Csípjen, ropogjon, ragadjon: a legjobb nassolnivalók meccsnézéshez, házilag

2021. június 11. – 18:52

Csípjen, ropogjon, ragadjon: a legjobb nassolnivalók meccsnézéshez, házilag
Fotó: Ács Bori / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Míg nálunk az általános meccsnézős táplálkozási szokások a szotyolaköpködésnél kezdődnek, és nagyjából ott is fejeződnek be, egyre többen szerveznek nagyobb evéseket emblematikus sportesemények megtekintése köré. A focimeccsek valójában nem annyira a sportról, hanem a közösséghez tartozás ünnepléséről szólnak, ennek pedig elengedhetetlen része kell, hogy legyen az evés, mint minden olyan helyzetnek, amikor emberek gyűlnek össze. Amerikában kialakult szertartásrendje van például a Superbowl közös nézésének, ebben pedig talán a legnagyobb szerepük az ételeknek van. Olyasféle jelenség kezd ez nálunk lenni, mint a Valentin-nap és a halloween beszivárgása a naptárunkba, csak ebbe a változásba nem igazán lehet belekötni, hiszen egy komoly űrt tölt be.

Egy meccshez nem kifinomult állag- és ízarányokra, nem elegáns ételekre, hanem igazi junkfoodra van szükség. Csípjen, ropogjon, passzoljon a szénsavas italok alá – hiszen miről van itt szó, ha nem a burkolt ösztöneink, mélyen elnyomott frusztrációink kivetítéséről és levezetéséről? Itt az ideje tehát, hogy kialakuljon a hazai ízléshez igazított, meccsnéző menü, ami nem egy az egyben az amerikai szokások koppintása, de ahhoz hasonló módon hatékonyan felszívja az alkoholt, legyen az fröccs vagy sör. Emellett kellőképpen íz- és zsírgazdag, és lehetőleg nagyon fűszeres. Több gyakorló focidrukker barátom szerint az az ideális ilyenkor, ha rengeteg csipsz párosul irdatlan mennyiségű popcornnal, ropival, nachosszal és csípős csirkeszárnyakkal – így ezeknek valamivel kifinomultabb, házilag elkészíthető verzióit állítottam elő.

A popcornnak igenis van receptje!

A pattogatott kukorica nem csak moziban alap, de a csipszekkel együtt mindig toplistás lesz, ha rágcsálásról van szó. Aki most azt gondolja, hogy egy gasztronómiai cikkben semmit nem lehet beszélni popcornról, vagy hogy ennek az ételnek nincs is receptje, az nagyot téved. A legfinomabb pattogatott kukorica ugyanis nem a mikrós-zacskós verzió, aminek erős mellékíze, kevés kukoricaaromája és ezt kompenzálandó magas só- vagy furcsa ízesítőanyag-tartalma van. Az úgynevezett pattogatni való kukorica az igazi, ami kapható piaci magosoknál, rengeteg szupermarketben, és nem sokkal bonyolultabb elkészíteni, mint a mikrós változatot. Cserébe sokkal erősebb pörköltkukorica-íze van, úgy ízesítjük, ahogy akarjuk, nem beszélve arról, mennyire nagy buli figyelni a fedő alatt a kipattogó kukoricaszemeket. A mikróssal szemben fontos különbség, hogy erre a változatra pár percig tényleg oda kell figyelni. Ha túl alacsony a láng, sosem pattognak ki a szemek, ha túl magas, megégnek a magok, mielőtt kinyílnának. Fontos eszköz egy óriási, vastag aljú lábos is, amihez lehetőleg akad passzoló, átlátszó fedő.

Fotó: Ács Bori / Telex

Házi pattogatott kukorica – technológia

Egy nagy és széles lábost felteszek melegedni közepes lángon. Öntök bele 2 evőkanál olajat, majd 3-4 perc melegedés után beledobok 3 szem kukoricát, és lefedem. Amikor kipattogtak, beleöntöm a maradék kukoricát is, egyszerre nem sokat, csak kb. félbögrényit, gyorsan lefedem, és most jön a furcsa része a folyamatnak: fél percre leveszem a hőről, míg a szemek átmelegednek, de még nem égnek meg. Visszateszem a lángra. Továbbra is közepes-alacsony lángon melegítem, és nagyon gyakran, a fedőt szorosan rajta tartva rázogatom a lábost, míg mindegyik szem kinyílik. Ekkor gyorsan kiöntöm az egészet egy tálba, hogy meg ne égjenek.

