Demeter Szilárd: Ne álljunk be akár kormánypárti, akár ellenzéki szólamokat felböfögni, mert az megosztja a közönségünket is

2021. március 12. – 23:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatója és könnyűzenéért felelős miniszteri biztos pénteken a HírTv vendégeként azt mondta, hogy csak a kevésbé tehetséges vagy leszállóágban lévő művészek járnak el tüntetésekre szónokolni.

Demeter a Mandinerben írt arról pár napja, hogy a könnyűzenei programja 23 milliárd forintos támogatást kap, és tervei szerint öt éven belül egy popkulturális központot is kialakítanak Óbudán, részben az egykori Vizoviczki-birodalom helyén. A PIM igazgatója azt is tervezi, hogy egy ötéves programban egységbe szervezi a Kárpát-medencei kultúrát.

Demeter a HírTv-ben most azt mondta, hogy a tavaly elkészített könnyűzenei stratégia konszenzusnak örvendett, és azok is elismerően bólogattak, akikkel nem feltétlenül értenek egyet világnézeti vagy egyéb kérdésekben. A miniszteri biztos szerint az ellenzéki sajtóban mindig leverik rajta a könnyűzene társadalmasítását, pedig az annyiról szólna, hogy visszaadják a zenélés örömét a magyaroknak. Demeter úgy véli, hogy az elmúlt hetven év nem tucc-tucc zenékről és tingli-tanglikról szólt, hanem nagyon értékes zenészekről, zenekarokról és dalokról szólt. Mindezekkel együtt azért szeretné megerősíteni ezt a közeget, mert a magyarok jó része csak könnyűzenével fogyaszt kultúrát.

Az interjúban szóba kerültek az raktárkoncertek is, ahol említhetjük a Hétköznapi Csalódások cenzurázott koncertjét is, de Demeter azt mondta, hogy felül fogják írni az érdekellentéteket, neki nincsenek tartalmi megkötései sem.

„Én is gyűlölném, hogy mit kellene megírnom íróként vagy regényíróként. Egy dolgot kérek, hogy a politikai aktivizmust és a művészetet azt válasszuk ketté. A politikai aktivizmusnak is megvan a maga legitim helye, tehát ki lehet menni tüntikézni, ott lehet énekelni, hergelni a tömeget vagy vezérszónokolni. Ezzel semmi bajom nincs, Magyarország egy szabad ország, szólás- és véleményszabadság van. De amikor művészeti térbe lépünk be vagy a kulturális térbe lépünk be, akkor próbáljunk meg a művészeti produktumainkkal hatni, tehát ne álljunk be akár kormánypárti, akár ellenzéki szólamokat felböfögni, mert az megosztja a közönségüket is.”

Demeter aztán arról is beszélt, hogy szerinte milyen művészek járnak tüntetésekre. Egyik elmélete szerint azok, akik pótcselekvésként választják ezt, mert már leszálló ágban vannak, és igénylik a figyelmet, a másik olvasata szerint pedig azok, akik kevésbé tehetséges mivoltukat akarják kompenzálni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!