Nem baj, ha nyomiskodok itt?

November 6-án elstartolt az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, ami a bőséges nemzetközi felhozatal, Berlinale-fődíjas dokumentumfilm, VR-szekció, kerekasztal-beszélgetés mellett több magyar dokumentumfilmnek is a lehetőség a bemutatkozásra. Itt lehet először látni például a KIX-et és a Mélypont érzést, két olyan dokumentumfilmet, aminek már elstartolt a nemzetközi filmfesztiválos karrierje.

A KIX és a Mélypont érzés is a Verzió magyar versenyszekciójában szerepel, de nem ezek ott az egyedüli filmek, ezzel a cikkel pedig szeretnénk segíteni azoknak, akik még nem tudták eldönteni, hogy melyikre vesznek jegyet.

Az életed nélkülem (rendezte: Rubi Anna)

Anya szépen megborotvál, mondja a nyugdíjaskorú Magdi a fiának. Negyven éve ápolja a súlyos szellemi és fizikai fogyatékkal élő Ferit, akit a film elején archív felvételeken látunk óvodai foglalkozáson és egy felfújhatós medencében. De Feri ma már közel negyvenéves, és ma is az anyukája segíti minden egyes napi rutinjában: ő mossa meg a fogát, segíti ki vécére, simogatja meg elalvás előtt. A hetvenes éveiben járó Olgának is negyvenes a lánya, ő autista, értelmi és mozgássérült. Mindkét nő egyre gyakrabban tette fel magának a kérdést, hogy mi történik majd a gyerekével, ha egyszer ők már nem lehetnek mellettük, és hogyan óvhatják meg őket attól, hogy bekerüljenek az állami ellátórendszer embertelen körülményei közé.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egykori munkatársa, a táncosból lett filmes Rubi Anna filmjének fókuszában az a per áll, amelynek során 2017-ben öt szülő beperelte a magyar államot, miután az nem biztosított méltó lakhatást súlyosan fogyatékos gyereküknek. Az intim családi közegek mellett ezért a film másik fontos helyszíne a tárgyalóterem, ahol a per során lényegében azt kell bizonyítaniuk, hogy egzisztenciális nehézségeik vannak a súlyosan fogyatékos felnőtt gyerekük nevelésében. Mikor az egyik tárgyaláson az alperes (az állam) azzal érvelt, hogy az ország gazdasági teljesítőképessége sem hagyható figyelmen kívül a perben, Olga azt súgta a mellette ülőnek: de focipálya lehet, mi? (Az perről és az abban részt vevő családokról ebben a cikkben írtunk részletesebben a Telexen.)

Rubi Anna filmjében lenyűgöző figyelni azt a szimbiózist, amelyben ezek a szülők együtt léteznek a gyerekeikkel, miközben Az élet nélkülem nagyon érzékenyen mutatja meg azt is, mennyire végtelenül megterhelő is egyben. Csináljon végig egy napot akármelyikőnkkel, mondja az egyik anyuka, de attól tartok, a döntéshozók még ezt a filmet sem fogják megnézni. (pdóra)

Előzetes. Vetítik november 7-én a Toldiban és november 8-án a Művészben, majd ezzel párhuzamosan a RTL+ Premium streaming felületére is felkerül. További információk itt.

Az elveszett Mozi könyv (rendezte: Ida Marie Gedbjerg)

Az elveszett Mozi könyv az idei Verzió magyar versenyprogramjának a kakukktojása, méghozzá azért, mert dán rendezővel, kifejezetten dán perspektívából készült, igaz, Magyarországról. Ida Marie Gedbjerg egy filmes tanárán keresztül hozzájutott Ács István mozinaplójához, amit a negyvenes évektől egészen a kilencvenes évekig ugyanolyan rendszer szerint vezetett: beírta a film címét, a film származási országát, a mozit, feljegyezte hányszor volt abban az évben ugyanabban a moziban, és hányszor volt összesen, amióta a naplót vezeti. Az utóbbira a teljes statisztika 2158 mozilátogatás, leggyakrabban a Palota moziba ment.

