Távozik az Elle magazin főszerkesztője, Liptai Lívia

2022. január 31. – 13:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kilenc hónappal azután, hogy Milkovics Pál, a 168 Óra tulajdonosa feltámasztotta az Elle magazint, amit az előző tulajdonos nem sokkal azelőtt megszüntetett, távozik az újság főszerkesztője, Liptai Lívia – írja a Média1, amely úgy tudja, végül közös megegyezéssel bontottak szerződést Liptaival.

Megkeresésükre Milkovics Pál vezérigazgató megerősítette, hogy két hete szerződést bontottak a főszerkesztővel, és hozzátette, közös megegyezéssel került sor a munkaviszony megszüntetésére. Arra a kérdésükre, hogy ki veszi át a lap irányítását, Milkovics annyit mondott, hogy már megtalálták Liptai utódját, aki egy olyan ismert médiás, aki otthonosan mozog az online médiatérben, de személyét majd csak azután közlik, hogy a leköszönő főszerkesztőtől átvették az újságot, a most nyomdába kerülő számért ugyanis még ő felel. Liptai Lívia 2005-től dolgozott az Elle magazinnál, 2009-től pedig annak főszerkesztőjeként dolgozott.

A Telex elérte a Liptai Líviát, aki megerősítette a közös megegyezést, és azt mondta, február 28-ig dolgozik még a lapnál. Arról, hogy ki lesz az utódja, nincs információja.

Amikor Milkovics átvette a lapot, azt mondta, hogy a „márkában rejlő nemzetközi érték és a fejlődési potenciál egy világjárvány közepén is jó befektetés a magyar piacon. Az Elle a világra nyitott, az aktuális trendeket követő nőkhöz szól, akiknek a divat, szépség, egészség mellett ugyanannyira fontosak a kulturális és társadalmi kérdések is. Egyedi szellemiséget és egyedi célcsoportot is képvisel, akikben komoly vásárlóerőt látok.”

>>>> A Milkovics Pálról készített portrénkat ide kattintva olvashatja el

Az Elle volt egyébként az a magazin, amelyik augusztusban bevállalta, hogy meleg párokkal a címlapján jelent meg. Akkor a főszerkesztő azt nyilatkozta, hogy „nem a címlapok botrányosak, hanem a jelen helyzet. Nézze, ezeken a képeken nem két meleg és egy heteró pár szerepel, hanem három szerelmespár. A célunk az volt, hogy a címlapok tükrözzék azt a diverzitást, azt a sokszínűséget, amiben élünk, de a legkevésbé sem akartunk botrányos képeket készíteni. Nem az az érdekes mondjuk Jordán Adélékban, hogy mindketten nők, hanem az, hogy milyen összhang van köztük.”

Milkovics Pál azután lett a 168 Óra új tulajdonosa, miután az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség kiszállt a lap és a Klubrádió támogatásából. Így került a 168 Óra mindenestül a kisebbségi tulajdonos Milkovicshoz, a Pesti Hírlap tulajdonosához, és szintén az övé lett a Klubrádióban meglévő kisebbségi üzletrész. Ő volt az is, aki nemrég kitette a 168 Óra főszerkesztőjét, miután az az egyik cikkhez olyan fotót engedett ki, amin a miniszterelnök mellett gyerekek is szerepelnek Orbán családjából.

Magáról a váltáskor készített egyik interjúban azt mondta, nem célja, hogy bezárassa a 168 Órát, ha így volna, összehívná az állományt, és megmondaná, hogy vége. „Amikor pecináznak, egyet felejtenek el: én a szakmából jövök. 15 éves koromtól a médiában dolgozom, hordtam kávét, csináltam riportokat a világ körül, majd ebben a szakmában kezdtem el vállalkozni 15 évvel ezelőtt” – tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!