Felmondási idejüket töltik az Átrium munkatársai, nem tudják tovább tartani a színházat

2022. június 30. – 22:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy a következő hetekben az Átrium utolsó előadásait láthatják, akik jegyet váltottak rá. Az utolsó Az Őrült Nők Ketrecét, az utolsó Igenist, az utolsó Isteni végjátékot... és így tovább. Nem tudjuk tovább tartani a színházat” – írja a színház csütörtök esti Facebook-posztjában. A közlemény szerint:

„A mai naptól az Átrium csapatának sok kiváló tagja a felmondási idejét tölti. Egytől egyig kitűnő emberek, akiket soha nem lenne szabad elküldeni, mert a színház nagyrészt miattuk olyan, amilyen. Köszönjük nekik – mást nem tudunk írni, mert nem lehet szavakkal kifejezni, amit most érzünk.”

Néhány hete az Átrium már küldött segélykiáltást, ötpontos közleményt tett közzé a honlapján és a Facebook-oldalán is az intézmény, amiben részletesen leírták, hogyan működnek és ehhez a működéshez miért kérnek támogatást önkormányzatoktól, cégektől, magánszemélyektől és az államtól is. Mostani posztjukhoz kommentként azt is írták:

„a kulturális kormányzat elköltötte a támogatási fedezetet, 12 milliárd forintot, az Átrium (és sok más független színház) nem kapott egy fillért se. Ha a közösségi adományokból összejön annyi, hogy folytathassuk, folytatjuk, még ha kisebben is”

– fogalmaztak, nézőik, támogatóik segítségét kérve ehhez. Egy nappal korábban az Átrium már egyértelművé tette, a kulturális tao megszüntetését követő támogatási rendszerben nem jutottak semmiféle támogatáshoz a működésükhöz, idén pedig már válaszra sem méltatták idevágó pályázatukat.

„Legalább valaki egyenesen, felelősséget vállalva kimondaná az állam részéről, hogy amit mi csinálunk, azt nem lehet támogatni. Hogy ez alapján lehessen dönteni”

– írták szerdán.

Az Átrium Színház független színház, amelynek alkotói között szerepel többek között Alföldi Róbert, Gyabronka József, Hernádi Judit, Stohl András, Ember Márk és még sokan mások.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!