Az elveszett Mozi könyv sajnos nem annyira a statisztikákra fókuszál, vagy arra, hogy fel lehet-e építeni moziba járás alapján egy személyiséget, hanem a naplótulajdonos Ács István leszármazottaira, akik szerény körülmények között, nem kevés zűrrel együtt élik a mindennapjaikat. A legkisebb fiút fel is használja nem mindig túl szerencsés újrajátszásokra, a fiatal Ács István elképzelt mindennapjaihoz. De a rokonokban közös a megrögzött filmgyűjtés (legális és illegális DVD-ket is beleértve) és a vonzalom az akciófilmek iránt, ami az idős Ácsban akkor durrant be, amikor ‘69-ben a Puskinban megnézte A halálfejesek című amerikai filmet. És ha valaki szeretne egy szép siratást a magyar moziknak: Gedbjerg elment azokra a helyekre, ahol a naplókban szereplő filmszínházak voltak, és természetesen soknak a hűlt vagy szupermarketesedett helyét találja. (klág)

Előzetes. Vetítik november 9-án a Művészben és november 12-én a Toldiban. További információk itt.

Kabinnyomás (rendezte: Nagy Eszter és Czira Sára)

Heni családja egy Veszprém megyei faluban él, ő Barcelonában, egyedül, de elhatározza, hogy gyereket szeretne. A Tinder-randik kudarcba fulladnak, a kapcsolatok elkerülik, elmúlt 35 éves, de az álmát nem szeretné feladni. A barátai bemutatják neki Andrejt, a meleg orosz férfit, aki szintén szeretne gyereket, és mintha ő lenne a tökéletes megoldás arra, hogy teherbe ejtse és segítsen egy gyereket nevelni.

Persze a tervekbe bekavar nagyon sok minden, a majdnem párkapcsolati súrlódásoktól kezdve a koronavírus-járvány is, de valójában sosem kérdés az, hogy Heninek össze fog jönni a nagy terve. Ennél sokkal érdekesebb az, ahogy ő és Andrej is a családjukkal próbálják megértetni a co-parenting, azaz a közös, de nem párkapcsolaton alapuló nevelés részleteit az otthon maradt családjaikkal. A magyar és vidéki szülők és nagyszülők nem különösebben értik a helyzetet, de elfogadják, illetve az orosz esetben – a film még az orosz–ukrán háború előtt forgott ott – nem is tudják minden részletét. A Kabinnyomás pedig próbálja bemutatni mindet. (klág)

Előzetes. Vetítik november 7-én és 12-én a Toldiban. További információk itt.

KIX (rendezte: Révész Bálint és Mikulán Dávid)

Mikulán Dávid intermédia-művész a Boráros téren, gördeszkázás közben találkozik pár felnőtt nélkül lógó kisfiúval, köztük a nyolcéves Sanyikával. Sanyi nem messze lakik innen a családjával: a szüleivel, a nagymamájával, a bátyjával és a kishúgával – így élnek ők hatan egy 28 négyzetméteres, rossz állapotú ferencvárosi lakásban. Amíg az anyuka több műszakban dolgozik, apuka pedig sokszor egyben sem, Sanyiék felfedezik a város dzsungelét, a villamos „csimpaszkodóitól” a Gellért fürdő dunai kifolyóján át egy drogtanyáig. A lógásokban Mikulán és közben a projektbe beszálló dokumentumfilmes Révész Bálint (a Nagyi Projekt rendezője) is a társaikká válnak, akik végül összesen 12 éven át követik kamerájukkal a kamaszodó Sanyi életét, egészen egy szerencsétlen, tragikus kimenetelű balesetig.

