek elszegényedése hatással volt Erdoğan népszerűségére. Ebben a belpolitikai helyzetben jött február elején a 7,8-as erősségű földrengés, majd több utórengés. A katasztrófa, ami tíz tartományt is érint, 46 000 áldozattal járt, több mint 12 000 épületet tett tönkre, drasztikus csapást mérve a legszegényebb rétegre.

A korábban említett gazdasági környezet miatt, a törökök nem képesek maguk finanszírozni a földrengés utáni helyreállítást, ami a GDP durván 3-5,5 százalékát is elérheti a BCA és a Bloomberg szerint. Megsegítésükre, Szaúd-Arábia és Katar valamint a Világbank (1,8 milliárd dollár) sietett. A Szaúdik 5 milliárd dollárt, Katar a tervek szerint 10 milliárd dollár finanszírozást biztosítanak a törököknek, így a kettő együtt a GDP durván 1,8 százalékát teszi ki.

A földrengés gazdasági hatása egyértelmű rövid távon, az ipari kapacitások kiesése (a GDP 9% ezekben a tartományokban termelődött meg) és a fogyasztás elmaradása az idei évben azonnali negatív hatás a GDP-re, de hosszú távon is az látszik a történelmi analógiák alapján, hogy az érintett térségekben az egy főre jutó GDP hatás negatív lehet. Pedig az már korábban sem volt magas: az érintett térségben az egy főre eső GDP 5665 dollár volt 2021-ben, 41 százalékkal kevesebb, mint az ország átlagos értéke.

A földrengések választásra gyakorolt hatása kevésbé direkt, de gyakran a kormányzó pártot hibáztatják a lassú és elégtelen intézkedésekért a választók.

1945 óta az figyelhető meg, hogy a legnagyobb földrengések sújtotta demokratikus országokban a kormányzó pártok újraválasztási aránya 40 százalék volt.

A török esetben erre azért van is ok. Elnézte a kormány, hogy a kivitelező vállalatok eltérjenek a földrengésbiztos előírásoktól, a szabályszegés nem vont maga után retorziót, míg a földrengésadót elherdálta. A törököknél kifejezetten nagy a választási részvétel, historikusan 86 százalék, kérdés, hogy az érintett tartományokban lévő 8,2 millió szavazó milyen arányban lesz képes élni választási jogával, főként mert jellemzően a kormányzó AKP a domináns szereplő a térségben.

A médiában elég sokat írtak az elmúlt hetekben Erdoğan bukásának lehetőségéről, amivel azonban nem számoltak, az az ellenzék. A török ellenzéki összefogás (Table of Six) ugyanis két hónappal a választás előtt majdnem szétesett, nem kellett ehhez sok minden, csak bejelenteni a közös elnökjelöltet.

Korábban írtuk, hogy az ankarai Mansur Yavaş (CHP), vagy az isztambuli polgármester Ekrem İmamoğlu (CHP) jó választás közös ellenzéki jelöltnek, népszerűek az ellenzéki szavazók széles spektrumán, és jó eséllyel vehetik fel a versenyt Erdoğannal. A harmadik opciót, a CHP párt vezetőjét Kemal Kılıçdaroğlu nem említettük, racionális volt, hogy a két népszerűbb polgármester közül választanak, de nem ez lett.

Történt ugyanis, hogy decemberben az ügyészség eljárást indított Isztambul polgármestere ellen, miután egy beszédében idiótának titulált közszolgákat. Galád bűnéért 2,5 év börtönre ítélhetik, és eltiltják minden közigazgatási pozíciótól, így a választáson se indulhat, ha jogerős lesz az ítélet. Nem éppen elegáns, de látványos, hogy Erdoğan aktívan menedzselni a választásokat.

Kemal Kılıçdaroğlu lett az ellenzéki összefogás (Table of Six) közös elnökjelöltje, amit követően a második legnagyobb ellenzéki párt, az IYI egyből felborította az asztalt. Az IYI azt követelte, hogy a két népszerűbb polgármester közül legyen a közös jelölt. Pár nap alkudozás után, az ellenzéki összefogás újraépült, egységesen állt be Kılıçdaroğlu mögé, a két polgármester VP pozícióját sikerült kijárnia az IYI-nak.

Ez önmagában is jó hír az ellenzéknek, az viszont egészen remek, hogy a kurd HDP (10-12 százalékra mérik őket) bejelentette, hogy a földrengésre való tekintettel, nem indít önálló elnökjelöltet, csatlakozik az ellenzéki összefogáshoz.

Várhatóan több fordulós lesz az elnökválasztás, és jó eséllyel a HDP lesz a királycsináló erő, de mint láthatjuk, 48 óra is rettentő sok idő a török politikában, a következő két hónap hozhat váratlan fordulatokat.

Az ellenzéki összefogás egységes erejét látva Erdoğan számára három opció bontakozhat ki: 1.) megméretteti magát, és ha úgy adódik, emelt fővel veszít, 2.) aktívan menedzseli a választás kimenetelét, és nyer 3.) elhalasztja a választást olyan időpontra, amikor nagyobb esélye van. Az utolsó kettő opció egyértelműen alkotmányos válságot okoz, amely korábban a történelemben gyakran katonai puccshoz vezetett az országban.

A választás roppant fontos, nem csak lokális, hanem globális politikai szinten is. Amennyiben sikerül megtartania hatalmát bármi áron, megszilárdul autoriter rendszere, amely inkább hasonlít a kínai vagy orosz modellre, sem mint a nyugatira, így növekszik annak esélye, hogy hosszú távon ehhez a táborhoz csatlakozik. Ugyanakkor ha nem sikerül megtartania hatalmát, Törökország nagy valószínűséggel visszatagozódik a nyugati szövetségesi rendszerbe.

A választás nem csak a törökök, de a mi jövőnket is jelentősen befolyásolja.