A bizonyítékok meghamisításával vádolják Alec Baldwin emberöléssel végződő forgatásának fegyvermesterét
2023. június 23. – 16:08
A bizonyítékok meghamisításával vádolja az ügyészség Hannah Gutierrez-Reedet, a Rust című western fegyvermesterét, aki a gyanú szerint megszabadult némi kábítószertől azon a napon, amikor a film főszereplője és producere, Alec Baldwin lelőtte a film vezető operatőrét, Halyna Hutchinst – írja a BBC.
Gutierrez-Reedet eddig csak gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták, a vádirat szerint azonban két éve, a tragédia napján megpróbálta magát tisztára mosni azzal, hogy lepasszolt némi kábítószert. Múlt héten az is kiderült, hogy az ügyészek szerint a nő valószínűleg másnapos lehetett ezen a napon, miután az azt megelőző este alkoholt fogyasztott és füvezett. A forgatás fegyverekért felelős kellékese a tervek szerint nem fogja magát bűnösnek vallani az új vádpontban, az ügyvédje szerint ezzel csak rajta akarnak bosszút állni.
A jogi képviselői azt is jelezték, hogy szerintük az ügyészek teljesen félrekezelték az ügyet, és karaktergyilkosságról írtak, egy beadványban pedig azt kérték az ügyészségtől, hogy ejtsék a másik vádat is. A nő ügyvédje egyébként egy véletlenül neki is elküldött levelet is közzétett, melyben a kerületi ügyészség távozóban lévő vezető nyomozója azt írta, hogy a helyi seriffhivatal vizsgálata az ügyben teljesen szakmaiatlan volt, és sem ő, sem pedig másik kétszáz, nála jobb nyomozó nem tudná helyrehozni azt a kárt, amit okoztak.
Az ügyben utoljára két hónapja volt komolyabb fejlemény, amikor hivatalosan is kiderült, hogy ejtik a kétrendbeli gondatlanságból elkövetett emberölés vádját Alec Baldwin ellen, két héttel azelőtt, hogy az ügye bíróságra került volna. Az akkori közlemény szerint a döntés nem menti fel az amerikai színészt a bűnösség alól, inkább arról van szó, hogy újabb infók kerültek elő, amelyek további vizsgálatokat igényelnek. Az ügyről, illetve annak hátteréről annak idején ebben a cikkben írtunk részletesen.