Tíz ember nyújtotta be pályázatát a Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára

2024. február 6. – 11:35

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz ember nyújtotta be pályázatát az Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatói posztjára – tudatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójára kiírt pályázat benyújtási határideje hétfőn 17 órakor járt le – olvasható a közleményben.

A vezetői posztra a megadott határidőig 10 pályázat érkezett be. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pályázatának elbírálási határideje március 5. – írja az MTI.

A Magyar Nemzeti Múzeum élére azután írtak ki pályázatot, miután L. Simon László elbocsátása után megüresedett a vezetői szék.

L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) korábbi főigazgatóját 2023. november 6-án bocsátotta el azonnali hatállyal Csák János kulturális és innovációs miniszter. L. Simon a Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás körüli botrányba bukott bele; egészen pontosan pár, homoszexuálisokat ábrázoló fotóba. Az egész ügyet Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa indította el azzal, hogy LMBTQ-propaganda terjesztésével vádolta meg a múzeumot és vizsgálatot követelt. Ez odáig eszkalálódott, hogy Csák János miniszter végül kirúgta L. Simont, amit azzal indokolt, hogy „olyan magatartást tanúsított, ami a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette.”

Az Index úgy tudta, hogy L. Simon László nem pályázik korábbi pozíciójára, jóllehet ezt semmilyen jogszabály nem tiltaná.

A kiírás szerint a nyertes pályázó 2024. március 6-tól legfeljebb 2029. március 5-ig töltheti be a főigazgatói pozíciót. Az Index információi szerint az alábbi jelöltek nevét lehetett hallani lehetséges pályázóként múzeumi és minisztériumi körökben:

  • Zsigmond Gábor történészt, kulturális turisztikai szakközgazdászt, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettesét emlegetik a legesélyesebbként. Zsigmond Gábor eddig három könyvet írt közösen Tiborcz Istvánnal, legutóbb a Hotel Gellértről.
  • Hammerstein Judit jelenlegi megbízott főigazgató a lap szerint szintén beadja a pályázatát. Hammerstein Rezi Kató Gábor halála után, 2022 decemberében lett általános helyettes főigazgató. A múzeumba az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói székéből került még L. Simon László kinevezése előtt, de a közös munkának azért sem volt akadálya, mert L. Simon kulturális államtitkár korában Hammerstein volt a helyettes államtitkára.
  • Csapláros Andrea jelenleg a szombathelyi Savaria Múzeum igazgatója, a harmadik ciklusát kezdte meg 2023 áprilisában. Csapláros korábban a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének elnöke is volt, nagyon felkészült múzeumi szakembernek tartják.
  • Csornay Boldizsár a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese, korábban a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatója volt, de vezette a Nemzeti Örökségvédelmi Központot is, a Forster Központban pedig a régészeti nagyberuházásokért felelős elnökhelyettesként dolgozott.
  • Kálnoki-Gyöngyössy Márton régész, történész volt a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatója, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének elnöke és a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának helyettes államtitkára is.
  • Lezsák Gabriella régész (Lezsák Sándor lányának) neve is felmerült, ő azonban nem valószínű, hogy pályázik. A Történettudományi Intézet tudományos munkatársa.

Az, hogy közülük ténylegesen ki adta be a pályázatát, később derülhet ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!