Egy év múlva ilyenkor már lehet készülni a Sziget Fesztiválra, már biztos, hogy augusztus 10–15 között rendezik meg

2021. augusztus 3. – 10:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két év várakozás után a szervezők már biztosak abban, hogy jövőre lesz Sziget Fesztivál, és ez olyannyira így van, hogy már a dátumot is közzétették: 2022-ben augusztus 10–15 között várja látogatóit a fesztivál.

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva várt visszatérést” – idézik a közleményben Kádár Tamást, a Sziget főszervezőjét, aki elmondta, hogy a jegyvásárlást is elindítják hamarosan.

A jegyeket 2021. augusztus 12-től lehet megvenni, és 48 órán át, a Sziget Season Sale keretében akciós áron lehet beszerezni a sima és VIP bérleteket. A korábban megvásárolt belépők, szállások és szolgáltatások pedig 2022-re is érvényesek lesznek. Részleteket a Sziget oldalán olvashatnak erről.

A Sziget főszervezője májusban, közleményben jelentette be, hogy az idei fesztivál biztosan elmarad. Azért döntöttek így, mert túl sok volt akkor még a bizonytalanság az utazások, a vendéglátás vagy akár a Covid-igazolványok körül.

„A ’22-es szezont tehát úgy várjuk, mint fesztiválévet eddig még soha” – írta akkor a főszervező, és egy rövid videót is közzétettek arról, hogy inkább a jövő évre koncentrálnak.

A 2020-as Sziget Fesztivál akkor maradt el, amikor a kormány 2020 áprilisában bejelentette, hogy megtiltják az 500 főnél nagyobb rendezvények megtartását. Akkor a Sziget Zrt. egyszerre jelentette be, hogy elmarad a Volt, a Balaton Sound és a Sziget is. A Balaton Sound és a Volt Fesztivál idén is elmarad, ugyanígy a Fezent sem tartják meg a külföldi fellépők visszamondásai miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!