Az egykori Sirály helyére költözik a Gödör

2021. április 30. – 12:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Király utca 8-10-ből a Király utca 50-be költözik a 2002 óta létező, az Erzsébet térről az Akvárium kedvéért elüldözött Gödör Klub, amely így a mostani aurórások által teremtett egykori Sirály helyén nyithat majd újra – írja a koncert.hu.

A Gödörnek 2012 januárjában kellett elköltöznie az Erzsébet térről, de nem mentek nagyon messzire, a Király utca 8-10 alatti Central Passage-ben nyitottak újra. Itt egy darabig úgy tűnt, hogy stabilabb helyük lesz majd, mint az Erzsébet téren volt, ám 2018-ra már csak az épület emeletén, jóval kisebb léptékben tudott csak működni a klub, 2019 nyarán pedig ez a hely is végleg bezárt. A Gödör most ismét a Király utcában próbálkozik meg a nyitással, egészen pontosan az 50-es szám, ahol korábban a kultikus Sirály működött, amíg 2011-ben életveszélyessé nem nyilvánították az ott található műemlék épületet.

Azóta nem is kísérletezett a hasznosításával senki, sem megvenni, sem kibérelni nem akarták, a Gödör viszont bevállalta a háromszintes hely felújítását, és alaposan át is alakította az egészet, különösen a majdani koncerteknek otthont adó pincét. A pinceklub mellett az utcai szinten egy melegkonyhás, kávézó-szerű közösségi tér és egy galéria is kialakításra került és ha kerthelyiség nem is, de utcai terasz azért lesz majd az új Gödörben. Az új Gödör kávézóként szeretne is mielőbb kinyitni, ha a helyzet engedi, és azt remélik, hogy egy normálisra hajazó szeptemberben már a klubélet is berobbanhat majd.

Mindez azért tűnik különösen fontosnak, mert az elmúlt tizenpár évben egy rakás kultikus klub és koncerthely szűnt meg Budapesten, a megmaradtak esetében pedig olyan hírek borzolták a kedélyeket az utóbbi időszakban, mint hogy az A38-ra költözik a Petőfi TV és Rádió, vagy hogy a Dürer Kert napjai is meg vannak számlálva. Utóbbi helyére irodákat és lakóingatlanokat építenek majd, a bontása pedig áprilisban meg is kezdődött, de szerencsére nem kell tőle örökre elbúcsúzni, Budán egy új helyen nyithatnak majd újra valamikor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!