Megjön a gazdag osztrák, és zaklatja a szegény román gyerekeket

Ewald (Georg Friedrich) egy középkorú osztrák férfi, aki a mindennapjait Romániában tölti. Oda köti a munkája egy erőműben, és szintén oda köti a román menyasszonya. De Ewald boldogtalan, kedvetlen, impotens. Egy nap elhagyja a menyasszonyát, és elköltözik egy pár százfős faluba, ahol elkezd elhagyott iskolaépületek között grasszálni. Az egyikbe beköltözik, és a környező zsákfalvakból gyerekeket toboroz maga köré, hogy ingyen cselgáncsra oktathassa őket. Ewald alulról szerveződő gyerektábora egy játszótér minden résztvevőnek, de a fő szervezőt valami egészen más vágyak vezérlik: az osztrák férfi ugyanis pedofil.

Amikor a Sparta című, igaz történeten alapuló játékfilm bemutatás előtt állt, a német sajtó szinte egyenlőségjelet tett a film főszereplője és a rendezője, az egyik legismertebb osztrák rendező, Ulrich Seidl (Paradise: Love – Szerelmet a feketepiacról, Rimini) között. A Spiegelben megjelent, több hónapos kutatómunkával készült cikk a film forgatási körülményeit ecsetelte, pontosabban különféle feltételezett visszásságokat.

Hogy sem az amatőr gyerekszínészeket, sem azok szüleit nem tájékoztatták megfelelően arról, miről is szól a film, hogy a lakosságnak terjesztett szórólapok Románia közhelymentes bemutatását ígérték, a családoknak pedig azt mondták, hogy a film sportról és cselgáncsról szól majd. Seidlt azzal vádolták, hogy szándékosan hozta olyan helyzetekbe a gyerekeket, amikben rosszul érezhették magukat, hogy ezzel a megfelelő reakciót váltsa ki belőlük. A cikk szerint nem volt elégséges lelki támasz a forgatáson a színészeknek, a szülőket nem engedték a munkálatok közelébe, a gyerekek pedig sokszor agresszív vagy részeg partnereket kaptak a jelenetekben. 2019-ben, a film forgatása alatt a román rendőrség is vizsgálta a munkálatokat, de nem jutottak semmire. A Spiegel azt sugallta, hogy Seidl stábja kihasználta a lazább román szabályozást, a szegényebb lakosságot, és a zárt közösségben gyakorlatilag azt műveltek, amit csak akartak.

Siedl többször is reagált és cáfolt: egyeztették a szülőkkel és a színészekkel a témát, a kész filmet is látták, és senkinek sem volt kifogása. Mint minden filmjében, a színészek biztonsága kiemelt fontosságú neki, és sosem tenne olyat, amitől fizikailag vagy mentálisan sérülnének. Seidl szerint a forgatáson a gyerekek folyamatos felügyelet alatt voltak, kihelyezett tanárok vigyáztak rájuk, és soha nem kényszerített senkit, hogy olyat műveljen a kamera előtt, amit nem akart. Az osztrák filmintézet vizsgálatot indított, de nem találtak semmi bizonyítékot a Spiegel vádjaira.

A Spartát a torontói filmfesztiválon mutatták volna be 2022-ben, de a cikk megjelenése után hivatalos indoklás nélkül lemondták a premiert. A hamburgi Filmfest díjat adott volna át neki, de ezt is lefújták, bár a filmet vetítették. De a cikk hatása a megjelenése utáni pár hónapban teljesen elült: Siedl egy spanyol filmfesztiválon fődíjat nyert, vetítették San Sebastianban, idén Rotterdamban pedig már úgy mutatta be a Spartát, ahogy eredetileg is elképzelte: egy nagyszabású, többórás diptichon egyik részeként.

A Sparta ugyanis a korábban nálunk is bemutatott, jelenleg az HBO Max kínálatában is elérhető Rimini párdarabja, amiről itt írtunk korábban. A Rimini főszereplője egy Richie Bravo nevű, levitézlett, Olaszországban osztrák nyugdíjasokat szórakoztató énekes volt, aki pénzért szexel a saját rajongóival, miközben minden alkalmat megragadva ájultra issza magát. A filmben felbukkant Richie édesapja, Ekkehart (Hans-Michael Rehberg, utolsó szerepében), akinek a demenciája előhozza a gyerekkori náci emlékeit az idősek otthonában. És szintén felbukkant pár jelenet erejéig Ewald karaktere is.

