A Squid Game atyja már tervezi a második évadot

2021. november 9. – 22:21

frissítve

A Squid Game atyja már tervezi a második évadot
Fotó: Youngkyu Park / Netflix / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hatalmas siker lett a Netflixen a dél-koreai Squid Game (magyar címén: Nyerd meg az életed!), úgyhogy folyamatosan ment a találgatás, lesz-e belőle második évad. A sorozat rendezője, írója, atyja, Hvang Donghjok eredetileg nem tervezett folytatással, de az elmúlt hetekben már beszélt lehetséges ötletekről, most pedig az AP-nek adott miniinterjúban jelentette ki először, hogy részéről tervben van az újabb évad.

Azt mondta, hogy óriási nyomás és érdeklődés volt, annyira szeretnének az emberek második évadot. „Szinte úgy érzem, hogy nem hagynak nekünk más választást” – mondta, mielőtt kijelentette, hogy tényleg lesz második évad. Hozzátette, hogy egyelőre az ötletelés, a tervezés fázisánál tart, és nagyon korai még arról beszélni, mikor és hogyan valósulhat majd meg mindez. A végén még azt is elmondta – nem nagy meglepetést okozva –, hogy melyik karakter fog biztosan visszatérni.

Bármelyik sorozat folytatása csak akkor van kőbe vésve, ha a Netflix is megerősíti, hogy berendelte az újabb évadot, de a Squid Game tényleg a sztársorozatukként robbant be az egész világon.

A Forbes is emlékeztet rá, hogy Hvang Donghjok korábban arról beszélt, hogy ha lenne második évad, annak kitalálásába valószínűleg másokat is bevonna. Az első évad mind a kilenc részét személyesen írta és rendezte is.

Szeptember végén még arról beszélt, hogy nincsenek igazán jól kidolgozott ötletei egy esetleges második évadra, ezért más írókkal is beszélne, és több tapasztalt rendezőt szeretne az új részekhez.

A sorozatról itt olvashatják a kritikánkat, a kegyetlensége mögött felsejlő társadalmi problémákról pedig itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!