Az Anna-bál és a teqball is hungarikum lett

2022. december 13. – 21:26

Másolás

Vágólapra másolva

A 200 éves balatonfüredi Anna-bál és a teqball, a Gattyán György által felkarolt sportág is hungarikum lett – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Hungarikum Bizottság keddi ülését követő sajtótájékoztatón. Ezzel a hungarikumok gyűjteményébe tartozó értékek száma 85-re nőtt – írja az MTI.

Nagy István kiemelte, hogy a mostani kormányzati ciklusban először, összességében pedig harmincadszor ülésezett a Hungarikum Bizottság, amelyet 2012-ben a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvény hívott életre. A bizottság feladata vizsgálni, hogy a felterjesztett értékek rendelkeznek-e olyan tulajdonságokkal, amelyek alapján Magyarországot, a magyarságot jeleníthetik meg.

Az agrárminiszter szerint a hungarikumok, valamint az értéktárba már felvett vagy jelölt értékek kincsek, „mert kifejezik a magyar identitást, szavak nélkül mesélnek a magyarokról”. Tavaly egyébként a karikás ostor, a máriapócsi nemzeti kegyhely és az 1568-as vallásszabadsági törvény lett hungarikum.

V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos elmondta, hogy a Magyar értéktár elemeinek száma 142-ről 148-ra bővült. Kiemelkedő nemzeti érték lett:

  • a szaloncukor,
  • a Hatvani aranyfácán sűrített paradicsom,
  • a muravidéki vágottzsír,
  • a Hajdú lisztek és őrlemények termékcsalád,
  • a korhely halászlé
  • és a hajdúdorogi Krisztus-katonaság görögkatolikus hagyománya.

V. Németh Zsolt kiemelte: a Magyar értéktárba a nemzet szempontjából meghatározott értékű, jelentőségű értékek kerülnek, amelyek magyar sajátossággal, karakterrel rendelkeznek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!