Ez itt a Névérték, a Telex tematikus gazdasági blogja, amelyen külső elemzők, szakértők cikkeit olvashatják. A blogban közölt írások és az azokban megfogalmazott vélemények kizárólag a szerzők álláspontját tükrözik.
Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a hazai árstopokról és különadókról szeretnék értekezni, valójában nem ez a helyzet. Hazánk energiaellátása sok szempontból speciális, az megérne egy külön írást. Az alábbiakban inkább a fejlett Nyugaton kibontakozó árstoppolási, adóztatási hullámról osztanék meg néhány gondolatot.
A fejlett Nyugaton, elsősorban Nyugat-Európában is komoly energiaválság van. Erről az elmúlt több mint egy évben többször értekeztünk. Az energiaválság nem a háborúval kezdődött, annak sokkal mélyebb okai vannak, hiszen már jóval a háború kirobbanása előtt négyszeresére emelkedett előbb a földgáz, később az áram ára is.
A magas ár oka nagyon leegyszerűsítve a kínálat szűkösségében keresendő. Ez utóbbi problémának rengeteg oka van, mindenki szája ízlése szerint rangsorolhat, az biztos, hogy beruházások maradtak el. Hogy ennek közgazdaságtani okai vannak-e, tehát nem érte meg beruházni, vagy a zöldítő törekvések miatt nem valósultak meg, vélhetően egy soha véget nem érő vita lesz. Ettől még tény, hogy Európa gázkitermelése húsz év távlatában a negyedére csökkent. Erre a térre nyomult be lényegében az orosz gáz mint csövön érkező olcsó alternatíva, és lett végül felelős az EU gázfogyasztásának a 40 százalékáért.
Nemcsak beruházások maradtak el, hanem működő kapacitásokat építettek le, gondolok itt elsősorban német atomerőművek bezárásaira, amelyekkel még évtizedekig lenne olcsó, egyébként tiszta energiája a német iparnak. Ehelyett most rekordmértékűre nőtt szénfelhasználással rekorddrágán és környezetszennyező módon kompenzálják a túlságosan megdrágult és fogyóban lévő földgázt. A szénbányákat ugyan bezárták Európa-szerte, de helyette Oroszországból érkezett a szén, tehát a környezet terhelése nem csökkent, sőt a szállítási útvonalak meghosszabbodása miatt még inkább emelkedett is. Különösen igaz ez most, amikor a háborús szankciók miatt a világ túlsó feléről, Indonéziából és Ausztráliából érkezik a szén.
A fenti helyzet nagyon messziről nézve azért összességében durva beavatkozást jelent a szabadpiaci folyamatokba, amelyeknek egyébként van ciklikussága, tehát háború nélkül is vélelmezni lehetett, hogy a 2010-es évekre jellemző olcsó energia korszaka véget ért. Ugyanakkor az elhibázott politikai döntések és a piaci folyamatokba való beavatkozás nélkül vagy egy értelmes, valamennyire az orosz kiszolgáltatottságot figyelembe vevő energiastratégiával a mostani extrém helyzet elkerülhető lett volna.
Ami igazán érdekes, hogy a mostani helyzetre is további beavatkozással reagálnak a szereplők.
Szerte Európában korlátozzák a piaci folyamatokat, ársapkákat vezetnek be, különadókkal sújtják az energetikai szereplőket elsősorban arra hivatkozva, hogy túl sokat keresnek a megemelkedett árakon. Ilyen döntések születtek Olaszországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban csak hogy néhányat említsünk.
Az energetikai piac – mivel jellemzően hosszú időtávú befektetéseket igényel – ciklikus, tehát vannak jó meg rossz évek, időszakok. A 2010-es évek borzalmasan rossz időszakként vonul be az energetikai vállalatok történetébe. Az európai energetikai vállalatok részvényeit tömörítő SXEP-indexen, amely lényegében azt mutatja, mennyit kerestek a részvényesek 2010–20 között, az látszik, hogy euróban évi átlag 4,4 százalékos hozam ütötte markukat.
A hasonló amerikai index szerint még szerényebb, 3 százalékos hozam jutott a befektetőknek. Ez nagyon alacsony megtérülés, ugyanezen időszak alatt sima hosszú német állampapírba fektetve 7 százalék hozam volt elérhető, azaz az üzleti kockázatért és a beruházásokért cserébe a szereplők kevesebbet kerestek ahhoz képest, mintha nem csináltak volna semmit. Ezt az időszakot követte a koronavírus-járvány, ami annyira padlóra küldte a szektort, hogy 2020–22 között a részvényesek semmit se kerestek, épphogy sikerült a pandémiából való kilábalás.
Az idei évben felcsillant valami halvány remény, hogy a nagyjából 12 évnyi rossz időszak után esetleg szemmel látható pénzt kereshetnek a befektetők az energetikába való befektetéseiken, de erre jöttek a különadók és ársapkák. Tehát amikor közgazdaságtanilag racionális lenne befektetni, mert végre van megtérülés, van profit, amit vissza lehetne fogatni, akkor elveszik.
Ahhoz, hogy Európa érdemben csökkentse az orosz gáztól való függését, rengeteg beruházásra lesz szükség.
Elmaradt vélhetően több százmilliárd eurónyi befektetést kellene néhány év alatt pótolni. Ezt kézi vezérléssel, állami irányítással lehetetlen lesz megoldani. Ennek fényében, amikor beruházásokra kellene ösztönözni a piaci szereplőket, akkor vajon észszerű-e rövid távú politikai haszonszerzésért szétadóztatni a szektort? A politika – de elsősorban az emberek – ezekért az elhibázott döntésekért úgy fog fizetni, hogy közben a probléma tartósan velünk marad. Ahelyett, hogy belátható időn belül megoldódna.
Az ársapkákkal eltorzulnak a befektetési döntések. Félreértés ne essék, a kisfogyasztókat, az alacsony jövedelműeket meg kell védeni a négyszereződő áraktól, de arra, hogy valaki a medencéjét fűtse, nagy házát vagy éppen luxusautóját táplálja alacsony áron tartott energiával, semmi indok nincsen. A magas árak pont azért magasak, hogy aki teheti, beruházásokkal (például szigeteléssel), fejlesztésekkel, racionálisabb használattal mérsékelje az energiaszámláját, és így tompítsa az energiahiányt.
A piaci folyamatokba való beavatkozás eltorzítja a vevők és a termelők döntéseit is, így tartós károkat okoz, ami miatt a problémák tartósabban fennmaradnak. Ha a fentiekből nem lenne nyilvánvaló, a véleményem igen egyszerű: energiavállalatokat megadóztatni, árakat befagyasztani nem kell, félnetek jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem, ellenzem!