Ewalddal a Sparta foglalkozik, de Siedl idén bemutatta a két film kombinált, három és fél órás változatát, ami lehet, hogy több, mint amit egyhuzamban el tudnék viselni a rendező pesszimista világképéből. De a szándék nem új, az úgynevezett Paradise-trilógiáját (Szerelem, Hit, Remény) szintén egy hatórás monstrumra tervezte, hogy aztán feldarabolva, három különböző A listás fesztiválon debütáljon ugyanabban az évben. A Böse Spiele Rimini Sparta (Gonosz játékok Rimini Sparta) címre keresztelt verzió valószínűleg soha nem fog ebben a gigászi formájában Magyarországon mozikba kerülni, de ez a cikk azért készül, mert a Sparta egy alkalommal, október 27-én igen.

Csábító lenne a vádak szűrőjén keresztül nézni a Spartát, ha nem lenne egy kimondottan komplex, éles szemű megfigyeléseken alapuló, jó film, ami lépésről lépésre bemutatja, hogyan tud egy kizsákmányoló szisztematikusan kiépíteni egy olyan környezetet, ahol a saját vágyai csak karnyújtásnyira vannak. Ewald a filmben nem elégíti ki a pedofil vágyait, de olyan helyzetekbe manipulálja magát, ahol egy hajszál választja el ettől, és megdöbbentő látni, hogy milyen egyszerűen megy ez neki, hogyan tudja meggyőzni a szülőket, hogy a gyerekükre ingyen fog vigyázni, hogyan tud kibérelni ehhez egy elhagyott iskolát, és a film előrehaladtával hogyan alakítja ki a tábor saját szokásrendszerét és szabályait. Ahogy Sipos Pál tette.

A jelszavuk az, amit Leonidász válaszolt Xerxésznek, amikor a perzsa király felszólította a spártaiakat, hogy dobják el a fegyvereiket: „Gyere értük, és vedd el!” Gyomor összeszorul, amikor Ewald arra használja fel a lelkes tanítványait, hogy várfalakat építsenek a bázisuk köré, és terephálót rakjanak fel, hogy avatatlan szemek még drónnal se tudjanak benézni.

Nem mintha bárkinek is futná drónra a Szatmár megyei faluban, közel a magyar határhoz. Seidl a falusiakat agresszívnak, taszítónak, alkoholistának mutatja be, akikhez képest Ewald karaktere és közege puha, támogató, barátságos, ahol nincsen pofon, nem tukmálnak senkire pálinkát, és nem kell kivégezni egy állatot csak azért, mert egy iszákos apa úgy parancsolja. De az osztrák Ewald furcsa is a borotvált fejével, bajszával, aki valahogy mindig talál megoldást arra, hogy megérintsen vagy lefotózzon magának egy-egy gyereket. Nagyon jó részlet, hogy mindegy, milyen helyzetben van, a férfi akkor is magánál tartja a telefonját. Ki tudja, hogy mit látna az, aki feloldaná.

Az egész Sparta rettentő kényelmetlen, ahogy rettentő kényelmetlen kérdéseket feszeget. Seidl munkássága sokszor nyugszik a kelet és nyugat közötti ellentéteken, az átlagostól eltérő egyén kálváriáján és a kihasználás-kihasználtság dinamikáján. Így tényleg nem nehéz Ewaldot valami szimbolikus alakként is értelmezni konkrét egyén helyett: ő az, aki megtestesíti a nyugat-európai kizsákmányolást, ahogy először tradicionális módszerekkel megveti a lábát (eljegyez egy helyi nőt), majd miután megvetette, már lép is tovább, hogy megvalósítsa az igazi céljait, és egy alantasabb ösztönnek feleljen meg.

A különbséget Románia és Ausztria között egyetlen vágással meg is mutatja a film, amikor Ewald autóba ül és hazafelé vezet a román tájban szürke, rozzant házakkal, kátyús úttal, majd egy pillanat múlva a jármű a szélturbinákkal teli osztrák tájban száguld. A filmben szereplő névtelen román város is nagyjából úgy néz ki, mintha hamuval kenték volna össze a kamera objektívját, és egy betonteknőre irányították volna. Van abban valami bizarr, hogy csak akkor süt ki a nap, amikor Ewald tábora már teljes pompájában áll.

Seidl erre a filmre sem változtatott a vizuális megközelítésén: rideg, tablószerű totálok és kézi kamerás, dokumentarista snittek váltakoznak egymással, aláfestő zene vagy montázsok használata nélkül. Az érzelemmentessége miatt kegyetlennek tűnik, pedig megérteni szeretné azt, hogyan próbálja egy ilyen ember féken tartani az érzéseit, és meddig bír elmenni anélkül, hogy bárkinek visszafordíthatatlan fájdalmat okozzon. Vagy inkább: hogy saját magát életveszélybe sodorja. Persze az életveszélyből el lehet menekülni, és Kelet-Európa jó nagy hely egy átlagos osztráknak, aki a gyerekeinkre pályázik.

A Sparta egyetlen alkalommal látható Magyarországon moziban, október 27-én, a Corvinban. További részletek az esemény Facebook-oldalán.