Csípjen, ropogjon, ragadjon: a legjobb nassolnivalók meccsnézéshez, házilag

Míg nálunk az általános meccsnézős táplálkozási szokások a szotyolaköpködésnél kezdődnek, és nagyjából ott is fejeződnek be, egyre többen szerveznek nagyobb evéseket emblematikus sportesemények megtekintése köré. A focimeccsek valójában nem annyira a sportról, hanem a közösséghez tartozás ünnepléséről szólnak, ennek pedig elengedhetetlen része kell, hogy legyen az evés, mint minden olyan helyzetnek, amikor emberek gyűlnek össze. Amerikában kialakult szertartásrendje van például a Superbowl közös nézésének, ebben pedig talán a legnagyobb szerepük az ételeknek van. Olyasféle jelenség kezd ez nálunk lenni, mint a Valentin-nap és a halloween beszivárgása a naptárunkba, csak ebbe a változásba nem igazán lehet belekötni, hiszen egy komoly űrt tölt be.

Egy meccshez nem kifinomult állag- és ízarányokra, nem elegáns ételekre, hanem igazi junkfoodra van szükség. Csípjen, ropogjon, passzoljon a szénsavas italok alá – hiszen miről van itt szó, ha nem a burkolt ösztöneink, mélyen elnyomott frusztrációink kivetítéséről és levezetéséről? Itt az ideje tehát, hogy kialakuljon a hazai ízléshez igazított, meccsnéző menü, ami nem egy az egyben az amerikai szokások koppintása, de ahhoz hasonló módon hatékonyan felszívja az alkoholt, legyen az fröccs vagy sör. Emellett kellőképpen íz- és zsírgazdag, és lehetőleg nagyon fűszeres. Több gyakorló focidrukker barátom szerint az az ideális ilyenkor, ha rengeteg csipsz párosul irdatlan mennyiségű popcornnal, ropival, nachosszal és csípős csirkeszárnyakkal – így ezeknek valamivel kifinomultabb, házilag elkészíthető verzióit állítottam elő.

A popcornnak igenis van receptje!

A pattogatott kukorica nem csak moziban alap, de a csipszekkel együtt mindig toplistás lesz, ha rágcsálásról van szó. Aki most azt gondolja, hogy egy gasztronómiai cikkben semmit nem lehet beszélni popcornról, vagy hogy ennek az ételnek nincs is receptje, az nagyot téved. A legfinomabb pattogatott kukorica ugyanis nem a mikrós-zacskós verzió, aminek erős mellékíze, kevés kukoricaaromája és ezt kompenzálandó magas só- vagy furcsa ízesítőanyag-tartalma van. Az úgynevezett pattogatni való kukorica az igazi, ami kapható piaci magosoknál, rengeteg szupermarketben, és nem sokkal bonyolultabb elkészíteni, mint a mikrós változatot. Cserébe sokkal erősebb pörköltkukorica-íze van, úgy ízesítjük, ahogy akarjuk, nem beszélve arról, mennyire nagy buli figyelni a fedő alatt a kipattogó kukoricaszemeket. A mikróssal szemben fontos különbség, hogy erre a változatra pár percig tényleg oda kell figyelni. Ha túl alacsony a láng, sosem pattognak ki a szemek, ha túl magas, megégnek a magok, mielőtt kinyílnának. Fontos eszköz egy óriási, vastag aljú lábos is, amihez lehetőleg akad passzoló, átlátszó fedő.

