2022. október 17. – 18:21
frissítve
A Blokád egy lehetetlen, filmszerűtlen helyzetből indul, aminek a dilemmáját képtelen feloldani. Adva van egy geopolitikailag, belpolitikailag, társadalmilag bonyolult helyzet, aminek a magyarázata egyszerű, de az indokai szövevényesek. Ez a taxisblokád, amikor 1990 októberében pár napig Budapest, és az ország egy részének közútjain elállták az utat taxisok, fuvarozók, hogy a növekvő benzinárak miatt tiltakozzanak.
Egy blokád nem kifejezetten filmszerű dolog, hiszen a jelentős része abból áll, hogy valaminek a mozgása ellehetetlenül, állva marad. És a taxisblokád mellé ott van a helyzet megoldásával küzdő főszereplőnk, Antall József miniszterelnök, aki a daganata miatt éppen a Kútvölgyi kórházban lábadozik.
Egy megállást megállítani akaró, szinte mozgásképtelen főhős – akármi is a dinamika ellentéte, a Blokád alaphelyzetére érvényes.
A Blokád főszereplője pedig Antall József (Seress Zoltán), a rendszerváltás utáni első, demokratikus úton megválasztott miniszterelnök, akinek az első húzása a filmben, hogy egy utaskísérőnek mansplainel Maléter Pálról. Antall éppen Gorbacsovhoz tart, hogy felvesse a kilépést a Varsói Szerződésből, hazafelé pedig befekszik a kórházba, hogy a daganatát eltávolítsák. Amikor beadják neki az altatót, arra kéri az orvos, hogy gondoljon valami szépre, úgyhogy arra gondol, hogy milyen volt az ötvenes években először tanárnak lenni.
„Antall József vagyok, én leszek a maguk osztályfőnöke!” – hangzik el többször a szájából fiatalon (ifj. Vidnyánszky Attila játssza), és láthatjuk, hogy Antall örökre tanár is maradt. A családja egy adott ponton, a taxisblokád kellős közepén azt hányja a szemére, hogy sosem figyel, hanem előad és monologizál. Magyarország miniszterelnöke épp a hónaljában egy heggel próbálja megoldani a csecsemőkorú demokrácia legnagyobb krízisét, de ahogy a családtagjaiban, úgy a Blokádban sem igazán van tapintat, amikor a témáját felvázolja.
A blokád ugyanis történetmesélési szempontból nemcsak egy mozdulatlan, hanem egy hálátlan helyzet is. Ha a főszereplőnk a miniszterelnök, vele szemben pedig az egyszerű, a megélhetésben is szenvedő nép áll, akkor kemény dió a miniszterelnököt szimpatikussá tenni, hiszen épp egy áremeléssel tette nehezebbé emberek életét, és hiába épül éppen fel egy kórházi ágyban, megkedvelni nehéz ügy. A Blokád pedig feltehetőleg ebből az okból kitalál egy antagonistát, aki akadályokat gördít a főszereplő útjába, aki mindig rosszkor kavar, rossz döntéseket hoz, és az érzelemmentes, higgadt hőssel szemben ő dölyfös, szétszórt, néha egy kicsit infantilis, és talán nem is a saját akarata szerint cselekszik.
Ezt a személyt pedig úgy hívják, Göncz Árpád.
Amit a Blokád Göncz karakterével művel, az egészen hihetetlen, a taxisblokád során megvádolják, hogy tulajdonképpen az SZDSZ bábja (egy jelenetben egy meg nem nevezett, a kor divatja szerint liberálisra fazonírozott szereplővel egyeztet), miatta nem tud Antall tárgyalni rendesen Gorbacsovval, folyamatosan a miniszterelnök akarata ellen cselekszik, miközben büszkén hirdeti, hogy milyen népszerű, és mennyire a népet képviseli. „Attól, hogy valaki népszerű, még nem biztos, hogy igaza van” – mondja Antall a kórházi ágyán az éppen a saját népszerűségi indexével kérkedő köztársasági elnöknek, aki Gáspár Tibor alakításában vagy dúl-fúl, vagy éppen hülyét csinál magából, majd ha ezzel szembesítik, az apjával magyarázza.
Irtó nagy felelősség ez a Blokád alkotóinak (Köbli Norbert forgatókönyvíró, Tősér Ádám rendező) részéről, hogy Göncz Árpád első fikciós szereplése, ráadásul egy – államilag bőségesen támogatott, 1,5 milliárd forintot kapó – presztízs történelmi filmben hogyan történik, és hát nehéz máshogy kijönni erről a filmről, mint hogy a köztársasági elnökünk egy bohóc. Annál csak az a sejtelmesebb, ahogy a fiatal Gönczöt (Sütő András) megismerjük, akkor úgy bukkan elő az árnyékból, mintha a háttérhatalom egyik figurája lenne. Antall jóval árnyaltabb, Köbli a hozzáférést a személyéhez az általa is sokszor hangoztatott Tallyrand-idézeten keresztül találta meg, ami szerint a „politikában és a szerelemben nincs soha és nincs mindig.”
