Ókovács Szilveszter szerint helyes döntés, hogy igazgató lett, a bizottság felesleges

Veiszer Alinda az Operaház főigazgatójával beszélgetett megválasztásának furcsa körülményeiről, a sajtóval szemben érzett sérelmeiről és a fideszes billogról, amit szerinte a média ráégetett.

Fájdalmas, de szükségszerű, hogy jövőre már nem tartozik hozzájuk az Erkel Színház, kezdi Ókovács Szilveszter. Szép emlékek kötik hozzá, bár először kamaszként elaludt a Fidelión. Énekelt az Erkel színpadán, néhány hónapig vezette is a színházat, majd 2013-ban ők nyitották újra, később pedig „Noé bárkájaként” üzemelt, amíg az Operaház felújítása folyt.

Az Erkel azért sem alkalmas arra, hogy operaház legyen, mert annak idején nagyon gyorsan építették, de a mai igényeknek nem felelnek meg az adottságai, véli Ókovács. Nincs jó környéken, olyan, mint egy művelődési ház, nincs benne semmi jelentős.

Ókovács szerint egy operaház esetében nagyon fontos az épület, bár őt „agyonnyomta” Ybl műve az elején, csak a felújítás alatt került hozzá közel. Ekkor jött rá, milyen magnetikus ereje van a háznak, ami úgy vonzza a nézőket, hogy hitelben jönnek el, az első felvonásban be kell bizonyítaniuk, hogy kiérdemelték a bizalmat.

Már 25 évvel ezelőtt is csak két előadás volt hetente az Erkelben, az sem volt tele. Nem csoda hát, mondja Ókovács, hogy azóta, „mikor a kultúrát szennyel ölte meg a kereskedelmi és a digitális média”, még kisebb az érdeklődés. Szerinte nem bír el Budapest két operaházat, muszáj másféle rendezvényeket, például rockzenekarokat és Beatlesnek beöltözött zenészek által formált produkciókat befogadni.

Bár az Erkel leválása hirtelen döntés volt, nem érezte meglepőnek, hiszen már voltak jelzések erre Gulyás Gergőtől és Csák Jánostól is. Az Erkelt már évek óta vendégszereplési helyszínnek nézte – zárta le a témát Ókovács.

Az igazgató szerint Kesselyák Gergellyel támadt nézeteltérése csak a sajtó számára nem volt érthető, hiszen szerinte a médiát mindig csak a konfliktus érdekli, a megoldás nem. Mindketten pályáztak, de mindketten változtatni akartak, a megegyezés végül bíróságon, de per nélkül dőlt el, baráti viszonyban távoztak.

Kesselyák azóta visszatért az Operaházba, és újra együtt dolgoznak. Ókovács szerint köztük nem is volt feszültség, az akkori Index fújta fel az egészet, ahogy most is torznak látja azt, ahogy az újságok a színházigazgató-váltásokról számolnak be. Miért csak a Kolibriről beszélnek, az Örkényről miért nem? Ókovács szerint nem kellene kiszivárogniuk a bizottságok névsorainak, külföldön titokban tartják, nem jó, hogy mindenki véres fejjel távozik ezekből a helyzetekből.

Ókovács azt mondta: nem tudja, hogy pontosan miként került ki ő győztesen abból a helyzetből, mikor őt csak ketten, Kesselyákot pedig kilencen támogatták. Hozzátette: 2022-ben kitüntetést kapott a munkájáért, majd alkalmatlanná nyilvánította őt egy bizottság, ami sosem vezetett még operaházat. Előre tudta, hogy személyi okokból le fogják pontozni, szerinte ezt a bizottság is előre tudta. A szakmai bizottság felesleges, maximum véleményt formálhat, vélte, szerinte egyszerűen döntenie kell a miniszternek. Ebben az esetben is így történt, és szerinte az, hogy ő negyedszer is igazgató lett, helyes döntés volt. A bíró a miniszter, mondta, a bizottság tagjai csupán labdaszedők. Nem is kéne pályázatot kiírni intézmények felsővezetői pozícióira. Ugyanakkor úgy vélte, hogy ha igazán jó a bizottság, akkor lehet rájuk hallgatni, a döntés azonban még ekkor is gyakran inkább intuíción alapul majd.

„Nem végzitek el a munkátokat” – mondta Ókovács, mikor a sajtó felé irányuló dühéről volt szó. Nincsenek kritikák az előadásokról, ezért nem ismeri a köztudat az aktuális legjobb énekeseket, tehetségeket. Szerinte írni kéne például az Operaház „tehetséges, csinos fiatal énekesnőjéről”, nem csak az idősebbekről, díjakról, sikerekről. Úgy érzi, ez azért van, mert azt gondolják, hogy az ő személye miatt ez egy fideszes Operaház, pedig maga az intézmény nem politikai alapon működik. Nagyon kevésnek érzi a reklámra költhető keretüket, bár a köztévén saját műsoruk van. Sérelmezi, hogy kulturális újságírók árnyékban hagyják, és csak a szakszervezeti leveleket hozzák le, neki kell őket hívogatnia, és nem az újságírók ostromolják őt kérdésekkel.

Gyakran áll bele szenvedéllyel kérdésekbe, például a blackface-vitába, ami szerinte nevetséges, hiszen ki mondja meg, ki a fekete, nem lehet bőrszínhez kötni egy darab eléneklését. Sőt, szerinte az a Nyugat diktálja ezeket az elveket, ahol nem lehet csendben imádkozni a parkban, mert elvisznek a rendőrök. (Itt Ókovács egy olyan hírre hivatkozik, amiről már kiderült, hogy nem volt igaz.) Végül a woke-izmusra vezeti vissza a probléma gyökerét, és újra sérelmezi, hogy a sajtó ebben a kérdésben is a fideszes billog alapján hivatkozott rá, holott ez az ő magánügye, nem vállalt politikai szerepeket (miniszterelnöki beszédhez is csupán vázlatot írt, pontosított korábban). Rendszerkritikus utalások nem valók az Operaházba, mert az opera nem kabaré, ő nem enged ilyen elemeket az előadásokba, zárta le a beszélgetést.

A teljes beszélgetést havi díjért cserébe ezen a linken lehet megnézni.