A romagyilkosságok elkövetőinek tette logikusan következik a magyar társadalom lelkiállapotából

A romagyilkosságokat számtalan újságcikk, színdarab, irodalmi mű és film dolgozta fel, mégis a 2008–2009 folyamán elkövetett támadások emléke kezd egyre jobban elhalványulni. Közel tizenöt évvel az első támadás után újabb dokumentumfilm jelent meg a Magyarország történetében példátlan gyilkosságsorozatról, amelyben hat embert, köztük egy ötéves kisfiút mészároltak le az elkövetők. A Feldolgozatlanul cselekménye nem a tárgyalást követi végig, mint tette azt Hajdu Eszter 2013-as dokumentumfilmje, az Ítélet Magyarországon, és nem is a túlélő áldozatokat mutatja be, hanem archív felvételek, szakértő megszólalók és a gyilkosságokról tudósító újságírók visszaemlékezéseinek segítségével ad átfogó képet az eseményekről.

Fuchs Máté filmje úgy próbál meg új szempontokat behozni a gyilkosságok hátterének megértéséhez, hogy szintetizálja, összefoglalja a már meglévő ismeretanyagot, legyen szó művészfilmes feldolgozásról vagy képriportról. Ez is a Feldolgozatlanul legnagyobb erőssége, hogy kicsivel több mint egy órába sűrítve képes átfogó képet adni a gyilkosságokról. Eközben elsősorban arra fókuszál, hogy bemutassa az azóta elítélt elkövetők indítékainak társadalmi beágyazottságát. Nem válaszol meg minden felmerülő kérdést, de nem is ez a célja.

A Goethe Intézet és a Freeszfe támogatásával készült film abban is speciális, hogy mozikban nem játsszák, február közepe óta a 444 YouTube-csatornáján lehet megnézni ingyen, illetve különböző eseményeken, beszélgetéseken vetítik.

A gyilkosságok logikusan következnek az akkori közhangulatból

Ahogy a cím is sugallja, a Feldolgozatlanul arra is reflektál, hogy a magyar társadalom a mai napig nem nézett szembe a rasszista indítékból elkövetett gyilkosságok traumájával. A magyar állam is adós azzal, hogy méltóképpen emlékezzen meg a tragédiáról és az áldozatokról. Mintha senki nem akarna arról beszélni, hogy másfél évtizede pusztán a származásuk miatt gyilkoltak meg embereket az országban.

„Ennek a gyilkosságsorozatnak az elképesztő embertelensége, tragikussága megközelítőleg sincs annyit a köztudatban, mint amennyit érdemelne. Ha pedig ez így van, márpedig én ezt gondolom, akkor nem késő erről beszélni, sőt mindig kell is a gyilkosságokról beszélni” – mondta Fuchs Máté, a dokumentumfilm rendezője. Szerinte eltelt annyi idő a gyilkosságsorozat óta, ami lehetővé teszi, hogy jobban rálássunk az elkövetők motivációira és az akkori társadalmi viszonyokra. De a közbeszéd állapota, az, ahogyan a magyarországi kisebbségekről, például a romákról beszélünk, szintén azt mutatja, hogy van helye egy ilyen típusú filmnek.

A rendező szerint a filmjének az lehet a legfőbb feladata, hogy megmutassa: miként történhetett meg ez a brutális gyilkosságsorozat, milyen előzményei voltak, hogyan következtek a kétezres évek társadalmi viszonyaiból és politikai folyamataiból. Ahogy a nyomozás, majd pedig a tárgyalás zajlott, az mind-mind egy tünete a magyar társadalom működésének.

„Az elkövetők indítékait nem lehet az akkori magyar társadalom valóságától elkülönítve vizsgálni és megérteni. Amit tettek, az logikusan következett a közhangulatból, a társadalom lelkiállapotából.”

