Túlépítés helyett visszaadnák azt, ami a Balatoné

2021. február 15. – 23:28

frissítve

Túlépítés helyett visszaadnák azt, ami a Balatoné
Forrás: Add vissza! / Kálna Dávid és Nardai Sarolta

Másolás

Vágólapra másolva

Keszthely és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tavaly egy építészeti ötletpályázatot írt ki a város balatoni központjára, hogy pezsgőbb életet vigyen egy vízparti szakaszra. A pályázat díjazottjai közé két olyan antiterv is bekerült, amelyek a part „visszavadítására” törekednek a túlépítéssel szembe menve. Az egyik ilyen tervet jegyző építész párossal, Nardai Saroltával és Kálna Dáviddal beszélgettünk arról, hogyan válhat egy építész programjává a nem építés, és hogy milyen módon maradhat meg a Balaton-part identitása.

Az elmúlt pár évben a Balaton térsége az intenzív ingatlanfejlesztés és -építés terepe lett. Az építkezések lassan felzabálják a még szabad parti területeket és zöldfelületeket, ahová nem egyszer jellegtelen lakóparkok vagy túlméretezett, tömbszerű épületek kerülnek, ilyen veszélyekről beszélt a Telexnek Szigliget új polgármestere is, miközben a strandokon is egyre több épített elem van a népszórakoztatás jegyében. A tóban lévő nádasokat pedig rendszeresen irtják, mint zavaró elemet, pedig óriási szerepe van a Balaton ökológiai rendszerében. (Arról még a régi Indexen írtunk, hogy mekkora üzletet jelent ingatlanosoknak a nádtalanítás.) Hogy hogyan néz ki a Balaton-part, az nemcsak a befektetőkön múlik, hanem az önkormányzatokon is. A szintén erősen túlépített Keszthely az MMA-val közösen a város frekventált Balaton-parti területének tervezett megújítására írt ki ötletpályázatot negyven éven aluli építészek számára. A tervezési terület, amit a kiírók Balatoni Központnak neveztek nagyjából a Városi Strand területét foglalja magába, és így még mindig elég sok zöldfelülettel bír, de mégis elég nagy itt a pangás, nem túl vonzó a helyieknek és a turistáknak sem.

„Szomorúan tapasztaljuk, hogy kialakult egyfajta generált verseny a Balaton-part körül, hogy ki csinál nagyobb show-t, és közben olyan jellegtelen strandok születnek, amelyek akár az Alföldön is lehetnének. A mi alapötletünk az volt, hogy adjuk vissza azt, ami a Balatoné, ha már úgyis túlfeszítjük a húrt. Szerintünk maga a természeti környezet is megadhatja az élményt, nincs feltétlenül szükség más attrakciókra”

– mondta Kálna Dávid építész, aki Nardai Saroltával adta be pályázatát Add vissza! címmel.

Forrás: Add vissza! / Kálna Dávid és Nardai Sarolta

Az ökológiai megközelítésű tervük alapját a már meglévő fás ligetek adták, ezeket utacskákkal kötötték össze, amelyek hol a felszínen, hol a víz fölött, pallósorokon futnak, hogy elérjék a víz fölött cölöpökön álló épületeket, amelyekben élményfürdő, szauna, vendéglátóhely vagy szépségfarm is lehet. A koncepció hangsúlyos eleme, hogy megidézze a Balaton egykor természetes, nádasos világát, így a most szétszórt, beépített tereket kotrással visszaadnák a víznek. Az így kialakult öblökben, csatornácskákban megjelenhetne a természetes vízparti élővilág. A területen több foltot szándékoltan érintetlenül hagynának, hogy az állatvilágnak is élőhelyeket teremtsenek. A tervezők kutatásaik során arra jutottak, hogy a 20. században veszett el a parti sáv igazi balatoni karaktere. Szerintük az optimális parthasználati egyensúly a 19. század végén, a Szigetfürdő (ez vízre épített fürdőházakból és szigetekből állt) megjelenésével alakult ki, és ennek az állapotnak a visszafejtésére törekedtek.

„Ha nincs nád, akkor nem tisztul a Balaton, ismerjük az algásodást, nem túl vonzó jelenség. Ha nincs nád, a hullámot sem fogja meg semmi, erodálódik a part”

– mondták a tervezők.

„A pályázati kiírás nagy alapterületű, komoly infrastruktúrát igénylő programot irányzott elő. Kísérletet tettünk egy más megközelítésű provokatív terv elkészítésére. Ezzel persze kockáztattuk, hogy kizárnak minket a pályázatból, de ügyesen egyensúlyoztunk, és a zsűri is nyitott volt” – mondták az építészek.

