2023 márciusában Budapesten koncertezik Justin Bieber

2021. november 16. – 11:14

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn jelentette be jövő májusban induló Justice World turné dátumait Justin Bieber, ekkor derült ki, hogy a Grammy-díjas énekes öt kontinensre kiterjedő turnéja során Budapestre is ellátogat majd. A koncert 2023. március 11-én lesz, este nyolctól a Papp László Budapest Sportarénában, a jegyértékesítés pedig már pénteken elkezdődik, írja a hvg.hu.

A 27 éves énekes utoljára 2016-2017-ben indult világkörüli turnéra, ezt követte volna a 2020-as, ám ennek a dátumait a járvány miatt módosítani kellett.

A nemzetközi turné 2022 májusában kezdődik Mexikóban, majd augusztusban Skandináviában folytatódik, de érintett lesz Dél-Amerika, Dél-Afrika és a Közel-Kelet is. Novemberben és decemberben Ausztráliában és Új-Zélandon, majd 2023 elején az Egyesült Királyságba és Európába látogatnak a turnéval.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!