Jöhet az ízesítés: félbögrényi kukoricaszemhez legalább 2-3 evőkanál vajat olvasztok, ebbe keverem a fűszereket, vagy egyszerűen csak megsózom, majd a vajat a kipattogott kukoricára öntöm, lefedem, és nagyon alaposan összerázom, egészen, míg a vaj mindenütt befedi a kukoricaszemeket. Még ennél is jobb, ha a vaj picit megbarnul – ehhez miután megolvadt, tovább kell melegíteni egészen alacsony lángon, míg elkezd aranyszínt ölteni és pirulni. Nem kell rá sok só, a barna vaj bőven ad elég ízt neki, de persze meg lehet küldeni egy adag fűszerkeverékkel, például csiliporral, kurkumával vagy füstölt paprikával.

Csipsz helyett: sült krumpli

A popcorn után a csipsz a következő alapvetés, de fölösleges is lenne elkezdeni ecsetelni, miért nem jó mindaz, ami ilyen címszó alatt zacskókban található, és mennyivel jobb bevágni egy adag krumplit a sütőbe. Csak éppen nem egészen mindegy, hogy miként. A legfinomabb sült krumpli kívül ropogós, belül krémes, és ezt a végeredményt egyáltalán nem nehéz elérni, csak néhány apró trükköt kell bevetni, meg némi időt szánni rá. De aztán tényleg olyan lesz, amilyen hatással krumpli még senki életére nem volt. A módszer két fázisból áll, az előfőzésből és a sütésből, működik kisebb és nagyobb szelet, kisebb és nagyobb hasáb krumplival is – a vékonyabb ropogósabb, a vastagabb valamivel kontrasztosabb lesz. A legjobb állagot a két fázison túl egy olyan varázsalapanyag biztosítja, amire nem feltétlenül számítanánk: a zsír. Akinek akad a keze ügyében maradék pecsenyezsír, próbálja ki azzal, mesés lesz. De bármilyen jó minőségű zsír megteszi.

Fotó: Ács Bori / Telex

Szuper sült krumpli

  • másfél kiló krumpli
  • egy evőkanál szódabikarbóna
  • két evőkanál zsír

A krumplikat meghámozom, hasábokra vágom. A sütőt előmelegítem 200 fokra. Közben felforralok bő két liter vizet, beleteszem a szódabikarbónát, majd a krumplihasábokat, és addig főzöm, míg egy kés hegyét már éppen bele tudom szúrni, de azért még nem puhult meg. Leszűröm, és hagyom teljesen lecsepegni. Közben felolvasztom a zsírt. A krumplit visszaöntöm a lábosba, amiben főtt, és ráöntöm a zsírt. Sózom, vagy tovább fűszerezem, és nagyon alaposan, mégis óvatosan keverem el, hogy ne törjenek össze a félig megfőtt krumplihasábok. Egy sütőpapíros tepsire borítom úgy, hogy a hasábok véletlenül se fedjék egymást, sőt, legyen köztük legalább fél centi távolság. Összesen körülbelül 50 perc kell nekik, félidőben érdemes megfordítani őket, de vigyázva, szét ne essenek.

A legomlósabb-ropogósabb sajtos rúd

Hogy hazai vonalat is vigyünk a snackek közé, meccs mellé alap a legjobb magyar sörkorcsolya, amire a leggyorsabban csúszik minden habzó ital, ez pedig a pogácsa után közvetlenül, igazi vetélytárs nélkül a sajtos rúd. Nagyon sok éve sütöm egymás után a recepteket, volt köztük ropogósabb és puhább, sajtosabb és kevésbé sajtos, omlósabb és szárazabb, de a legeslegjobb állaga egyetlen bűvös alapanyagtól lesz, ez pedig – nem, nem a margarin, hanem megint csak – a zsír. A zsír és a liszt együtt egészen más állagot képez, mintha vajjal állna össze, teljesen más lesz vele a ropogás természete. Nem mindegy azonban a technológia sem: nagyon fontos, hogy a tészta hosszan, sokáig hűljön, és még jobb, ha aztán szaggatás után újra kap egy kis pihenőidőt a hűtőben vagy akár a fagyasztóban. Hosszan lehet játszani a sajtfélékkel, minél karakteresebb a sajt íze, annál markánsabb lesz a végeredmény is.