Csipsz helyett: sült krumpli

A popcorn után a csipsz a következő alapvetés, de fölösleges is lenne elkezdeni ecsetelni, miért nem jó mindaz, ami ilyen címszó alatt zacskókban található, és mennyivel jobb bevágni egy adag krumplit a sütőbe. Csak éppen nem egészen mindegy, hogy miként. A legfinomabb sült krumpli kívül ropogós, belül krémes, és ezt a végeredményt egyáltalán nem nehéz elérni, csak néhány apró trükköt kell bevetni, meg némi időt szánni rá. De aztán tényleg olyan lesz, amilyen hatással krumpli még senki életére nem volt. A módszer két fázisból áll, az előfőzésből és a sütésből, működik kisebb és nagyobb szelet, kisebb és nagyobb hasáb krumplival is – a vékonyabb ropogósabb, a vastagabb valamivel kontrasztosabb lesz. A legjobb állagot a két fázison túl egy olyan varázsalapanyag biztosítja, amire nem feltétlenül számítanánk: a zsír. Akinek akad a keze ügyében maradék pecsenyezsír, próbálja ki azzal, mesés lesz. De bármilyen jó minőségű zsír megteszi.

A legomlósabb-ropogósabb sajtos rúd

Hogy hazai vonalat is vigyünk a snackek közé, meccs mellé alap a legjobb magyar sörkorcsolya, amire a leggyorsabban csúszik minden habzó ital, ez pedig a pogácsa után közvetlenül, igazi vetélytárs nélkül a sajtos rúd. Nagyon sok éve sütöm egymás után a recepteket, volt köztük ropogósabb és puhább, sajtosabb és kevésbé sajtos, omlósabb és szárazabb, de a legeslegjobb állaga egyetlen bűvös alapanyagtól lesz, ez pedig – nem, nem a margarin, hanem megint csak – a zsír. A zsír és a liszt együtt egészen más állagot képez, mintha vajjal állna össze, teljesen más lesz vele a ropogás természete. Nem mindegy azonban a technológia sem: nagyon fontos, hogy a tészta hosszan, sokáig hűljön, és még jobb, ha aztán szaggatás után újra kap egy kis pihenőidőt a hűtőben vagy akár a fagyasztóban. Hosszan lehet játszani a sajtfélékkel, minél karakteresebb a sajt íze, annál markánsabb lesz a végeredmény is.

Csirkeszárnyak

A sült csirkeszárny eredetileg az amerikaifoci-meccsekhez kapcsolódik, de az idők során kinőtte az eredeti kereteit, és már mindenféle sportesemény fontos eleme. Olyan alkatrésze ez egy népszerű állatnak, amely méltatlanul marad el a többiekétől, sem a mellet, sem a combot nem éri utol népszerűségben, pedig mennyivel több íz- és állagbéli izgalmat rejt magában. Most a klasszikus barbecue-receptek helyett egy koreai verziót próbáltam ki, ami nagyon ropogós, olajban sül, és édes-csípős máz kerül rá sütés után. Olyasmi, mintha fognánk egy rántott csirkeszárnyat, éppen csak azzal a különbséggel, hogy a bundája ezerszer ropogósabb, annyira, mintha csipsz lenne a külseje. Itt jön egy értelmetlennek tűnő, ám annál hedonistább lépés, amikor a ropogós bundát lecsorgatjuk a mázzal. Ez a csirkeszárny ilyenformán minden szempontból a tökéletes meccsnézős étel, minden kicsit túlzás benne, nagyon fűszeres, nagyon zsíros, csípős, ragacsos, sok sör megy el vele.

Szotyi nélkül ne legyen foci!

Hogy ne maradjon meg bennünk a szotyiűr, fogjunk egy nagy adag magfélét, teljesen mindegy, hogy milyenek, a lényeg, hogy ne legyenek se pirítva, se ízesítve. Lehet csak napraforgómag, vagy akár mogyoró, mandula, tökmag, dió, tényleg akármi. Erre csak egy olajos-mézes kulimász kell, ami jól bevonja majd, és sülés után ropogós, édes, és ha akarjuk, még fűszeres is lesz. Az efféle dolgokat szokták kedves közhellyel az abbahagyhatatlan jelzővel illetni, de mit tegyünk, ha tényleg az. Legjobban a fűszerpaprika megy hozzá, de akár egy kis római köménnyel is meg lehet szórni.