Az ítészek nyitottságát talán az is jelzi, hogy a hazai pályázatokon nem szokványos módon a két különdíjas pályaművet közel azonos nagyságrendű díjjal jutalmazták, mint a kiírásnak megfelelő két legjobb pályaművet.

„A tervezett funkcióknak otthon adó épületek a kialakult öblökben szóródnak szét, szoros kapcsolatban a vízzel, megjelenésükkel és anyaghasználatukkal szinte beleolvadva a nádasba.” – Forrás: Add vissza! / Kálna Dávid és Nardai Sarolta

A pályázaton szintén különdíjat kapott Guba Sándor és Hámori Péter terve, akik hasonló megközelítésű anyagot állítottak össze. A két csapat nem tudott egymásról, de Kálnáék szerint az alapok nagyon fedésben van egymással, nekik jó volt ezt a párhuzamosságot látni, és ez megerősíti a felvetés létjogosultságát. Gubaék tervéről egyébként a 444-en jelent meg egy írás. Kálnáék úgy gondolják, hogy ha bele is lehet kötni szakmailag a két provokatívnak tűnő tervbe, arra mindenképpen jók, hogy jobban közüggyé váljon az építészet, beszéljenek róla, és ne csak belső szakmai fórumokon vitatkozzanak róla a téma iránt kifejezetten érdeklődők. „Lehet, hogy rossz dilemmák mentén határozzuk meg az igényeket, és a nagy épületek építése helyett a hely sajátosságait kell előtérbe helyezni. Hiszen ez adja a tópart valódi vonzerejét” – mondta az építészpáros. „Lehet, hogy naivak vagyunk, amikor azt gondoljuk, hogy egy ilyen terv megvalósítható, de túlcsordult a pohár, és mi inkább leiszunk egy kicsit a pohár tetejéről. Ez a mi kritikánk” – mondták a tervezők.

Szerintük azt is észre kell vennünk, hogy az építészet dogmái megváltoztak, egyre többször válik a megfelelő építészi hozzáállássá a nem építés vagy éppen a bontás.

„A 21. század kihívása már nem az, hogy grandiózus, egymást túllicitáló ”sztárépítész„ épületeket tervezzünk, hanem az, hogy a közösség egészének kedvezzünk. És a közösség nemcsak az embereket jelenti, hanem az ökoszisztémát. Emiatt az egész tervezés égetően közösségi folyamattá válik. Építeni mindig baromi drága, és baromi nagy haszon van rajta, a beruházók is a minél drágább annál jobb elven működnek. Mindenki növekedni akar, a csökkenés pedig negatív dologként van elkönyvelve, pedig a tartalékok végesek.”

Add vissza! / Kálna Dávid és Nardai Sarolta

A „gyógyító” szándékú építészeti hozzáállásnak itthon még nincs nagy hagyománya, de Nyugat-Európában már vannak erre jó példák. Az angol Cedric Price például három évtizeddel ezelőtt arra tett kísérletet, hogy Hamburg egyik egykor nagy forgalmú dokkját úgy változtassa meg, hogy az a várossal kapcsolatban maradva az emberek, a folyó és a vízimadarak törékeny együttélésével működőképes legyen. A tervet végül nem valósították meg Hamburg más irányú elképzelése miatt, de rámutatott, hogy szorosabb egységet képezhet az épített és a természeti környezet. Művészettörténészek és filozófusok szerint is vannak olyan építészeti megoldások, amelyek nem járnak a természet kizsákmányolásával. Az elsőre radikálisnak tűnő, de nagyon pragmatikus tervek egyre jobban előtérbe kerülhetnek az éghajlatváltozással és a környezeti feltételek romlásával, így könnyen eljuthatunk oda, hogy a most formabontó ötletek a túlélésünkhöz is szükségessé válnak.

Az új ötletekre a Balaton-partnak is szüksége lehet, a keszthelyi pályázaton pedig kiderült, hogy vannak ilyenek. „Az a zsűritől is elhangzott, hogy nem született kiemelkedő megoldása a pályázatnak, egyikre sem böktek rá. A pályaműtől azonban azt reméljük, hogy szélesebb körökhöz eljutva érdemi diskurzus alakul az alternatív hozzáállásról, és a további programalkotás egy ökologikusabb szemlélettel egészül ki” – mondták az építészek.