Pontonként reagált az SZFE az új vezetőség nyolctételes ajánlatára

2020. október 7. – 23:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tárgyalást és írásbeli rögzítést kérnek az új vezetőségtől, akiket továbbra sem tartanak legitimnek: az SZFE blokádjának felszámolását kérő rektorhelyettes és kancellár ajánlatára reagáltak pontról pontra az SZFE hallgatói.

Vasárnap tett nyolc pontban ajánlatot az új vezetőség az SZFE diákjainak: ebben bérfejlesztést, egyeztetést, a blokád vezetőinek pedig büntetlenséget ígértek. Az ajánlat arra az esetre vonatkozott, ha október 7-ig befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és az épület blokádja.

Az SZFE hallgatói hétfőn az ajánlatot visszautasítják. Hozzátették, a blokádot továbbra is fenntartják, az új vezetést ugyanis nem tartják legitimnek. Reakciójukban úgy fogalmaztak, hogy nem ajánlatot, hanem ultimátumot kaptak, a kancellár pedig bérvisszatartással zsarol. Az új vezetőség, Novák Emil általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár közleményt adott ki, melyben azt írták,

„arra kérjük a hallgatókat és a sztrájkbizottságot, hogy gondolják át még egyszer a javaslatunkat és fogadják azt el, hiszen még nem késő megkezdeniük az együttműködést.”

Az SZFE sztrájkbizottsága szerdán Facebookon pontról pontra reagált Szarka Gábornak címezve az ajánlatára. Azt írták,

„Ön csomagban tett ajánlatot az Egyetem számára, a válságkezelés egészére. Mi továbbra is a sztrájkköveteléseinket érintő ajánlatokat vagyunk hivatottak megválaszolni.”

A kifejtett pontokban a bérfejlesztés ajánlatára úgy reagáltak, „a bérek emelése önmagában nem tudja megoldani az autonómia garanciájának problémáját”, majd kifejtették, hogy nem látják, hogyan akadályoznák a bérek kiutalását, így nem tartják validnak a bérvisszatartást sem. Jelezték, hogy szerintük a tanév felfüggesztésére „sem elegendő ok, sem törvényes lehetőség nincsen, különösen nem a tanév negyedik hetében”.

A blokádvezetők büntetlenségére azt írták, „ez a burkolt fenyegetés értelmezhetetlen számukra”. A vezetőség illegitimitását is kifejtették, szerintük ugyanis

„nem állt fenn az SZMSZ által feltételként előírt ”sürgős eset„, amely lehetővé tette volna, hogy a rektorhelyetteseket a fenntartó jelölje ki.”

Hozzátették, a sztrájkfelhívást addig tartják fent, amíg tárgyalni nem tudnak és amíg a mindkét félnek megfelelő tárgyalási eredmény írásban nem rögzül. Posztjukat azzal zárták,

„Arra kérjük, hogy amennyiben fenntartja azt a véleményét, hogy a 8 sztrájkkövetelésinkből 6 pontban nem illetékes, járjon közben, hogy az azokban illetékes személyekkel tudjuk folytatni a tárgyalást.”

Semjén Zsolt május 26-án éjjel benyújtotta, az Országgyűlés pedig július 3-án elfogadta azt a törvényjavaslatot, amivel 2020. szeptember 1-jétől az állami fenntartású Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi fenntartás alá kerül. Július végén az is kiderült, hogy az alapítvány kuratóriumának elnökének az intézményt többször bíráló Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nevezték ki. Az új rendszerben az alapítvány, élén a kuratórium dönt az egyetem minden fontos ügyéről, az ő kezükbe került ugyanis a vagyon, az ingatlanok és a főbb döntési körök. A kormány minderről hivatalosan azt kommunikálja, a modellváltás célja, hogy az intézmény szabadabban működjön, hatékonyabb legyen az oktatás, és főképp, hogy az egyetem tulajdonosa már nem az állam lesz, hanem az erre a célra létrehozott alapítvány, amivel minden eddiginél függetlenebbek lehetnek.

Az ötfős kuratórium augusztus végén benyújtotta az új alapító okiratot, mire az egyetem teljes vezetése és szenátusa – ami az egyetem legfőbb döntéshozó szerve – lemondott. Az okiratban ugyanis őket minden jogkörüktől megfosztották: nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem választhatják meg az egyetem rektorát, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át.

Az SZFE hallgatói nem ismerik el legitimnek a kuratóriumi tagokat, az autonómia visszaadását követelik, hetek óta demonstrálnak, és az egyetem két épületét is szimbolikusan elfoglalták. Több oktatási intézmény, magyar és hollywoodi híresség állt ki mellettük.

A Vidnyánszky Attila elnökölte kuratórium közben Vonderviszt Lajos helyére Szarka Gábor lövész ezredest, Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter volt kabinetfőnökét nevezte ki kancellárnak. Majd pályázat és szenátusi jóváhagyás nélkül két új rekorhelyettest is, Novák Emil filmrendezőt és Zalán János színész, producert. Őket azonban az egyetem diákjai nem ismerik el, az elfoglalt épületbe továbbra is csak az egyetem polgárait engedik be, így az új kancellár sem mehetett be. Szarka Gábor október 2-án azt ígérte, hogy a hallgatók barikádját nem fogják erőszakkal felszámolni,

Október elsején az egyetem oktatóinak 60 százaléka sztrájkba kezdett, amihez számtalan külső munkavállalójuk is csatlakozott. A sztrájkoló tanárok reggelente bemennek az egyetemre, de tanítás helyett fórumokat tartanak, beszélgetnek a diákokkal. Követeléseik között szerepel többek között, hogy garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát; állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit; és az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg.

Gulyás Gergely bejelentette, hogy a megduplázza a Színház- és Filmművészeti Egyetem költségvetését, így jövőre 3 milliárd forintból gazdálkodhat az intézmény. A diákok erre úgy reagáltak, hogy egy jogsértő helyzetben, mint amilyen a mostani, nem éppen etikus pénzügyi felajánlásokkal válaszolni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!