Az MTI az előválasztás végéig várt, hogy beszámoljon róla

2021. október 1. – 09:08

Másolás

Vágólapra másolva

Nem vitte túlzásba az idén 85 milliárd forintból működő állami közmédia részét képező MTI, hogy beszámoljon az ellenzéki előválasztásról, az első saját anyagukkal október 1-jén hajnalban, az első forduló lezárulta és az eredmények kihirdetése után jelentkeztek.

Az anyag „Az első fordulóban Dobrev Klára nyerte meg a baloldali előválasztás miniszterelnök-jelölti versenyét” címmel jelent meg, lényegében csak a tényekre korlátozódik, ugyanakkor a közmédia további részei nem kifejezetten kapták fel rá a fejüket, a Hirado.hu-n például nem találkozni az anyaggal.

Ahogy írott, úgy képi anyaggal sem jelentkezett az MTI a 633 811 embert megmozgató előválasztásról – csütörtökön írtuk meg, hogy a távirati iroda 30 nap alatt egyetlen fotót sem közölt az eseményről, és ez a trend péntek reggelre is kitartott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!