A fideszes holdudvarnak feláll a szőr a hátán attól, hogy Vidnyánszky Marx Tőkéjét rendezné meg a Nemzetiben

Ahogy az várható volt, Vidnyánszky Attila nem kevés zavarodottságot váltott ki a nemzeti jobboldal körében azzal, hogy június elején a Nemzeti Színház magazinjában bejelentette, hogy a következő évadban Karl Marx Tőkéjét adaptálja majd színpadra.

Vidnyánszky az általa igazgatott színház lapjának adott interjúban arról beszélt, a kommunista munkásmozgalom teoretikusának műve még beregszászi időszakában kezdte el foglalkoztatni, amikor felfigyelt annak „drámai potenciáljára”. „A pénz, a tőke vagy az osztályharc csupa olyan fogalom, ami megszemélyesítve egy egész életünket meghatározó drámát ír le. Jelenleg jegyzetelek, de a szemem előtt már megjelennek képek” – fogalmazott Vidnyánszky.

A Nemzeti színlapja (ami szintén olvasható a magazinban) szerint a Tőke – amit vagy a következő évad végén, vagy az azután következő elején mutatnak be – egy „bohózati elemekkel átszőtt haláltánc” lesz. „A tőke tragikus félreértések tömegének alapja, felismerései egy testet és lelket megnyomorító ideológiát hívtak életre. Miért nem tudunk szabadulni ettől a vallásellenességgel átszőtt gondolkodásmódtól?” – olvasható a színlapon, ami a jelek szerint már elkerülte a fideszes holdudvar árgus szemeit, a rendező darabválasztását elítélő írások ugyanis Vidnyánszky interjúja alapján a jelek szerint arra következtettek, hogy egy, a kommunista ideológiát dicsőítő darab készülődik a Vidnyánszky igazgatása alatt egyébként elég határozottan keresztény, konzervatív, jobboldali szemléletet közvetítő színház falai között.

Az alaphangot Bayer Zsolt adta meg, aki a Nemzeti Színház rendszeres látogatóin túl talán nem sokakat megmozgató bejelentés után bő egy héttel a Magyar Nemzet hasábjain gúnyolódott a darabválasztáson.

A Fidesz első számú megmondóembere ironikusan azt írta, Vidnyánszky a Tőke után megrendezhetné Vlagyimir Iljics Lenin klasszikusát, A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban című alapművet, amiben a nemrég a Nemzetibe igazolt Vecsei H. Miklós mellett már Molnár Áron (NoÁr) is szerepet kaphatna. Aki aztán már főszerepet is játszhatna Engels A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig című művének adaptációjában (amiben Bayer Nagy Ervinnek és Alföldi Róbertnek is szerepet adna). Aztán – folytatta a sort Bayer – Vidnyánszky színpadra állíthatná Marxtól A gothai program kritikáját is „az évad legnagyobb dobása”, a Marx és Engels-féle Kommunista kiáltvány előtt. Amiben Bayer szerint már Magyar Péter is feltűnhetne a színpadon „az Európát bejáró kísértet” szerepében.

Az abszurd forgatókönyvet hangsúlyozandó Bayer azt is megpendítette, hogy ezzel egy időben Máté Gábor megrendezhetné a Mein Kampfot a Katonában.

Nem sokat kellett várni a következő Vidnyánszkyt ostorozó véleménycikkre sem. Fekete Rajmund történész Schmidt Mária blogján csütörtökön közzétett írásában már sokkal komolyabb hangvételben ekézte a darabválasztást.

A Kommunizmuskutató Intézet jelenlegi igazgatója nem véletlenül Schmidt Mária blogján publikálta írását, korábban ugyanis a Schmidt által igazgatott Terror Háza sajtófőnöke volt, aztán a Miniszterelnökségen lett politikai tanácsadó, majd főosztályvezető, később pedig kabinetfőnök a Miniszterelnöki Kabinetirodán. 2022 és 2023 között pedig a Sándor-palota kommunikációs igazgatója volt.

Fekete Rajmund szerint felháborító, hogy Vidnyánszky egy olyan műben lát „drámai potenciált”, „amelyről maga a szerző is úgy vélte, hogy »a legfélelmetesebb lövedék, amelyet valaha a polgárok fejéhez röpítettek«”, amely „mind a mai napig tündöklő csillagként ragyog a kommunista istenek egén”, és „amelynek gyakorlatba ültetése szerte a világban káoszhoz és összeomláshoz vezetett”. Fekete szerint

„ilyen, Marx iránti lelkesedést – a nyugati haladókat leszámítva – utoljára azoknál a német kommunistáknál látott az ember, akik kiadták Karl Marx és Friedrich Engels klasszikusait.”

Hozzáteszi, ha a Nemzeti (ezt a szót dőlt betűvel ki is emeli írásában) Színház igazgatója náci irodalmat akarna színpadra állítani, abból „nagyon helyesen és teljesen jogosan” óriási nemzetközi felháborodás kerekedne.

A kommunizmus viszont – írja Fekete – „továbbra is legitim ideológiának számít. Olyannyira, hogy egyesek semmi kivetnivalót nem látnak abban, ha Marx szellemi örökségét művészeti formában tárják a közönség elé. Ez tulajdonképpen ugyanaz a testtartás, amely megpróbálja újra a két totális diktatúrát – a nácizmust és a kommunizmust – leválasztani egymásról. Ezt pedig nem hagyhatjuk!”

Vidnyánszkytól egyáltalán nem áll messze az ideologizáló színház, elég csak a tavaly szeptemberi Bánk bán rendezésére gondolni, amelyben a velejéig romlott, gonosz nyugat-európaiakat állította szembe a jóságos, keresztény, hazájukat védelmező magyarokkal. Az idei Békemeneten pedig a kormány békepárti-háborúellenes retorikájára tökéletesen rímelő minidarabot állított színpadra, „nem akarunk háborút!” skandáló kisgyerekekkel.

A jelek szerint Fekete Rajmund és Bayer Zsolt sincs teljesen tisztában a rendező eddigi munkásságával, amikor a Tőke színpadra állítása miatt aggódnak, és féltik a Nemzeti kellőképpen nemzeti voltát. Igaz, az is lehet – és ez már csak a következő évad végén derülhet ki –, hogy nekik lesz igazuk, és valóban Vidnyánszky Attila 180 fokos fordulatának lehetnek majd tanúi a Nemzeti Színház nézői.