Orosz-ukrán háború
Keresés a mellékletben
Áramkimaradásokat okozott Kijevben az oroszok dróntámadása, sok helyen víz sincs
Az ukránok megfeszített erőkkel dolgoznak az áramellátás helyreállításán.
Dróncsapás érte a Lukoil egyik finomítóját Oroszországban, Ukrajnában Odesszát is támadás érte
Az orosz és az ukrán hadsereg is csapásokat intézett az ellenfél hátországa ellen.
A balti államok és a lengyelek is kiakadtak Merkel partizános interjúban tett kijelentései miatt
A volt német kancellár az interjúban azt mondta, Lengyelország és a balti államok korábban nem támogatták az Oroszország és az Európai Unió közötti, Ukrajnát érintő tárgyalásokat.
Németországban engedélyezik a rendőrségnek a drónok lelövését
Friedrich Merz kancellár szerint a legtöbb drónrepülés mögött Oroszország áll.
Hárman meghaltak egy ukrán támadásban az oroszországi Belgorodban a helyi kormányzó szerint
Belgorod mindössze 30 kilométerre fekszik az ukrán határtól, ezért rendszeresen érik támadások.
Putyin szerint idén majdnem ötezer négyzetkilométernyi ukrán területet foglaltak el
Több mint kétszáz ukrán települést foglaltak el az orosz elnök közlése szerint. Kijev közben arra hívja fel a figyelmet, hogy egyetlen fontos város sem került orosz kézre.
Annyira kellenek Oroszországnak a katonák, hogy már háromévnyi fizetést adnak az újoncoknak
Az elmúlt napokban több oroszországi régió is bejelentette, hogy növelik a jutalékot.
Trump tudni szeretné, mit tervez Ukrajna a Tomahawk rakétákkal
A rakétákkal az ukránok elérnék Moszkvát is, de Trump azt mondja, nem akarja eszkalálni a konfliktust.
Az orosz energiainfrastruktúrát támadta Ukrajna a belgorodi kormányzó szerint
Az oroszok közlése szerint több tízezren maradtak áram nélkül.
Putyin szerint tönkreteheti az orosz-amerikai kapcsolatokat, ha Ukrajna Tomahawk-rakétákat kap
A nagy hatótávolságú amerikai rakétákkal az ukránok Oroszország távolabbi pontjait is támadhatnák.