Saját magán is tapasztalta, amikor elkezdett foglalkozni a témával, hogy sok részlet számára is homályos, pedig addig azt gondolta, hogy képben van az eseményekkel. Az anyaggyűjtés során döbbent rá, hogy ez nem így van. „A fehér, bel-pesti értelmiségi ember hübriszével azt gondoltam, hogy tájékozott vagyok, olvasom a híreket. Ráadásul évekig dolgoztam egy tévés roma kulturális műsorban, jártam az országot, találkoztam cigány emberekkel. Szóval azt gondoltam, hogy én erről rengeteget hallottam, beszéltem. Ehhez képest az elkövetők háttere, motivációja, az események összefüggésrendszere teljes mértékben elveszett számomra.” Tehát a feldolgozatlanság, a kollektív emlékezés hiánya valamiképpen rá is hatással volt.

„Hiányoznak az emlékezet helyei, mind szellemi, mind fizikai értelemben, és emiatt nincs alkalmunk emlékezni, nincs alkalmunk a tragédia kapcsán dolgozni magunkon. Az viszont már felveti az állam felelősségét, hogy miért van ez így.” Úgy gondolja, önmagában az sem oldaná meg ezt a problémát, ha köztereket neveznének el az áldozatokról vagy ha például lenne emlékművük Budapesten, de legalább beszédtémává tennék a tragédiát. „Nem feltétlenül azért lenne szükség egy emlékműre, hogy oda lehessen menni koszorúzni és gyertyát gyújtani. Persze ez is egy funkció, de a másik funkciója az lenne, hogy általa a mindennapok részévé válna a gyilkosságsorozat ténye, beindulna valamiféle feldolgozás, emlékezés, ami most nagyon hiányzik.” Márpedig a feldolgozás elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy a jövőben ne fordulhasson elő egy hasonló vagy kisebb súlyú rasszista támadássorozat.

Már az is hatalmas siker, ha egy család elkezd beszélni a gyilkosságokról

Nincs ez másképp a cigányság esetében sem, ezt Fuchs Máté is tapasztalta a film készítése közben. Forgattak a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Körömön is, ami nincs messze a támadássorozat egyik helyszínétől. Az ottani fiatalok úgy nőnek fel, hogy alig beszélnek a gyilkosságokról, egész egyszerűen azért, mert a családokban sem kerül szóba, magyarázta a rendező. A Feldolgozatlanul egyik legmegrázóbb, leginkább mellbevágó mondata is ehhez kapcsolódik. A filmben végigkövetjük a miskolci Romano Teatro nevű társulat tagjait, akik egy darabon dolgoznak, amelyet a gyilkosságsorozat ihletett, de fikciós elemeket is tartalmaz. A darabhoz felvettek egy rövid filmes betétet, amiben gyakorlatilag az egyik támadást rekonstruálják. Az elkövetőket a Rongyosok Kulturális és Hagyományőrző Egyesület statisztái alakítják, a forgatáshoz használt fegyvereket is ők biztosították. Egyikük a forgatás szünetében arról beszél Fuchs Máténak, hogy

„Valahol az ő drámájuk van feldolgozva, de nem tudom, mennyire vannak ezzel tisztában”.

Fuchs Máté a 444 podcastjában elmesélte, hogy a körömi művelődési házban is bemutatták a darabot, ami nagy hatással volt a főként romákból álló közönségre, többen sírva fakadtak az előadás alatt, vagyis beindult egyfajta terápiás folyamat. Arra a felvetésre, hogy ez a jelenet végül miért nem került be a filmbe, azt mondta, hogy ha síró arcokat mutatott volna, azzal kvázi megmondja, hogy mit kell érezniük a nézőknek, elnagyolná az egész ügyet, és ezt nem akarta. Az sem került be a filmbe, hogy Körömön a gyerekek a gárdistának beöltözött statisztákkal szelfiztek, ami elsőre abszurdnak hangzik. Fuchs Máté szerint karikatúrának hatott volna a jelenet, miközben mégiscsak előállt egy helyzet, amikor lehetett arról beszélni, hogy mi történt közel másfél évtizede, mi is volt ez a gyilkosságsorozat.

