Kevin Costner évtizedes álma a szemünk előtt hull a porba

„Bennem is van félelem, mint mindenki másban. Nem akarom, hogy megalázzanak” – nyilatkozta Kevin Costner májusban, mielőtt még a világ láthatta volna az első fejezetet a Horizont – Egy amerikai eposz című, monstre, összesen 12 órásra tervezett filmsorozatából.

A mondat két fele némiképpen ellentétben áll egymással, mert a Horizont első része pontosan olyasmi lett, ami miatt könnyen kinevethetik az embert. Egy négyrészes westernfilm első három órája, egy olyan alkotóval, akit nemhogy a posztmodern vagy az irónia, de még a modernizmus sem érintett meg, akinek a legközelebbi hivatkozási pontja a műfajban majdnem százéves. Egy olyan ember munkája, aki vakon hitt abban, hogy a közönség 2024-ben beül egy sorozat hosszúságú, minden ízében ósdi és klasszikus western nyitóepizódjára. Annyira hitt benne, hogy már a következő rész is készen van, de moziba nem kerül. Pedig az első rész júniusi premierje után rögtön augusztusban jött volna, de a sorsa kérdéses. Costner a saját pénzéből 38 millió dollárt rakott csak az első részbe – kétszer annyit, mint amennyi feltehetőleg a Most vagy soha! költségvetése volt.

Ritkák Hollywoodban az ilyen grandiózus, de elhibázott döntések és szándékok. Ha létrejönnek is valami furcsa gazdasági-művészeti együttállás folytán, akkor a filmek címei onnantól kezdve egyet jelentenek a jelenséggel magával. Ilyen a hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján készült A mennyország kapujában című, egyébként parádés western, ami a legenda szerint már egy nap forgatás után több nap csúszásban volt, és aminek az anyagi csődje Hollywood különösen kalandos korszakának lezárását is jelentette.

Ilyen volt a Waterworld is, teljesen véletlenül Costner főszereplésével, a nyílt vízi posztapokaliptikus sci-finél nevetség tárgya volt az elúszott költségvetése. És még csak nem is Costner rendezte. De ahogy lenni szokott, az idő a készítőket igazolta: A mennyország kapujában négyórás, felújított változata 2012-ben már megkapta a kritikai elismerést, a Waterworld pedig az előző évszázad egyik utolsó régi vágású, ácsolt-hegesztett akciófilmje lett már húsz év távlatából – és élő kaszkadőrshow-ként még mindig él és virul a Universal Studios vidámparkjaiban.

Hogy Costner mennyire elszánt, arra a legszebb példa az, hogy amikor az 1995-ben megjelent Waterworldöt forgatta, akkor már évek óta gondozta a Horizont alapsztoriját. A GQ-ban megjelent interjú szerint legalább 1988 óta szeretné elkészíteni a filmet főszereplőként, íróként és rendezőként is. Az eredeti elképzelés szerint csak két szereplője lett volna, de az évtizedek alatt már nemcsak két fazonról szólt, hanem egy új, nyugat-amerikai város alapításáról az amerikai polgárháború alatt, ami lényegesen több mozgó alkatrészt követel meg, mint két színész. Costner rendezőként az utolsó filmjét 2003-ban készítette, a Robert Duvall főszereplésével készült Fegyvertársak anyagi és kritikai siker is volt. Abban az évben nagyon közel állt Costner ahhoz, hogy a Disney égisze alatt összehozza a Horizontot, de képtelenek voltak közös nevezőre jutni a költségvetéssel. Costner nem volt hajlandó kompromisszumra.

Egy olyan emberről beszélünk, akinek a sztársága csúcsán, a nyolcvanas évek végén, állítása szerint annyi pénzt ajánlottak fel a Vadászat a Vörös Októberre főszerepéért, amennyit még életében nem látott. Costner viszont nem vállalta el, mert volt egy ambiciózus álma: megrendezni a Farkasokkal táncoló című westerneposzát, ami a készítése környékén és a bemutatója előtt hasonlóan katasztrofális vállalkozásnak tűnt, mint az említett A mennyország kapujában – az amerikai sajtó néha gúnyosan csak Kevin’s Gate néven hivatkozott az egészre. A film aztán hét Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb rendezőnek járót kapta meg Costner.

A színész-rendező viszont már nem volt szupersztársága csúcsán, amikor a kétezres évek elején próbálta meg összehozni a Horizontot. Akkor sem volt ott, amikor 2012-ben Jon Baird íróval kiegészülve nekiállt kikalapálni a történetet, és az eredeti forgatókönyvet egy négyrészes eposszá bővítette ki. A GQ-nak Costner azt mesélte, hogy még a pszichiáterének sem tudta egészen pontosan megmagyarázni, hogy miután senki sem volt hajlandó ráharapni egy dologra, miért kellett neki rögtön megnégyszereznie ezt a dolgot. „Mást nem tudok a védelmemre felhozni, mint hogy számomra egyre jobb és jobb lett a sztori” – mondja.

