Nyertes Zsuzsát így még egészen biztosan nem láttuk

Akármennyire is szeretnénk a magyar filmgyártást mostanában csak a nagy, történelmi monolitokkal azonosítani, a helyzet nem ilyen egyszerű. Mint minden kulturális térben, itt is vannak renegátok, alternatív megoldások, más lehetőségek. Hiába szűkülnek be ezek az utóbbi időkben, a tehetség mindig utat talál magának, legyen szó Hajdu Szabolcs zéró pénzből készült filmjeiről, cannes-i fődíjat nyerő animációs filmről, vagy, mondjuk, a Freeszfe Egyesület keretein belül készülő rövidfilmekről.

A május 30. és június 5. között rendezett Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál is egy olyan lehetőség, ahol az utat törő tehetségeket megnézhetjük magunknak. A sorban tizenkettedik fesztiválon lehet látni a Freeszfe Egyesület égisze alatt készült alkotásokat, de itt debütálnak szélesebb közönség előtt a szétbombázott és átalakított Színház- és Filmművészeti Egyetemen készült munkák is, a többi felsőoktatási intézményről nem is beszélve.

Több olyan film is van, ami már megjárta vagy meghívást kapott a nagyszabású nemzetközi fesztiválokra, legyen szó animációról (Traub Viktória: Cipők és paták, Erdélyi Judit: Meditáció alkonyatkor, Kühnel Szabó Anita: Apád) vagy éppen élőszereplős filmről (Korom Anna: Diamond Beauty), de lesznek még a felhozatalban elismert alkotók új filmjei, amit itt láthat a közönség először (Tóth Luca: Vegan Mayo), de olyan is bekerült a programba, aminek a rendezője a fesztivál történetének legfiatalabbja a maga 18 évével (Pető Luca: Loom). Van népmesei ördögös-átkos sztorikat betyárokkal vegyítő eastern (Füzes Dániel: Az utolsó lélek az ördögé), nehezen megfejthető, de parádésan kinéző szürreália (Török Marcell: Harmadnap) és egy százéves Bauhaus-storyboard megmozgatása (Ulrich Gábor: Rekonstrukt) – és ezek csak a magyar versenyfilmek.

Akárcsak a korábbi években, a Friss Hús nem kizárólag filmvetítéseket jelent, hanem szakmai programokat és bulit is,erről többet a fesztivál honlapján lehet olvasni. Idén van külön dokumentumfilmes, queer és midnight fantázianévre keresztelt szekció is, a magyar műfaji filmeket pedig egy külön blokkban vetítik. Újdonság ezúttal, hogy a pécsi Apolló mozi, a debreceni Apolló mozi és a szegedi Belvárosi mozi is vetíti majd a filmeket.

És akárcsak a korábbi években, a Telexen most is összeszedtük azokat a magyar filmeket, amiken megakadt a szemünk, amiket említésre érdemesnek tartunk, vagy amikben volt valami, ami megfogott minket. Az említetteken kívül ezek a Friss Hús legérdekesebb filmjei a versenyprogramban 2024-ben:

60 óra

Nekünk is van Aki Kaurismäkink itthon: Saufert Ákos filmje egy szótlan óda a robotikus munkásosztálynak, ahol férj és feleség csak akkor találkozik, amikor műszakváltáskor integetnek egymásnak a buszról és a buszmegállóból, a gyerekkel pedig csak felváltva, amikor az egyik iskolába viszi, a másik pedig elmegy érte. A szótlant szó szerint értem, egy árva dialógus sincsen majdnem harminc perc alatt, de ez egyáltalán nem baj, Kasvinszki Attila és Fazakas Júlia arca is pont elég minden érzelemhez. Ráadásul Saufert belemegy a dolgok gépszerű sűrűjébe, a kedvenc jelenetem az, amikor négy percig nézhetjük, hogyan készül egy ipari pékségben a kenyér, hogy aztán az utolsó pillanatban megértsük, miért is kellett ezt végignéznünk.