Fotó: Ács Bori / Telex

Sajtos rúd

Alapanyagok:

  • 125 gramm vaj
  • 125 gramm zsír
  • 150 gramm reszelt sajt
  • 1 evőkanál só
  • 500 gramm liszt
  • 2 deciliter tejföl
  • 1 darab tojás
  • 1 tojás sárgája

A tetejére:

  • 1 tojás
  • további reszelt sajt

A jéghideg vajat és ugyancsak jéghideg zsírt aprítóban vagy nagyon kis kockákra vágva, esetleg lereszelve összemorzsolom a liszttel, míg nedves homokhoz hasonló állagot nem kapok. Hozzákeverem a reszelt sajtot, a sót, majd a tejfölt és a tojásokat is. Összegyúrom, és behűtöm minimum három órára, de még jobb, ha egy egész éjszakát a hűsön tölt. Másnap előveszem, és hagyom kb. 20-30 percig felengedni, hogy nyújthatóvá váljon. Kisujjnyi vastagságú táglalappá nyújtom jól lisztezett deszkán. Megkenem a felvert tojással, megszórom reszelt sajttal. Vékony, félcentis csíkokra vágom. Sütőpapíros tepsire fektetem őket, és 220 fokon kb. 15 perc alatt aranyszínűre sütöm őket. A sütésre várakozó adagokat mindig a hűtőbe vagy a fagyasztóba teszem, nehogy felengedjenek.

Csirkeszárnyak

A sült csirkeszárny eredetileg az amerikaifoci-meccsekhez kapcsolódik, de az idők során kinőtte az eredeti kereteit, és már mindenféle sportesemény fontos eleme. Olyan alkatrésze ez egy népszerű állatnak, amely méltatlanul marad el a többiekétől, sem a mellet, sem a combot nem éri utol népszerűségben, pedig mennyivel több íz- és állagbéli izgalmat rejt magában. Most a klasszikus barbecue-receptek helyett egy koreai verziót próbáltam ki, ami nagyon ropogós, olajban sül, és édes-csípős máz kerül rá sütés után. Olyasmi, mintha fognánk egy rántott csirkeszárnyat, éppen csak azzal a különbséggel, hogy a bundája ezerszer ropogósabb, annyira, mintha csipsz lenne a külseje. Itt jön egy értelmetlennek tűnő, ám annál hedonistább lépés, amikor a ropogós bundát lecsorgatjuk a mázzal. Ez a csirkeszárny ilyenformán minden szempontból a tökéletes meccsnézős étel, minden kicsit túlzás benne, nagyon fűszeres, nagyon zsíros, csípős, ragacsos, sok sör megy el vele.

Fotó: Ács Bori / Telex

Koreai csirkeszárny

Alapanyagok:

A páchoz:

  • 2 evőkanál szójaszósz
  • 1 evőkanál rizsecet
  • egy evőkanál méz
  • egy evőkanál szezámolaj
  • 1 kg csirkeszárny

A sütéshez:

  • 50 gramm liszt
  • 50 gramm étkezési keményítő
  • 1 liter étolaj

A szószhoz:

  • 2 evőkanál csilipaszta
  • 2 evőkanál szójaszósz
  • 2 evőkanál cukor
  • egy gerezd fokhagyma
  • egy teáskanál reszelt gyömbér

Egy nagy tálban elkeverem a páchoz való alapanyagokat, beleteszem a csirkeszárnyakat, és alaposan összeforgatom. Lefedve állni hagyom egy éjszakát, de minimum 2-3 órán át.

Közvetlenül a sütés előtt a liszt és az étkezési keményítő keverékébe forgatom a szárnyakat, majd bő, forró olajban ropogósra sütöm őket. Amíg sülnek, egy kisebb lábosban összeforralom a szósz alapanyagait, és a kisült szárnyakra locsolom, végül az egészet megszórom szezámmaggal.

Szotyi nélkül ne legyen foci!

Hogy ne maradjon meg bennünk a szotyiűr, fogjunk egy nagy adag magfélét, teljesen mindegy, hogy milyenek, a lényeg, hogy ne legyenek se pirítva, se ízesítve. Lehet csak napraforgómag, vagy akár mogyoró, mandula, tökmag, dió, tényleg akármi. Erre csak egy olajos-mézes kulimász kell, ami jól bevonja majd, és sülés után ropogós, édes, és ha akarjuk, még fűszeres is lesz. Az efféle dolgokat szokták kedves közhellyel az abbahagyhatatlan jelzővel illetni, de mit tegyünk, ha tényleg az. Legjobban a fűszerpaprika megy hozzá, de akár egy kis római köménnyel is meg lehet szórni.

Fotó: Ács Bori / Telex

Édes-fűszeres magok

Alapanyagok:

  • 300 gramm natúr mag
  • 3 evőkanál méz
  • 2 evőkanál semleges olaj
  • fűszerek

A sütőt előmelegítem 200 fokon. Az olajat és a mézet összemelegítem, a magokat egy tálba teszem, meglocsolom őket, és alaposan elkeverem. Megszórom a fűszerekkel és a sóval, majd sütőpapíros tepsire simítom a masszát. Körülbelül 10 perc alatt meg is pirulnak, érdemes figyelni, mert a méz könnyen odakap.