Nem ért egyet azokkal az érvekkel, miszerint felesleges a cigányság helyzetével foglalkozó újságcikkeket, színdarabokat, filmeket készíteni, mert aki cigányellenes, annak úgysem változik meg a véleménye. Nincsenek illúziói, jó esetben is legfeljebb pár tízezer emberhez jut el a Feldolgozatlanul, de szerinte ez már egy értelmezhető tömeg, és talán a film hatására valamit változik az emberek mentalitása. „Ha csak egyetlen család leül beszélgetni, és szóba kerül a gyilkosságsorozat, az már hatalmas eredmény. Szerintem ilyesmit lehet elvárni ettől a filmtől.” Nem gondolja, hogy ez a film önmagában megoldja a gyilkosságsorozat feldolgozatlanságát és hatására végre helyére kerül a magyar társadalomban az emlékezete, mert ez egy végtelen folyamat, és ebben még sehol sem tartunk.

Fekete egyenruhában menetelő gárdisták és Novák Előd

A dokumentumfilm hangsúlyos része arról szól, hogyan jelent meg – burkoltan vagy kevésbé burkoltan – a cigányellenesség a politikai közbeszédben a kétezres évek derekán, hogyan emelkedett fel a Jobbik és a Magyar Gárda. El is hangzik egy ponton, hogy a magyar társadalom tulajdonképpen végignézte az egész gyilkosságsorozatot, nem övezte közfelháborodás az eseményeket. Fuchs Máté is úgy gondolja, hogy volt egyfajta szemet hunyás vagy néma felhatalmazás a többségi társadalom részéről.

„Arra a fajta szalonrasszizmusra gondolok, hogy nekem is van cigány barátom, aki rendes, dolgos, de ezek a cigányok nem olyanok. Hogy kéne valamit kezdeni ezzel a feszültséggel a cigányság és a többségi társadalom között, amire az állam nem képes, de hátha megfélemlítéssel el lehet érni változást.”

A film nézése közben nehéz nem párhuzamot vonni a mai magyar politikai valósággal: most is van olyan parlamenti párt, amelyik a cigánybűnözés jelszavával kampányol, követeli a romák szegregációját, és vonulást szervez romák lakta településeken. Bizarr keretet ad a filmnek, hogy az első képsorokban a menetelő Magyar Gárda fekete egyenruhásait látjuk, a végén pedig Novák Elődöt, a Mi Hazánk politikusát, ahogy a roma társulat színdarabja ellen tüntet a Nemzeti Színház előtt.

Fuchs Máténak is volt egy olyan benyomása a forgatás idején, hogy ezek a motívumok nagyon hasonlók. Könnyen elfelejtjük, hogy ha 2020-ban nem üt be a Covid, akkor a kormány a fogvatartottaknak és a gyöngyöspatai roma diákoknak járó kárpótlások ellen kampányolt volna, mondta. „Egyértelműen az volt a narratíva, hogy kiválasztunk egy – nem feltétlenül ellenségképet, hanem – problémát, amellyel tematizálni tudjuk a közbeszédet, és ezzel üzenhetünk megint Brüsszelnek.”

Orbán Viktor a 2020-as nemzetközi sajtótájékoztatóján dobta be a gyöngyöspatai roma diákok ügyét. A bíróság korábban 99 milliós kárpótlást ítélt meg a roma diákoknak, akiket szegregáltan, a kortársaiktól elkülönítve oktattak a helyi általános iskolában. A kormány azt akarta elérni, hogy ne kelljen pénzben kifizetnie a kártérítést. A miniszterelnök akkor arról beszélt, hogy az ítélet sérti az emberek igazságérzetét, mert a romák mindenfajta munkavégzés nélkül jutnak jelentősebb pénzösszeghez. Ennek kapcsán döbbent rá a rendező, hogy egy, a romagyilkosságokhoz hasonló tragédiához csupán annyi kell, hogy „legyen egy gyújtópont, ami fokozza a társadalmi feszültségeket”. Úgy látja, hogy ebből a szempontból a magyar társadalom semmivel sincs beljebb a kétezres évek végéhez képest. (A kormány azóta új ellenségképet talált magának a szexuális kisebbségekben.)

