Bezár a Nem akarok beleszólni Insta-oldal

2024. június 13. – 15:02

Bezár a Nem akarok beleszólni Insta-oldal
Bányainé Nagy Judit, Fancsikai Eszter és Tapasztó Orsi – Fotó: Ajpek Orsi / Telex.hu

Másolás

Vágólapra másolva

„Keserédes” bejegyzésben jelentette be a Nem akarok beleszólni Instagram-oldalt üzemeltető három influenszer, hogy három és fél év után „elérkeztünk arra a pontra, amikor elfáradtunk, így azt a döntést hoztuk, hogy az oldalon a tartalomgyártás megszűnik”. Azonban saját felületeiken továbbra is aktívak maradnak, és a közös projektjeiken továbbra is együtt dolgoznak; így „ha a tüntetés utáni eredményekről vagy a gyermekvédelemmel kapcsolatban lesz mondanivalónk, engedjétek meg, hogy itt is beszéljünk róluk nektek”.

Bányainé Nagy Judit, Fancsikai Eszter és Tapasztó Orsi felidézték, hogy „az előző három és fél évben az életünk teljesen felfordult: rengeteg cikk és interjú, videós anyagok, címlap, könyvírás, bemutató, dedikálások, tüntetés és az egész megkoronázásaként két telt házas kerekasztal-beszélgetés”. Úgy vélik, ha tapasztaltabbak lettek volna „biztos sokkal lassabban csináltuk volna, miközben szültünk, diplomáztunk, dolgoztunk, vagyis a privát életünk sem állt meg”.

Influenszerekről írva nyilván kézenfekvő a kérdés: Tulajdonképpen mit is csinálnak ezek az emberek? Ahogy azt a Nemakarokbeleszólni berobbanása után írtuk, „rövid, jelenetszerű videókban egyszerre csapnak oda a kisgyerekes anyukák életébe kéretlenül belebeszélőknek, a porszemmentes illúzióvilágot mutató, fizetett együttműködést hashtagelő influenszer mamiknak és a családok életét megkeserítő döntéshozóknak. Egyszerre kacagtatóan és szívszorítóan”. Az örökbefogadott gyerek nevelésével kapcsolatos élményeiről és tapasztalatairól nyíltan beszélő Tapasztó Orsi a pedofil-botrány kitörése utáni, ún. „influenszertüntetés”-en is felszólalt. Bányai Judit pedig nemrég pakolt oda a 2024-es Békemeneten elkövetett Vidnyánszki-sokkprodukciónak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!