Pontosan milyen is egy elefánt? Az ősi indiai tanmese lényege szerint hat vak ember próbálja ezt kideríteni, a tapintásukra utalva. Az első az ormányát vizsgálgatja: „az elefánt olyan, mint egy kígyó!”. A második az oldalánál áll: „az elefánt olyan, mint egy nagy fal”. A harmadik a lábát fogja meg: „inkább egy oszlopra hasonlít az elefánt”. A fülét végigtapogató negyedik szerint egy legyezőhöz, míg az agyarát megérintő ötödik szerint sokkal inkább hegyes kardhoz lehetne hasonlítani a különös állatot. A hatodik szerint azonban egyértelműen olyan az elefánt, mint egy kötél – ő ugyanis hátul, a farkánál kezdte a vizsgálatot.
Ezek után a közgazdaságtan és a biológia egy különleges határterületére tévedve bátran kijelenthetjük:
az infláció egy elefánt!
Persze, sok mindenre alkalmazták már ezt a tanmesét, de ha csak az idén a Concordeblogon megjelent, az infláció kérdéskörét számos megközelítésből tapogató cikkeinkre gondolunk, adja magát a párhuzam. Szakmai hátterünk és személyes tapasztalataink sokfélesége keveredik az infláció jelenségének összetettségével, lehetséges megközelítések sokaságát állítva elő. Akár egy országon belül, mozgalmasabb időszakokban, akár egy-két év alatt is változatosan viselkedő jelenségről van szó, és akkor még nem is említettük az infláció globális összefüggéseit, a rövid és hosszú távú inflációs tényezők keveredését, az infláció mérésének módszertani problémáit. Ráadásul az elemzés sajátossága, hogy elemeire igyekszik bontani a jelenséget, a könnyebb megragadhatóság és a precizitás kedvéért, de ezzel együtt jár, hogy nem feltétlenül sikerül (adott esetben nem is áll szándékunkban) az összes elemet egybegyúrni, a részletes vizsgálatot a „nagy kép” újra-összerakásával teljessé tenni.
Igen, valljuk be: néha szándékosan, néha a jelenség összetettségében elveszve, egy kicsit vakok vagyunk az inflációelemző szerepkörében. Van viszont egy óriási előnyünk a tanmese szereplőihez képest: mi már kezdettől fogva tudatában lehetünk a „vakságunknak”. Így amikor egy-egy elemet: az infláció dinamikáját vagy az árszintek alakulását, a keresleti vagy a kínálati oldalt, a maginflációt vagy a teljes árindexet, a fogyasztói vagy a monetáris politikai megközelítést, a drágulást vagy a tényleges inflációt, a nominális vagy a reálgazdasági szempontokat (stb.) emeljük ki, pontosan tudjuk: ezek egyike sem „az elefánt”. Nem, hanem ezek mind együtt alkotják vizsgálatunk valódi tárgyát, s csak az elemzés elkerülhetetlen egyszerűsítő és aggregáló lépései, és az átlátható vizsgálat kedvéért bomlanak részekre az Excel táblázatunk sűrűjében.
Ezen felismerésünk előnye mellett van viszont egy hátrányunk is a valódi elefánt vizsgálóival szemben: a mi „elefántunk” képes változtatni a természetét.
Időnként (vagy bizonyos országokban) észre sem vesszük, hogy ott van körülöttünk. Máskor fenyegetően gyorsulni látszik, de hirtelen visszahúzódik. Megint máskor tartósan nagyobb sebességre kapcsol, majd esetleg vágtató ütemre vált és csak drasztikus intézkedésekkel lehet megzabolázni. Az elmúlt évszázadban is sokféle arcát mutatta, de ha csak jelen korunkra gondolunk, akkor is láthatjuk: nagyon eltérő fajtájú „elefántok” élnek manapság Magyarországon, az euróövezetben, az USA-ban, vagy éppen Venezuelában, Zimbabwéban…
Mindennek tetejébe „elefántunk” a Covid-19-et is elkapta: az eleinte drasztikus és folyton változó korlátozó intézkedések egyrészt megváltoztatták a fogyasztói kosarakat, a fogyasztók lehetőségeit és régóta berögződött szokásait. S mivel ez a hatás az egész világra kiterjedt, a helyi sokféleség ellenére az infláció egyes globális jellegzetességei is felerősödtek. A kínálati oldalon felbukkant szűkösségek és a gazdasági nyitások sorozata által sok gazdasági szektorban felerősített kereslet sok országban példátlan monetáris és/vagy fiskális ösztönzők hatásával keveredett. Ezek mellékhatásaként elefántunk gyors növekedésnek indult, és többen már attól tartanak, hogy akár évekig ilyen ütemben növekedhet és esetleg mesterséges beavatkozással, egyes országokban a felhalmozódott adósságok miatt veszélyesnek ítélt gyógyszerek (például kamatemelés) alkalmazásával kell fékezni a növekedését. Fontos látni viszont, hogy a gyorsuló növekedés honnan indult: az euróövezeti például a Covid előtti jó néhány évben elefánthoz méltatlanul apró volt (most a májusi 2 százalék éppen a célnak megfelelő).
Az ennél jelenleg magasabb, 5 százalék közelében lévő amerikai és magyar infláció az utóbbi évek átlagához képest érdemben nagyobb, de azért nem példátlan méretű. Vajon „magától” összemegy a kívánatosnak tartott méretűre a következő nagyjából egy-másfél év során? Az infláció átmenetiségének nagy kérdése szempontjából ezt az időtávot érdemes vizsgálni:
az „elefántgyógyszerek” többsége (monetáris szigorítás) ilyen lassan hat, és persze csak a „betegség” egy részét gyógyítja
(a kínálati szűkösségeket nem és a kereslet bizonyos szerkezeti átalakulásai ellen sem segít). A kínálati oldal alkalmazkodóképessége olyan jelenséghez, mint például a globális chiphiány (vagy más alkatrész/alapanyag-problémák) szintén ezen az időtávon belül bontakozhat ki meggyőző módon.
A hosszú távú antiinflációs hatások (egyes demográfiai és munkaerőpiaci folyamatok), valamint a kínálati oldalon már jelentkező alkalmazkodási folyamatok (kapacitásbővítések, termékhelyettesítő megoldások, sőt adminisztratív intézkedések) az infláció további tartós emelkedése ellen szólnak, de nem elhanyagolhatóak a kockázatok, különösen a globálisan is nagy hatású gazdaságok fiskális és monetáris politikájának néha robbanásveszélyesnek tűnő elegye miatt.
De lehet, hogy mindezekkel még mindig nem tapogattuk végig az egész elefántot? Ne felejtsük el az eredeti tanmese tanulságát, legyünk sokoldalúan figyelmesek és a „nagy képet” is keresők.
2021 második felében elefántunk a jövője szempontjából kritikus, sok szempontból példa nélküli időszakot fog átélni.