Nemcsak a Horizont, hanem maga Kevin Costner sztorija is egyre érdekesebben alakult, ugyanis ő lett az Egyesült Államok legnézettebb sorozatának legismertebb arca azzal, hogy elvállalta a 2018-ban indult Yellowstone főszerepét. A Taylor Sheridan színész/cowboy/forgatókönyvíró fejéből kipattant sorozat stabil bevételi forrást és óriási nézettséget hozott Costnernek, a Yellowstone elképesztő nézettségi adatokat produkált, volt olyan epizódja, amit egyszerre tizenhatmillióan láttak élő adásban. Ez olyan szám, ami mintha figyelmen kívül hagyná a streamingkorszakot, ez pedig őszintén szólva visszatérő motívum Costner kései karrierjében – ő az, aki megtestesíti a régi vágású, markáns erkölcsi iránytű szerint élő amerikait, aki a napi politikán felülemelkedik, de a viselkedésében és gondolkodásában a tradicionális értékeket képviseli. Egy rendes amerikai. Ki lehet rendesebb amerikai Clark Kent nevelőapjánál, aki a farmján tisztességes szuperhőst farag a világ legismertebb menekültjéből?

Costner állítása szerint végigkilincselt minden lehetséges befektetőt, pénzembert, milliárdost, akit csak tudott, hogy összehozza legalább a Horizont első részének nagyjából százmillió dolláros költségvetését. Kölcsönt is vett fel Santa Barbara-i tengerparti házára. A szülei az előkészületek alatt meghaltak. Felesége, az egykori modell, Christine Baumgartner elvált tőle, és gyerektartást követelt. A Horizont miatt pedig egyre nehezebb volt összeegyeztetnie a beosztását a Yellowstone-nal – a sorozat utolsó, ötödik évadának befejező részei a főszereplő nélkül készülnek majd. Bár Costner szerint a válásának oka nem az évtizedek óta készülő filmsorozat, külső nézőpontból úgy festett, hogy a színész-rendező minden hidat felégetett maga mögött, hogy valóság legyen abból, amit annyi ideje tervez.

A Horizont első részének premierje az idei cannes-i filmfesztiválon volt, ahol rögtön párba lehetett állítani egy másik, ugyancsak sajátos értékek és művészi szándékok szerint élő, nagy hatású rendező régóta várt alkotásával. Ugyanis ott láthatta először a világ a Megalopolist, Francis Ford Coppola furcsa, sokak szerint nehezen elviselhető vízióját is. A Deadline közös interjút készített Costnerrel és Coppolával. Amikor Coppola arról beszélt, hogy halála pillanatában azon akar gondolkodni, mennyi mindent csinált ahelyett, hogy azon gondolkodna, mennyi mindent nem tudott megcsinálni, akkor Costner helyeselt.

Amit viszont Costner elkészített, az egészen zavarba ejtő lehet a mai közönség számára: egy rengeteg karaktert megmozgató, naiv, komótos, valódi helyszínek előtt játszódó, sokszor nem túl jó ízléssel megvalósított, erőszakos, egyszerű film. Mintha valaki a történetmesélés, a filmkészítés olyan régi ideáját szerette volna vele visszahozni, ami már túlnyúlik a facebookos retróoldalak kattintásvadászatán. A Horizont első részéhez képest a hat évtizedes Volt egyszer egy vadnyugat is egy újító szellemű, radikális alkotás, olyan valóban a műfajt újraértelmező westernekről nem is beszélve, mint a Deadwood-tévésorozat vagy a Nincs bocsánat. A Horizont egy különösen véres ifjúsági regény – annak is az első része.

A története több szálon zajlik, de mindegyiket összeköti egy még alig létező település, a címbeli Horizont, egy folyó medre, ahova telepeseket csábítanak ismeretlen erők, hogy aztán a helyi őslakosok kíméletlenül lerohanják őket. A filmnek nincsen főszereplője, de az egyszerűség kedvéért nevezzük ki Costnert annak – ő egy olyan marhakereskedőt alakít, akinek semmi köze nincsen ehhez a kisvároshoz. A neve Hayes Ellison – a keresztneve megegyezik Costner fiáéval. Amikor először meglátjuk, nagyjából egy óra elteltével, felcsendül a nejlongitár, Costner mögött felsejlik Wyoming mesés tája, és ő maga, ahogy hajtja azokat az állatokat.

