Elbocsátások történtek a Borsnál és a Metropolnál is

2022. június 22. – 15:52

Másolás

Vágólapra másolva

Közel egy tucat embernek mondtak fel a KESMA alá tartozó Borsnál és a Metropolnál, írja saját forrásaira hivatkozva a Média1 és az Azonnali is. Mindkét portál úgy tudja, hogy a főleg képszerkesztők és tördelők kirúgására azért volt szükség, mert megszűnik a Ripost nyomtatott kiadása, ami egyébként napilapként kezdte, de jó ideje átálltak a heti megjelenésre.

A Ripost annak az Ómolnár Miklósnak a médiajátszótere, aki egy ideje már a Bors irányítását is átvette. A Ripost egyébként az Origo után a második legtöbb sajtópert elvesztő NER-orgánum az elmúlt évekből, és annyira közel állnak a kormányhoz, hogy már indulás előtt hónapokkal kitömték állami hirdetésekkel a portált.

Fotó: Kovács Attila / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Fotó: Kovács Attila / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Az Azonnali azt írja, hogy a Ripost printtől távozó kollégáknak csinálnak helyet a másik két kormánylapnál, de azt nem tudni, hogy ők pontosan kik lehetnek, ugyanis a Riposton szinte kizárólag név nélküli, vagy álnéven írt cikkek jelennek meg, és az impresszumukban is mindössze egyetlen név szerepel évek óta: Ómolnár Miklós főszerkesztőé.

A kormányközeli médiában a 2022-es választások után nagy mozgolódások kezdődtek: bezárták a Puskás-ügyi miniszteri biztos, Szöllősi György újságját, a FourFourTwo-t, illetve leállnak a Pesti TV-vel is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!