Meg az is a kedvencem, ahogy némán cigiznek a dohányzóban a futószalag mellett dolgozó munkások, de a mozdulatlanságból is ki tud rajzolódni valami érzelem. Tele van csodás részletekkel: ahogy ebédszünetben mindenki a telefonját nyomogatja, ahogy az iskola ajtaját csak szenvedve lehet nyitni, ahogy hajnali kettőkor mindig ásít egyet a munkatárs, vagy ahogy a férj elkezd huhogni, amikor túlmelegítette otthon az ebédjét. Ez egyébként visszaolvasva rettenetesen deprimálónak hangzik, de nem az, Saufert nemcsak rendezőként, hanem vágóként is tudja, meddig tartson ki egy jelenetet, el is röppen ez a majdnem harminc perc gyorsan, bár a szereplőknek egyáltalán nem. (kd)

A naprendszer közepe (rendezte: Kizlinger Lilla)

Kizlinger Lilla februárban prezentált egy multimédiás kiállítást arról, milyen volt kilépnie egy nyolcéves kapcsolatból, és A naprendszer közepe című filmje ugyanezt viszi tovább autofikcióban. Kizlinger egy Viola nevű színésznőt játszik, akit a szintén színész párja folyamatosan, kisebb-nagyobb technikákkal lenyom és lent is tart, még akkor is, amikor egyértelműen nemzetközi sikerek előtt áll. A naprendszer közepe epizodikus, töredezett, de nagyon könnyű felvenni a fonalát, annak ellenére, hogy három szereplővel, szigorúan véve pedig két helyszínen (egy berendezés alatt álló budapesti lakás, egy berlini hotelszoba) játszódik. Főleg azért, mert az egészből árad a megéltség és a természetesség, ahogy ártalmatlannak tűnő mondatokkal bántják egymást azok, akik elvileg szeretik a másikat. És hogyan tud ez a másik akkor is megbántani egy harmadik embert, amikor nem is szeretné. (kd)

Az utca másik vége (rendezte: Nagy Kálmán)

Egyszer már szeretném azt látni, hogy Nagy Zsoltnak egy filmben nem súlyos dilemmákat kell megoldania, vagy szörnyű helyzetekben helytállnia, hanem egyszerűen csak dilizhet egy kicsit, felrakhatja a lábát az asztalra, és, mondjuk, a naplementében elszív egy cigit. Az utca másik vége természetesen nem ez a film, sokkal inkább köze van azokhoz a Ruben Östlund-filmekhez, amikor valami irtó kellemetlen dolog történik, ami még annál is kellemetlenebb dolgokhoz vezet. Itt Nagy Zsolt egy apuka, aki a fiával keres egy másik családot valahol vidéken, méghozzá azért, mert a kisfiú bullying áldozata volt, és szeretnék ezt felnőttek módjára megbeszélni. Ez természetesen egyáltalán nem sikerült, és nem csak a másik család miatt. Nagy Kálmán filmje roppant kényelmetlen, de kétségtelenül szuperül adagolja ezt a kényelmetlenséget, a gyerekszereplők elsőrangúak, Nagy Zsolt pedig méltó ellenfelet kapott Téri Gáspár személyében, többek között az intenzív, tartalmas bámulás területén is. (kd)

Apám fia (rendezte: Heim Vilmos)

Egy flancos étteremben az arannyal szegélyezett tányérok csörömpölésében buggyannak felszínre egy családnál olyan problémák, mint hogy a megcsaláshoz két ember kell-e, mit lehet kezdeni egy féltestvérrel, aki mindig idegen lesz az elhagyott édesanya számára, és miként kovácsolja össze a két szülőt, ha gyerekük here-visszértágulattal küzd. A főszerepben a Friss Hús egyik idei csillaga, Ionescu Raul látható, akinek szemében úgy csillan meg a csibészség, hogy közben ott az elkeserítő, abszurd valóság, hogy míg valaki a tizennyolcadik születésnapjára egy új járgányt kap a fatertól, addig ő here-visszértágulatot örökölt. Heim Vilmos filmje kiemelkedően szemlélteti, hogy a film eszköztára képes arra, hogy egyetlen helyszínen, tizenkét percbe sűrítve meg lehet örökíteni a komplikált féltestvéri kapcsolatot, és a csúf igazság fájdalmát, amikor az édesanya, ha gyereke féltestvérére pillant, csak a zátonyra futott házasságának kudarcával szembesül újra. (szk)

Diamond Beauty (rendezte: Korom Anna)

Az ötvenes Mari körmösként dolgozik, szőke póthajához jól passzol a 3D műszempilla, neonszínű műkörmeihez a tigrismintás felső. Már a film elején egy esztétikai sebészet székében látjuk, amint elégedetlenkedik kicsit az eredmény miatt, majd amikor a randiappon jobbra húzza régi szerelmét, Kálmán (55)-öt, úgy érzi, muszáj minél hamarabb újabb szájfeltöltéshez jutnia. És miközben Mari próbálja megtalálni a helyet, ahol fogadják a beavatkozásra, feltárul előttünk a nyolcadik kerület egy ismeretlen, rémisztő bugyra: az illegális „plasztikai szalonok”, a lakásokból kialakított „esztétikai klinikák” bizarr világa.

