Egy 60 éve készült balatoni képeslapon ismerte fel híres festőművész szüleit egy ajkai férfi

2021. március 25. – 16:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár az arca szinte nem is látható, a testtartása, a ruhája és a frizurája alapján Kováts György „ezer százalékig biztos benne”, hogy édesanyja szerepel azon a képeslapon, amit még tavaly áprilisban töltöttek fel a Balaton régi képeken nevű Facebook-csoportba. Egy éve viszont hiába próbálja megszerezni az eredeti lapot, sehogyan nem éri el azt a nőt, aki megosztotta a fotót.

Az ajkai férfi számára nem csak a képeslapon látható nő külső jegyei tűntek ismerősnek. A siófoki mólón készült fotón ugyanis az látszik, hogy a nő éppen rajzol valamit, nem messze tőle pedig egy férfi alkot egy festőállvány előtt. György szülei pedig híres festőművészek voltak. Édesapja, Kováts Béla 1947-ben, édesanyja, Nagy Emerencia pedig 1944-ben végzett a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. A fővárosból aztán hazaköltöztek Ajkára, és főként ott, illetve annak környékén alkottak, meséli György.

A 68 éves dekoratőr férfi a Telexnek azt mondta, a fotó nagy valószínűséggel 1963-ban készült, szülei akkor a siófoki bányászüdülőben nyaraltak, miközben ő és két bátyja Makón töltött pár hetet édesanyja nővérénél.

Kováts György egyébként azért szerette volna megszerezni az eredeti képeslapot, mert a fotó kinyomtatva nagyon rossz minőségű, „emellett persze egy fontos emlék is. Édesapám január 23-án, édesanyám pedig április 6-án lenne százéves”, mondta.

Mivel jó eséllyel nem ez az egyetlen ilyen képeslap az országban, ha önnek esetleg megvan és meg is válna tőle, bátran jelezze nekünk!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!