Nádas Péter: Futókból nem lehet háborús hadosztályt csinálni, de futballistákból, futballdrukkerekből már igen

Az irodalmi Nobel-díj várományosai között Nádas Pétert és Murakami Harukit is többször emlegették már. A két íróban az is közös vonás, hogy mindketten szenvedélyes futók voltak az életük egy szakaszában. Ám míg Murakami egy külön könyvet (Miről beszélek, amikor a futásról beszélek?) is szentelt a futásnak, addig Nádas prózájába nem sok szivárgott be a futóságából. A 79 éves író most Simonyi Balázs IzzóSztár podcastsorozatának friss részében beszélt a futáshoz való viszonyáról és élményeiről, többek között arról, hogy a futás sosem lehet olyan háborús sportág, mint a futball, és mekkora szakadék lehet a saját észlelésünk és a szervezetünk tudása között. (A teljes, két és fél órás beszélgetés ezen a linken érhető el jelképes támogatásért cserébe, az előzetest pedig itt lehet meghallgatni.)

Nádas tíz éve hagyta abba a futást, előtte ötven éven át futott, hol rendszeresen, hol rapszodikusan. Futott a Svábhegyen, a Normafán, zalai és külföldi tájakon. Kiskamaszként a futás a szökés élményét adta meg neki, ami később visszatérő mániája lett. Rendszeresen 18-19 évesen kezdett futni. Az 1950-es évek rendkívül eredményes cseh futóját, a háromszoros olimpiai bajnok Emil Zátopeket nagyon szerette nézni, de őt sosem érintette meg a versenysport.

„Nem akartam edzeni magam sose, nem tudtam volna magamat mire edzeni. Vannak elképzeléseim, hogy milyen egy test, egy tökéletes, eszményi, de hát ez ugyanakkor csak ironikusan felfogható. Az, hogy én magam afelé irányítsam, ez illuzórikus” – mondta.

„Senkivel nem megyek el futni, talán kétszer próbáltam, de nagyon rossz. Férfiakkal eleve nem lehet futni. Rögtön versenyezni kezdenek, és rögtön ők jobbak. De hát én ezt leszarom, nem érdekel, soha semmiféle versenysport nem érdekelt. A teljesítmény sem érdekel. Soha nem mértem, hogy mennyit futok és mennyit nem futok. Én háborúban születtem, és nagyon sokat kellett gondolkodnom rajta, hogy mi vezet oda. A versengés és a versenysport oda vezet. Onnan jönnek és oda vezetnek. Az európai civilizáció nem tud leszokni róla, pedig most nagyon le kéne szokni róla. Olyan rendszereket épített föl, amelyek a növekedés határait nem ismerik el. Ezért aztán a sportban szükséges neki a dopping.”

Bár a futásban is van versengés, a futballhoz képest egészen más érzelmek övezik, és más hatással is bír a nézőkre Nádas szerint.

„Egy futóból a gól örömét soha nem tudom kihozni. Egy futó arcán ilyesmi soha nincs. A futás az azért más, nagyin individuális.

Futókból háborús hadosztályt nem lehet csinálni, futballistákból, futballdrukkerekből lehet. Az egyikből egy békés embertípus jön, a másikból egy háborús embertípus nő ki.

Egy futóverseny közönsége még sosem verte meg a rendőröket, és nem dobálta meg kövekkel. A csapat, az ő csapata, az egy absztrakció. olyan absztrakció, mint egy matematikai képlet. Nincs olyan, hogy a miénk. Ki a tiéd? Az a 11 ember? Hogy? Nincs eszménye, története az van. A játékból más nem jöhet, mert valaki valaki ellen valamit csinál. Amit létre tudnak hozni a játékban, az mindenféle tud lenni. Nagyon szép, szellemes, fifikás és unalmas tud lenni, mert akik játsszák, azok profik. De az esetek többségében a véletlen hozza létre a helyzeteket, és arról már ők is nagyon keveset tudnak.”

Jogos kérdésnek tűnik, hogy ha valakit nem hajt a versenyszellem, a teljesítmény vagy az egészségmánia, akkor miért fut.

„A szabadság, a futás élvezete, az őrületes élvezete, az, amit kivált, az, amit velem tesz. Hogy én egy ugyanolyan állat vagyok, mint egy őz, vagy egy róka, vagy egy kutya. Csak más a futási ritmusom, mások a távok, amiket bírok, és mások a sebességek, amiket nem bírok.

Jelenlét és készenlét, én mint természeti lény, teljes egészemben itt vagyok. Ez a mostra jelent érvényességet, nem a jövőre. Nem a jövőmet építem, nem a múltamban turkálok, nem emlékezem, nem építem a karrieremet, nem vagyok író, és nem vagyok szarvasbika sem. Droghoz nem hasonlítanám, de egy kötöttség. A saját humán jelenlétemhez való kötöttség, ami a szabadságnak a szinonimája. Át tudom élni hosszan tartóan a saját szabadságomat.”

Úgy tartja, hogy sosincs két ugyanolyan futás, mert a pálya mindig változik, és az ember maga sincs kétszer ugyanolyan állapotban. Nádas a futást sosem használta tudatosan az írói munkájában.

„Futás közben nem gondolkodom, ha gondolkodnék, akkor minden kapcsolatban állna az írói tevékenységgel, az írói munkával, és azt nem szeretném. Ez le van tiltva. A gondolkodás terepe máshol van. Munkaeszközöm az asszociáció, az, hogy asszociációs sorokon végigmenjek, és ezeket szándékosan összekössem, ez óhatatlanul futás közben is működik. Az írás is nagy fizikai munka, olyan, mintha szenet lapátolnék, vagy a krumplit hordanám a vagonokból. Ez egy nagy kubikosmunka.”

A futásban sokan a szenvedést is látják, de Nádas sosem szenvedett, szerinte csak nehézségek vannak. „1991-ben már nehézséget okozott a dohányzás, és 93-ban kaptam infarktust. A klinikai halálból visszatérés közepette, az valóban szenvedés, az ember, ha túléli – és sajnos túléltem, mert visszahoztak –, akkor nagyon sokat tanul arról, hogy mit tudunk abban a pillanatban, és mit sejtünk. Világos, hogy ugyanaz történt velem, mint az országgal vagy a térséggel, Kelet-Európával, beleléptünk valamibe, amiről semmit nem tudunk. Az ember 50 éves kora körül bármire kész és képes, gondolja, a férfiak ezért szoktak 45 és 50 között infarktust kapni, de a szervezet nem így tudja vagy gondolja. a szervezet többet tud, mint amit tudomásul veszünk, és az észrevétel és a tudomásul vétel, az két teljesen különálló dolog.”

Nádas a vele készült podcastban beszél még:

• a futásban megélt flow-ról avagy flussról,
• hogy miért kellett abbahagynia a futást,
• a Luxembourg-kertről és a futás antierotikusságáról, amelyben a nemi szerv csak akadály,
• a terepfutás csodájáról és baszakodó testnevelőtanárokról,
• arról, hogy miért szólnak bele az életébe és a futásába mások,
• a futástól való fájdalmas búcsúról, az önmagával való erőszakoskodásról,
• külföldi futások és határátlépések izgalmáról,
• hogy mitől hosszú egy könyve,
• arról, hogy írónak ritkán író a barátja,
• Vas István költő úszásáról,
• hogy miről tartott előadást a Deutsche Bank elnökségének.