Adódik a kérdés, hogy a filmben miért nem szólaltatták meg a nyomozás során elképesztő hibákat elkövető rendőrség mellett a Jobbik akkori politikusait is, akiknek felelőssége szintén felvetődik a romák lakta településeken masírozó Magyar Gárda miatt. Ennek részben praktikus okai vannak, az anyagi lehetőségek is behatárolták, hogy hány emberrel tudnak beszélni, mondta Fuchs Máté. Másrészt a végtelenségig nyújtotta volna a filmet, ha bemutatja a túlélőket, mert a korrektség jegyében az elkövetőket is meg kellett volna szólaltatniuk.

De voltak alkotói megfontolások is, például az, hogy elsősorban a társadalom szemszögéből szerette volna bemutatni az eseményeket, ezért sem állt szándékában politikusokat meginterjúvolni. Az is szempont volt, hogy nem akarta újratraumatizálni az áldozatok hozzátartozóit, hiszen már ezerszer elmondták, hogy mit éltek át a támadások alatt. Így is igyekeztek a lehető legtöbb aspektust besűríteni a 71 perces játékidőbe, és ha nem fejtettek is ki minden releváns részletet, de legalább utalás szintjén benne vannak a filmben. Fuchs Máté szerint ezek a szálak külön-külön is megérdemelnének egy filmet, tehát lehetne még folytatni a feldolgozást.

Ilyen többek között az a kérdés is, hogy voltak-e segítőik az elkövetőknek, ezt az első nyomozás és a tárgyalás sem tudta megnyugtató módon tisztázni. A lehetséges felbujtók és tettestársak megtalálását célzó, 2020 májusában induló új nyomozást 2021 elején lezárták. A tényleges életfogytiglanra ítélt Kiss Árpád, a gyilkosságokat elkövető négytagú banda vezetője tavaly exkluzív interjút adott a kormányközeli médiának, ebben azt állította, hogy két társuk a mai napig szabadlábon van, akik pénzzel és lőszerrel segítették őket. Kiss Árpád kijelentése nyomán azonban nem indult új nyomozás, így ebben továbbra sem lát tisztán a közvélemény, ami Fuchs Máté szerint szintén megnehezíti a gyilkosságok feldolgozását.

Ne az legyen, hogy fehér emberek megmondják a tutit

A roma fejlesztéssel foglalkozó szervezeteket gyakran éri az a vád, hogy a fehér emberek a megmentő szerepében tetszelegnek, vagy hogy a cigányság feje felett osztogatnak forrásokat. Azt is fel szokták róni ezeknek a szervezeteknek, miért nem inkább romák dolgoznak a romákért, vagy miért nem alkalmaznak több romát. Fuchs Mátéban is felmerült az a dilemma, hogy ezt a filmet nem inkább egy roma származású embernek kellett volna-e elkészítenie. Erre az a válasza, hogy a többségi társadalom privilegizált tagjaként ő volt olyan helyzetben, hogy filmet csinálhasson a romagyilkosságokról, neki volt meg hozzá a felszerelése és az anyagi forrása.

Arra is ügyelt, ne az legyen, hogy a filmben „művelt, fehér emberek megmondják a tutit”. Ezért is kért fel roma származású megszólalókat, szakértőket is, Kóczé Angéla szociológust, a CEU kutatóját és Joka Daróczi Jánost, a Magyar Televízió egykori szerkesztőjét, aki helyszíni riportokat készített a gyilkosságsorozatról. (A megszólalók között van Munk Vera, a Telex alapító-főszerkesztője és Barakonyi Szabolcs, a Telex egykori fotósa is, akik még a régi Indexen megjelent portrésorozatukban mutatták be a túlélő áldozatok életét, Szembesítés címmel kiállítás is készült a fotókból.)

Ettől függetlenül a rendező azt gondolja, hogy egy roma alkotó egészen más minőségben beszélgethetne a túlélőkkel, tehát lenne értelme megszólaltatni őket egy dokumentumfilmben. Több megkeresést is kapott romákat érintő témákkal foglalkozó civil szervezetektől, hogy szeretnék levetíteni a filmet, ennyi hatása tehát már biztosan van a Feldolgozatlannak. „Nem ez a film fogja áttörni a falat, nem lesz ettől egy hot topic a romagyilkosságok, de alkalmat tud szolgáltatni arra, hogy beszéljünk róla, ez érződik.”