Ókovács Szilveszter: Lesz még más intézkedés is, ami miatt szétszednek majd

2024. március 5. – 11:53

Másolás

Vágólapra másolva

„Amit most látunk, az egy kampányesemény, egy hihetetlenül felfújt vicc. Nagyon rossz vicc egyébként, amelynek két fegyelmezetlen művészünk kiposztolása, sajtóhoz fordulása adott lehetőséget” – mondta a büféügyről Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója az ATV kedd reggeli műsorában.

A büfégate-et Bogányi Tibor karmester robbantotta ki azzal, hogy múlt vasárnap arról írt a Facebook-oldalán, hogy Ókovács félórás szünetet rendelt el az évek óta egyben játszott Carmina Burana előadásban, mindezt azért, hogy növelje a büfé bevételét. Bogányi egyúttal bejelentette, hogy szakmai okokból, Carl Orff művének kettévágás miatt nem hajlandó tovább vezényelni a darabot.

Ókovács most azt mondta, hogy amit Bogányi állított, az egy sms-váltásuknak volt a belseje. „De nem csak ez az egy oka van annak, hogy azt kértem, legyen szünet. Sem a karmester, sem az énekesnő nem köteles az opera hosszú távú érdekeit figyelembe venni. Az ő nézőpontjuk az, hogy én énekelek, ekkor végezzek, erre számítottam, mindenki hagyjon békén. Nekem viszont más a dolgom. Nekem az a dolgom, hogy március 19-én, amikor a sztrájk van bejelentve az Operaházban, (…) akkor aznap is legyen előadás. Ezért én minden erőmmel azon vagyok, hogy az opera bevételeit növeljem” – mondta.

A főigazgató megjegyezte, hogy az Operaház rekordbevételt ért el az elmúlt években, részben azért is, mert visszavettek mindent, ami korábban ki volt szervezve. „2009-ben tíz évre kiszervezték az opera épületlátogatását. Olyan átalányról kötöttek felbonthatatlan szerződést, amelyet egész egyszerűen mi sem tudtunk felbontani. Úgyhogy miután ez végre lejárt, utána visszavettük saját kézbe, visszavettük a boltokat, visszavettük az őrzésvédelmet, mindent visszavettünk, legutoljára a büfét is visszavettük. Minden az Operaháznak termel innentől fogva, az állam érdekét képviselem, meg az intézményem érdekét” – mondta, hozzátéve, hogy a nézők rogyásig megtöltik az intézményt.

A Zsidai Gasztronómiai Csoport egyébként azt állítja, hogy jogellenesen tették ki őket az Operaház büféjéből. Szerintük a Magyar Állami Operaháznak 100 millió forint nagyságrendű tartozása van feléjük.

Ókovács az Operaház anyagi helyzetéről azt mondta: „Az a helyzet, hogy hatmilliárd forint körüli saját bevételt értünk el, de ennek az összegnek volt egy erős devalválódása, és az állami támogatás nem nőtt az elmúlt években, úgyhogy valamit tenni kell. Én aktív intézményvezetőnek tartom magamat, és igyekszem a társulatomat minden körülmények között megvédeni, és minden lehetséges módon. Lesz még más intézkedés is egyébként, amire szintén számítok, hogy szétszednek majd miatta, de azt szeretném, hogyha a lábon maradnánk. Nemcsak egy Carmina Buranára, a jövő szombatra, hanem egyébként március 19. után is.”

A főigazgató elárulta, hogy értékesíteni fogják az Operaház királyi páholyát.

„Az Operaház legjobb páholya egy fura szokásjogból kifolyólag pillanatnyilag nem hoz bevételt. Egy tízszemélyes páholy, a legjobb páholy üresen áll. Ezt egészen biztosan el kell adni. Megjegyzem, a Scalában is értékesítik. Úgyhogy most akkor önöknek elmondtam egy tabudöntögető lépést, előhúzom a pajzsomat, és várom a hozzáértők nyilait” – mondta Ókovács, aki korábban arról nyilatkozott, hogy egy-egy operaházi szünet akár többmilliós bevételt is hozhat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!