Egy tízen éven át forgatott felnövekvéstörténet önmagában izgalmassá tenne bármilyen filmet, a KIX-nek viszont ennél sokkal több értéke van. A KIX egy ferencvárosi kissrác életén keresztül szembesít minket a láthatatlan városi szegénységgel, és párbeszédet indít velünk a „sors vagy akarat” filmben is elhangzó egzisztenciális alapkérdéséről és az állam és a társadalom felelősségéről. (pdóra)

Előzetes. A KIX volt a Verzió nyitófilmje, a második vetítése pénteken 20.30-tól lesz a Toldiban, majd november 21-től forgalmazásba kerül a mozikban. Az év elején pedig a MAX-on is látható.

Mélypont érzés (rendezte: Miklós Ádám)

A Mélypont érzés szól drogrehabilitációról, terápiáról, falmászásról, küzdelemről, de fele ilyen jó sem lenne, ha nem találtak volna hozzá ilyen súlyos karaktereket. A Megálló Csoport Alapítványban találkozik minden héten a tizenéves, érettségi előtt álló Boróka, a melegségével és apja elfogadásáért is küzdő Szilveszter, és a minden kamuzáson lézerszemekkel átlátó Roland, akivel leülnek beszélgetni. Mindhárman függők, és mindhárman tiszták, de kőkemény múlt van mögöttük: Boróka például az első ekizés után kilenc hónapig folyamatosan, mindennap használt szert, miközben az édesanyja is függő volt. Szilveszter pedig iskolai mintatanulóból lett olyan valaki, aki egy percig sem képes megelégedni magával.

Miklós Ádám filmjében óriási szerepet játszik a fal- és sziklamászás, amiről még a filmben is elhangzik, hogy szimbolikus, a kitartás, a nem meghátrálás és a folyamatos küzdés szimbóluma, ahol mindig van valaki, aki vigyáz, ha leesnél, de a kötelet neked kell beakasztani, ahogy haladsz előre. A mászós jelenetek látványosak, és ha valaki nyitott ilyesmire, akkor mindig érdemes azon filózni, hogy pontosan ki és honnan kameráz éppen, amikor a szereplők a szikla közepén próbálnak valahogy megküzdeni mindennel, de a Mélypont érzés legjobb jelenetei azok, amikor csak két ember beszélget, és próbálnak közösen rájönni, mi és hogyan mehetett félre. (klág)

Előzetes. Vetítik november 9-én a Művészben és november 12-én a Toldiban. További információk itt.

Nyomik (rendezte: Surányi Judit)

A Kék Pelikán után egy újabb magyar dokumentumfilm visz be egy gyomrost a MÁV-nak, amikor a Nyomik egyik testi fogyatékkal élő főszereplője abban reménykedik, hogy reméli, legalább 2040-re össze fogja kapni magát a vasúti vállalat. Szép is, hogy a film a MÁV-val kezdődik és végződik, ugyanis pontosan bemutatja, hogy mekkora probléma lehet fogyatékkal élőként egyáltalán a Balaton partjára elmenni, különvonatot kérni, reménykedni, hogy tényleg az jön, reménykedni, hogy a lift működik, és ha működik, akkor jó oldalon áll meg, hogy a székkel fel is lehessen rá szállni.

A Nyomik gyakorlatilag azt demonstrálja a négy, nagyon szimpatikus és jól kiválasztott főszereplőjén keresztül, hogy hogyan lesznek olyan magától értetődő dolgok, mint egy badacsonyi falu boltjába bemenni, vécét használni, csónakba beszállni, vagy akár csak közlekedni, mind nagy tervezést igénylő feladatok, ha éppen nem a saját lábán teszi meg azt az ember. „Nem baj, ha nyomiskodok itt?” – teszi fel a kérdést a tizennyolc éves korában egy balul sikerült fejesugrásban egy időre lebénult főszereplő, amikor az útjában áll egy küszöb, amin a kerekesszék nem bír átmenni, és nem tudom, ki lenne az az ember, aki azt válaszolná neki, hogy de, baj. Ha van is ilyen, valószínűleg a Nyomik megtekintése után sosem mondana ilyet. (klág)

Előzetes. Vetítik november 8-án és 11-én a Toldiban. További információk itt.