Eperjes Károly orosz vakcinával szeretne oltatni

2021. január 18. – 10:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Egész életemben az orosz szisztéma alapján voltam beoltva mindenféle ellen. A gyerekkori oltásaink mind onnan valók voltak, és beváltak. Ezért nem kérdés számomra, hogy az orosz oltást választom, ha megengedik” – mondta a Sonline.hu-nak a 66 éves színész, aki már átesett a koronavíruson, kétszer is.

„A második esetben sokkal erőteljesebb tüneteim voltak, és tovább is tartott. Szeretném beoltatni magam, ám miután megkaptam a betegséget, egyelőre várnom kell” – fűzte hozzá.

A magyar kormány legutóbb a kínai vakcináról kommunikálta, hogy megszületett róla a megállapodás, de nem titkolják, hogy egyebek mellett az oroszokét is vizsgálják. Nemrég kiderült, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) előzetes tárgyalásokat folytat a koronavírus elleni első orosz vakcina, a Szputnyik V gyártójával, ugyanakkor a vakcina fejlesztője még nem döntött úgy, hogy kérelmet nyújt be a készítmény uniós alkalmazásának jóváhagyására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!