Shalom – köszönt be újra a Twitterre az antiszemita uszításai miatt korlátozott Kanye West

2022. november 21. – 14:22

Másolás

Vágólapra másolva

Héberül, a békét, harmóniát jelentő shalommal köszönt be a Twitterre ismét a magát csak ye-ként aposztrofáló popsztár, aki októberben több sértő, antiszemita megjegyzést is tett, írja a Sky News.

Ennek eredményeként az Adidas megszakította a partneri együttműködést vele, az Instagram korlátozta a hozzáférését, a Twitter törölte a posztját, majd tiltotta is – aztán ez Musk megérkezésével változott, és november elején visszatérhetett. Aztán eltelt megint néhány hét, míg újra bejelentkezett, ugyanis úgy döntött, 30 napra megvonja magától a szexet, az alkoholt és a beszédet is, így eltűnt a Twitterről is. Mondjuk, 30 nap még nem telt el november eleje óta, de azért így is visszatért. A shalom előtt egyébként tesztelte, hogy tud-e valóban posztolni.

A világ egyik leggazdagabb, legsikeresebb, és legnépszerűbb popsztárja októberben folyamatosan azon dolgozott, hogy végleg kiírja magát a szórakoztatóiparból. Hogy mi minden történt az elmúlt időszakban Kanye West környékén, azt nehéz röviden összefoglalni, de azért ebben a cikkben megpróbáltuk>>>


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!