A szélsőségesen testképzavaros Mari minden gondolata a nagyra töltött szájak és cicik körül forog, ebben látja a boldogsága egyetlen megoldását, és képes is értük a végsőkig elmenni. Végül házilag végzi el a beavatkozást, és még a randi jól sikerül – de nem emiatt, inkább ennek ellenére. Korom Anna kisfilmje az osztrák rendező, Ulrich Seidl karaktereit idézve mutatja meg egy nő kétségbeesett igyekezetét egy kis örömre. Rejtély, hogy a Freeszfe-re járó alkotónak hogyan jutott eszébe éppen a Vidám Színpad egykori színésznőjét, Nyertes Zsuzsát kiválasztani a szerepre, mindenesetre Nyertes valószínűleg életében nem játszott még ilyen jól és bátran. (pd)

Cicaharc (rendezte: Varga Gábor)

A Cicaharc pontosan arról szól, amit a címe sejtet: Márkusné és Kozákné harcáról Mirci cicáért. Aki papíron Márkusnéé, de Kozákné is feni rá a fogát. Mircinek meg édes mindegy, hova tartozik papíron, oda megy, ahol jobb a kaja. Vagy oda se. Varga Gábor filmje patikamérlegen méri a klisét, a falusi idillt és nem idillt, a gulyásszocializmus nosztalgiáját, a humort és a drámát, mindezt 17 percbe sűrítve, két nem túl szimpatikus, de abszolút szerethető főhőssel, két kiemelkedő színész, Nagy Mari és Pogány Judit alakításában. A kis magyar faluban, ami lehet itt is, ott is, de leginkább mindentől messze, mindenki magányos. Márkusné is, akit elhagyott a férje, a fia meg Németországból postázza neki a szülinapi robotporszívót; Kozákné is, aki gyerek nélkül özvegyült meg. Egymást viszont, szomszédság ide vagy oda, utálják. A Kádár-kockákat elválasztó drótkerítésen jó szó nem, csak a macska szökdös át. A Cicaharc kedves mese az elnéptelenedő vidékről, a magányos időskorról, és egy macskáról, aki talán nem is annyira tudattalanul szítja a feszültséget Márkusné és Kozákné között. Nagy Mari és Pogány Judit se veled, se nélküled háborúskodását még sok-sok 17 percig el lehetne nézni. (ahzs)

Felfáztam (rendezte: Beleznai Márk)

Sok jele lehet annak, ha egy párkapcsolat nem működik, a Felfáztam című filmben már ott erős gyanút lehet fogni, hogy a két főszereplő (Vetlényi Lili, Váradi Gergely) akkor próbálnak beszélgetni, amikor az egyik hajat szárít, aztán egy Balaton felé tartó autóban úgy ülnek és hallgatják a rádióban a Rakpartot, mintha temetésre mennének. A helyzetet megbolygatja egy stoppos (Babai Dénes), de ez az alapjáraton kellemetlen, zizegő hangulat megmarad, amiből igazából nincsen kiút, még ha a női főszereplőnk szeretne is valahogy kiszakadni. Történik valami, de nagy vonalakban talán minden marad ugyanúgy. Szép teljesítmény ebből a nem túl boldog alaphelyzetből összehozni egy olyan húszperces filmet, ami le tudja kötni a nézőt, Beleznai Márknak sikerül, főleg Vetlényi Lili miatt, és főleg azért, mert ezt a folyamatos, pici adagokban érkező elnyomást jól tudja érzékeltetni, ahogy a karaktere nincsen se itt, se ott, se kinn, se benn. Nem csoda, hogy az utolsó percben visszamegy oda, ahol talán utoljára biztonságban érezte magát. (kd)

Hajnal (rendezte: Kisházy Eszter)

