Idén sem lesz Balaton Sound és VOLT fesztivál

2021. március 18. – 12:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Idén sem tartják meg a Balaton Sound és a Volt fesztiválokat, 2022-ben tér vissza a két rendezvény a Sziget Sajtóiroda csütörtöki közleménye szerint.

A hír nem nagy meglepetés, ahogy azt a szervezők is írják, sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában, mert még nem látni pontosan a koronavírus-járvány végét. A nyár végi fesztiválok szervezői közül vannak még, akik bíznak abban, hogy a tervezett rendezvények egy része valamilyen formában megvalósulhat, az azonban mára biztossá vált, hogy a VOLT és a Balaton Sound időpontját a szervezők 2022-re tolják.

Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója arról beszélt, hogy most, a járvány harmadik hulláma közepén, még azt sem látják, hogy egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása. Az idei line-uppal a megszokottnál jóval korábban készültek el, ennek ellenére még meghirdetni se volt lehetőségük a 2021-es sztárokat. Fülöp Zoltán, Sound a fesztiváligazgatója pedig azt mondta, egyelőre nem látják annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom olyan mértékben újrainduljon Európa-szerte, hogy meg lehessen tartani a fesztivált.

A szervezők írták, hogy természetesen mind a két fesztivál esetében felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keressenek, de végül mégsem emellett döntöttek.

„Erre a fesztiválok mérete és nemzetközi léptékei miatt sajnos nem találtunk a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást. Bízunk abban, hogy hűséges látogatóink megértik a döntésünket és türelmesen kitartanak, hogy 2022-ben felejthetetlen fesztiválélményekkel térhessünk vissza” – indokolta Fülöp Zoltán és Lobenwein.

A hagyományosan augusztus elején megrendezett Szigetről még nem nyilatkozott a szervezőiroda, legutóbb még decemberben mondta azt a cég boardjában ülő Gerendai Károly, hogy nem biztos, hogy megtartják a fesztivált 2021-ben.

A nagyobb, nyár első felére eső magyar fesztiválok közül eddig a pécsi Fishing on Orfű és a budapesti Kolorádó szervezői kalkulálnak úgy, hogy meg tudják tartani a rendezvényt (ha nem júniusban, akkor egy augusztusi pótidőpontban).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!