„Te náci geci, széttöröm a pofádat” – az újságíró szerint így lökte fel őt a Blokád rendezője

2023. június 11. – 19:44

Másolás

Vágólapra másolva

„Senkinek nem kívánom ezt a helyzetet” – mondta Csákvári Géza, a Népszava újságírója, akit a Magyar Mozgókép Fesztivál esti programján fellökött a Blokád című film rendezője, Tősér Ádám.

„Nekem ugrott egy ismeretlen férfi, és a bemutatkozása az volt, hogy akkorát taszított rajtam, hogy én hátraestem. Azt mondta, hogy »te náci geci, széttöröm a pofádat«”

idézte fel Csákvári az RTL-nek. Az újságíró először nem tudta, ki a támadó, aki időközben már ökölbe szorított kézzel állt felette. Végül Kocsis Ágnes és Szűcs Dóra rendezők siettek Csákvári segítségére. Az incidens után felhívta a Népszava főszerkesztőjét, Németh Pétert, aki elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte, hogy megtámadtak egy újságírót egy állami rendezvényen. A lap tettleges becsületsértés miatt feljelentést tesz az ügyben.

Csákvári elment később a díjkiosztó gálára, ahol hiába várta, Tősér nem kért tőle bocsánatot, és Csáky Attila, a fesztivál főigazgatója sem ítélte el az erőszakot. „A Blokádról én nem írtam hízelgő kritikát. Azt én egy rossz filmnek tartom, egy kurzusfilmnek tartom, történelemhamisítónak tartom” – mondta a kritikus, hozzátéve: elfogadhatatlan, ahogy Göncz Árpád volt köztársasági elnököt beállítja a film.

A Népszava cikke szerint vasárnap aztán telefonon elnézést kért a rendező Csákváritól. Tősér az Indexnek korábban azt mondta, vállalja a következményeket, ha jogi eljárás indul. „Valóban nem kellett volna meglöknöm” – ismerte el a rendező. Az ő olvasatában az eset úgy történt, hogy megkérdezte Csákvárit,

„miért hazudozik, majd arrébb löktem, erre ő dobott egy Neymar-díjas alakítást”.

Szerinte a Népszava munkatársa nem újságíró, hanem „szélsőséges propagandista”, aki „az egyik legsúlyosabb bűnnel, nyílt antiszemitizmussal vádolta meg a filmet és ezzel a Blokád összes alkotóját”. Tősér azt gondolja, ez egy jellemző magatartás, amikor „egy alkotás igazságával kapcsolatban kifogynak a szakmai érvekből, rögtön előrántják az antiszemitizmus-kártyát. Ez pedig bűn.”

Később kiderült, a Blokád című film kapta a Magyar Mozgókép Fesztivál legjobb játékfilmnek járó díját. A film telexes kritikáját itt lehet elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!