A Hajnalt nézve olyan érzésem volt, mintha egy olyan fészekbe tekinthetnék be, amiben nemsokára kibújik a tojásból a jövő generációja. A története és a cselekménye nem eget rengető – egy házibuli szépen lassan takarékra teszi magát, miközben megismerjük a szereplők közötti dinamikákat –, de mindenkiből, aki részt vesz benne, sugárzik a frissesség. Kisházy filmje ráadásul teret is enged annak, hogy többen elmondhassanak egy természetes monológot, de akinek ilyen sem jut, annak is megjegyezzük az arcát. Ide is írom a neveket: Pigler Emi, Lukács Ádám, Gál Réka, Atlasz Barnabás, Bukovszky Orsolya, Juniki Noémi, Gálhidy Gizus. Ráadásul van a közepén egy nagyon cseles jelenet: azt hisszük, hogy a házibuli teljes közönsége a saját ballagási felvételét nézi, hirtelen feltűnik Béres Ilona. „Fiúk. Lányok. Jó utat!” – és hirtelen belénk hasíthat, hogy van egy generáció, amelynek aztán már teljesen tök mást jelent a Moszkva tér. (kd)

Kamra (rendezte: Perecz Sára)

Átélt gyerekkori traumák után könnyen szalad bele az ember olyan párkapcsolatba, ahol csak babusgatják, de nem szeretik. Ezt remekül adja át a Kamrában szereplő Gellért Dorottya, aki az idei Friss Hús egyik Friss Csillaga, és a szerepe szerint benne ragadt egy olyan kapcsolatban, ami inkább csak szorongásokat idéz elő benne. Amikor ezek az érzések túlcsordulnak Lottiban egy gyerekkori emlékkép hatására, a szokásos búvóhelyére vackolja be magát egy üveg borral, a kamrába. Perecz Sára rendezésében a kihűlt párkapcsolat keveredése a gyerekkori traumákkal kellően felbolygatja a nézőt ahhoz, hogy emlékezetes alkotás legyen a Kamra. (szk)

Megenném, ha bírnám (rendezte: Hlavay Bence)

Hlavay Bence animációs filmje először úgy tűnik, mintha nem lenne rendesen befejezve: a figurák fénytelen, szürke hurkák, a táj szögletes, a mozgás darabos. Pont annyira van szétesve, mint a főszereplője, a fiatal srác, akit a haverjai elvisznek egy tópartra, hogy szedje össze magát, és felejtse el minden nyomorát, amit furcsa flashbackekből és víziókból ismerünk csak meg: ahogy a metrón mindenki az ő arcával bámulja meg, ahogy elfekszik egy hatalmas parkolóban, ahogy eltorzítja egy sörösüveg, vagy ahogy kikandikál egy roncsautóból. A Megenném, ha bírnám szimbolikája aztán összeáll egy kerek egésszé, és egy nagyon szép, őszinte film lesz arról, hogy milyen az, amikor az embert a haverjai lapátolják ki a szarból egy olyan fél nappal, amikor végre nem muszáj semminek megfelelnie. És az animáció puritán, Y2K stílusa is tökéletesen passzol a mondanivalóhoz, amihez nincsen szükség nagy megoldásokra, csak arra, hogy mindenki a szívét adja bele. (kd)

Tavasz (rendezte: Roszik Fruzsina)

A szlovákiai születésű Antal Olgát ritkán lehetett látni magyar filmekben és sorozatokban, pedig lehetne sokkal többet. (A Friss Hús legalább beleteszi a munkát: emellett az a² című film főszereplője is.) Olyan arca van, ami első blikkre ismerős, második blikkre érdekes, harmadik blikkre pedig egészen különleges. Ami tulajdonképpen elég jól leírja a Tavasz című film hősét is, aki talán nyugdíjas, de az egészen biztos, hogy nem kapja meg a méltó figyelmet otthon. Aztán amikor rámosolyog egy vevő (Tóth Ildikó) a boltjában, elindul benne valami – először csak egy fodrászhoz tér be, aztán valami a testével is történik, és a lelke sincs sokkal lemaradva. Roszik Fruzsina filmje lehetne egy társadalmi célú hirdetés arról, hogy figyeljünk oda jobban az idősekre, ha nem lenne tele jobbnál jobb ötletekkel, mint például a főszereplő szó szerint egyre jobban szűkülő élettere, vagy a folyton háttal ülő, rá oda sem bagózó férj látványa. Az alaphelyzet lehetne szociodráma, de a Tavasz annál sokkal fantáziadúsabb, és még a katartikus fináléját is kiérdemli. (kd)

A cikkben közreműködött: Aradi Hanga Zsófia, Klág Dávid, Patakfalvi Dóra, Szente Katica.