Tilda Swinton élesen kritizálta a melegellenes törvényt

2021. július 15. – 10:29

frissítve

Tilda Swinton élesen kritizálta a melegellenes törvényt
Fotó: Tilda Swinton – John MacDougall / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszabb interjút adott a Magyar Narancsnak Tilda Swinton Oscar-díjas színésznő, aki szerint a magyarok helyzete elszomorítóan hasonló azokhoz a csatákhoz, amelyeket ők vívtak a kilencvenes évek elején a 28-as cikkely és a „homoszexuális életmód” elnyomása ellen. A konzervatív Thatcher-kormány 1988-ban életbe lépett és 2003-ig érvényben volt melegellenes törvénye, amely megtiltotta a helyi hatóságoknak a „homoszexualitás népszerűsítését”, például az iskolákban.

„Úgy tudom, önök Magyarországon ugyanezzel a helyzettel állnak szemben. Ezért is fontos, hogy most beszéljünk erről, fontos, hogy az emberek Magyarországon tudják: elengedhetetlen hangosan felszólalni ez ellen. És lehetséges győzni. Ám ettől ez még egy szörnyű helyzet”

– mondta.

Swinton szerint lehangoló arról olvasni, mi zajlik most Magyarországon, mégis úgy gondolja, fontos ébernek lenni. „Eszetlen erőszak ez, hangosan szembe kell szállni vele”, teszi hozzá az interjúban.

A melegellenessé eltérített pedofiltörvényről nemzetközi szinten is beszélnek, „mindenki odafigyel, mindenki tisztában van a helyzettel”, hangsúlyozta a színésznő, aki együttérez a magyarokkal.

A vitatott törvénnyel, mely eredetileg csak a pedofil bűncselekmények komolyabb szankcionálásáról szólt volna, majd az utolsó pillanatban kiegészítették egy, a szexuális kisebbségeket hátrányosan érintő módosítóval, számos cikkben foglalkoztunk. Ebben az 5+1 pontos összefoglalóban azt elemeztük, miért éri meg a Fidesznek mindez, és hol lehetnek a buktatók, ebben a gyorstalpalóban pedig azt vizsgáltuk, mi is van egészen pontosan a szövegben, és betartható-e így a gyakorlatban a törvény. Legfrissebb magyarázó videónkat a törvény lehetséges utóéletéről pedig itt nézheti meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!