Dokumentumfilm készül Kemény Dénes aranycsapatáról
2021. szeptember 23. – 14:09
Egész estés dokumentumfilm készül Kemény Dénes vízilabda-aranycsapatáról, a 2000 és 2008 között zsinórban három olimpiát nyerő magyar férfi pólóválogatottról – írja az MTI.
A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő filmet Zákonyi S. Tamás rendezi, a forgatás jövő tavasszal kezdődik, és várhatóan 2022 végén mutatják be a kész filmet. Az erről szóló csütörtöki sajtótájékoztatón Zákonyi – aki egyben a film producere is – elmondta, hogy az alkotás az 1997 és 2008 közötti időszakot fogja bemutatni. Ebben a periódusban a magyar férfi vízilabda-válogatott 329 mérkőzést játszott, amiből 273-at megnyert, 16 döntetlen mellett csupán 40-szer kapott ki, és csak a 2001-es fukuokai világbajnokságon maradt le a dobogóról.
A rendező hozzátette, közel 40 órányi saját forgatott anyaga van, emellett pedig archív felvételeket is felhasználnak a frissen felvett beszélgetések mellett. „Olyan filmet szeretnénk készíteni, ami visszaadja azt az alázatot, munkát és szeretetet, ami ezeket a fiúkat összetartja, és a tehetségen túl megmutatni azokat a pontokat, ami azzá tette őket, amik lettek” – nyilatkozta Zákonyi S. Tamás, aki megjegyezte, tavaly június 18-án, Benedek Tibor halálakor döntötték el, hogy belefognak a munkába.
„A tavalyi nyár után azt gondoltam, nehéz lesz bármit is csinálni, de az nekem most minden díjnál, kitüntetésnél többet jelent, hogy a következő másfél évben tehetek azért, hogy az utókor számára legyen egy méltó alkotás” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely.
A csapat másik klasszisa, Kásás Tamás arról beszélt, nem igazán találkozik korábbi csapattársaival, most azonban nagyon megörült a lehetőségnek, és már várja a forgatást. A kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert arról beszélt, rengeteget tanult társaitól, akik az ő érkezésekor már olimpiai bajnokok voltak: „Ha ez a film jól visszaadja majd a történteket, akkor nagyon sok fiatal tud majd tanulni belőle. Ilyen fajta jó példa szerintem azóta sem volt.”
Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint a csapat kulcsa az egymáshoz való alkalmazkodás volt: „Ez olyan volt, mint egy jó házasság, ami nagyon ritka dolog. El tudtuk egymást fogadni, és ha el is tértünk egymástól gondolatban a megvalósítást illetően, a cél így is összekötött minket. Azt gondolom, kevés olyan csapat van a világon, amelynek tagjai, ha összeállnak egy képre, 39 olimpiai aranyat oda tudnak tenni.”