Ha eddig nem lett volna egyértelmű, a Horizont olyan, mint azok a magyaros festmények, amik a hortobágyi paraszti létet idealizálják a gémeskúttal, a csárda ablakában pislákoló gyertyafénnyel, a gulyával. Őszinte, egyszerű művészet. Ami azért érdekes, mert ez a fajta őszinte, egyszerű, sok pénzbe kerülő művészet tényleg halott – ott van a Deadpool és Rozsomák, ami gyakorlatilag semmi másra nem építette magát, és a feltehetőleg pofátlanul sok pénzt hozó pénzügyi projekcióját, mint hogy cinikus és ironikus.

A Horizontban sem cinizmus, sem irónia nincsen, amitől olyan hatást kelt, mintha valaki többévnyi enyheásványvíz-fogyasztás után megkínálna egy jéghideg patronos szódával – mi ez a sokkoló őszinteség? Costner és Baird íróként ráadásul tényleg a western kliséit durrogtatják el: van itt mészárlást túlélő szőke-kék szemű anya (Sienna Miller), vadorzó férfitól menekülő, tűzrőlpattant menyecske (Jena Malone), szadista bandita (Jamie Campbell Bower), szadista bandita érzéketlen matróna édesanyja (Dale Dickey), nemes lelkű katona (Sam Worthington), még nemesebb lelkű, gyászoló katona (Michael Rooker), és a folyamatos atrocitásban megfáradt törzsi harcosok (Tatanka Means), és még legalább huszonöt megszólaló, akit fel sem tudok sorolni.

A Horizont első, magyar mozikba is került része háromórás, ennyi idő alatt ezeket a karaktereket éppen hogy megismerjük, bár ennyi idő elég ahhoz is, hogy Costner karakterének legyen egy szexjelenete egy szintén menekülőfélben lévő prostituálttal. Mielőtt valaki azt hinné, hogy Kevin Costner hiúságból ír és rendez magának egy olyan jelenetet, amiben rámászik egy nála legalább harmincöt évvel fiatalabb színésznő, azt megnyugtatnám: semmi hiú nincsen abban a szexjelenetben, amiben a férfi annyira álmos, hogy le akarja magáról hessegetni a hölgyet, de végül inkább megadja magát, és egy zsák krumpliként, elterülve fekszik. Costner amúgy szerintem remek a szerepben, mármint nem zsák krumpliként, hanem egy titokzatos, elsőre hebehurgyának tűnő hősként, aki gondolkodás nélkül ki tud végezni valakit pillanatok alatt, ha úgy alakulnak a dolgok.

A Horizont első részében csak egyszer alakulnak úgy a dolgok, de Costner tudja, hogyan kell befejeznie a filmjét: egy montázzsal a következő részek tartalmából. Ami hivatalosan csak egy rész, ugyanis az eredeti tervek szerint a második epizód augusztusban érkezett volna a mozikba, Magyarországra is. Az első Horizont viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – világszerte 32 millió dolláros bevételt hozott össze, azaz még annyit sem, amennyit Costner személyesen belerakott. Magyarországon négy hét alatt váltottak rá nagyjából tízezer jegyet, ami szégyenletes eredmény egy ilyen filmtől. Nem nálunk volt a legrosszabb pénzügyi eredménye, a cseheknél még ennyit sem sikerült összehoznia.

És ha a Horizontban nincs is irónia, a világban egészen biztosan van. Costner a szokásos régi vágást követve annak ellenére mozikba tervezte a filmet, hogy valójában semmi moziszerű nincsen a szerkezetében, hiszen ezeket hívják minisorozatoknak. Minisorozatokat pedig otthon néz az ember, és valójában pár sodró totálképtől eltekintve a Horizontban nincs is sok olyan kép és jelenet, ami kifejezetten mozivászonra kívánkozna. Úgy is tűnik, mintha ezt a célközönsége is tudta volna. A mozis premier után tizennyolc nappal a Universal elérhetővé tette a filmet a digitális piacokon, az ilyenkor szokásos emelt áron, és pontos statisztikák nincsenek ugyan, a Horizont: Egy amerikai eposz első része rögtön az amerikai vásárlási listák élére ugrott.

A második rész egyelőre nem szerepel a mozis megjelenések között, sem az Egyesült Államokban, sem Magyarországon. Kérdés, hogy mekkora népszerűséget tud összehozni magának online, és az képes-e arra ösztökélni az embereket, hogy a második részt akár moziban nézzék meg. Én optimista vagyok a mozi jövőjét illetően, de szkeptikus vagyok a Horizonttal kapcsolatban. Nehéz megmondani, hogy ki a közönsége, ez a közönség hajlandó-e négy, minimum háromórás filmet végignézni, hogy lezárást kapjon. Az egész projekt jövője bizonytalan – hogyan kezdjen bele úgy valaki, hogy az sem biztos, hogy ez a lezárás elkészülhet? Mégis van az egész projektben valami ellenállhatatlan, ami miatt én ha tehetem, meg fogom nézni az összeset, ami elkészül. Moziban.