A Blokád viszont mindig is itt lesz, az alaphelyzete és Göncz karakterének néha tényleg felháborító ábrázolása mellett nagyon nagyot kellene dobnia, hogy elfedje a problémáit. A Blokád viszont csak ambícióban dob nagyot: a cselekménye egyszerre kevés és sok, amit mélységében nem tud egy ilyen rövid játékidőben kibontani, a felvillantott részleteiből pedig ritkán áll össze egy konzekvens egész. Van tempója, de muszáj a történelemhez igazodnia, hiszen a taxisblokádot nem hősies tettek akadályozták meg, hanem cigiszagú tárgyalások lambériás tárgyalókban, különböző érdekvédelmi szervezetek között. Illetve a Blokád állítása szerint az is, hogy Antall József felesége jóban volt Helmut Kohl nejével.
A rendszerváltozás korszakának zűrzavarát ugyan valamennyire sikerül átadni, de stilisztikailag sokszor érthetetlen döntésekkel: Tősér néha eredeti, néha újrajátszott tévéfelvételeket használ a blokád megjelenítésénél, a filmes megoldások pedig a digitális technológia ellenére sem elegek arra, hogy a résztvevő vagy tiltakozó tömeget jól bemutassák. A ritmusa miatt pont a sok történelmi pillanat (például Horváth Balázs parlamenti ablakos integetése) elveszik a katyvaszban. Többször is előfordul, hogy elindulnak jelenetek, amik aztán nem kapnak lezárást: egyszer egy szülés indul meg egy blokádnál, de pont a probléma megoldása nem jelenik meg sehogy, máskor egy külföldi kamionos kezd el hadoválva egy gépfegyverrel lövöldözni a levegőbe a taxisok közelében, de itt sem tudjuk, hogyan folytatódik ez. Egy másik montázsban a Bonanza Banzaitól elkezd szólni az Induljon a banzáj, majd mire felismeri a néző, el is halkul. Ez a furcsa, folytonos félbeszakadás lehetne akár szimbolikus is, ha már Antall József örökségéről van szó, de kétlem, hogy ennyire mélyre kellene menni nekünk, ha már a film nem megy.
Amiben a Blokád jobban teljesít, az pont nem az, ami a címe: Antall József fiatalkori élete célzottan, lényegre törő jelenetekben mutatja meg, milyen ember is volt, és miből lett a későbbi miniszterelnök tartása és fő elve. Ezek a jelenetek ugyanazokat a történelmi filmes állomásokat mutatják be, amiket már sok más hasonló film megugrott – az ellenálló tanár, a folyamatos megfigyelés, a kitartás a zárkában –, de főleg ifj. Vidnyánszky miatt nézhetőbb és friss marad, még ha a történések nem is.
Ami viszont a taxisblokád alatt játszódik, az néha közelebb van a zűrzavarhoz: rengeteg szereplő, rengeteg beszélő szerep, akik között megtalálhatóak kitalált mindennapi emberek és olyan, ma is aktív politikusok, mint Kónya Imre (Csőre Gábor alakítja a bozont alatt). A Blokád nem sokat segít, hogy megértesse velünk, a főszereplőin kívül ki kicsoda, és mit miért tesz.
De milyen relevanciája van a taxisblokádnak 2022-ben? Az kétségtelen, hogy még mindig a taxisok a legnagyobb erővel rendelkező érdekvédelmi szervezet az országban, még ha a velük kapcsolatos közvélemény sokat romlott az utóbbi három évtizedben. A Blokád viszont amellett kardoskodik, hogy Magyarországnak el kellett szakadnia az orosz függés alól (a konfliktus alapja, hogy a Barátság vezetéket elzárják), a hőse pedig olyan, aki egyenesen az orosz elnökig ment el, és kérte, hogy kérjen bocsánatot Oroszország nevében az ‘56-os eseményekért.
A film vége felé van egy hosszú montázs – Antal úgynevezett pizsamás beszédére –, amiben végignézhetjük az álságos szocialista jólétet és azt, hogy egy komplett, évtizedekig tartó gazdasági hazugság hogyan helyezett el olyan stratégiai csapdákat Magyarország mindennapjaiban, amik a legkisebb piszkálásra is társadalmi rétegeken átívelve robbannak. A Blokádban a fiatal Antall József tanárként egy hős, aki szembemegy a szovjet propagandával, és az igazat tanítja, nem pedig azt, amit előírtak neki. Lehet, hogy a Blokád presztízsfilmként indult, de mire elkészült, egészen reakciós lett. Annyira kár, hogy jobb nem.
A Blokádot október 20-tól játsszák a mozik.
