Ha Trump fenekek helyett a fiatalokkal, a latinókkal és a munkásosztállyal foglalkozott volna, talán nem kapnak ki ennyire a republikánusok

Ha Trump fenekek helyett a fiatalokkal, a latinókkal és a munkásosztállyal foglalkozott volna, talán nem kapnak ki ennyire a republikánusok
Szavazók az amerikai félidős választáson Kansas Cityben 2026. november 3-án – Fotó: Austin Johnson / AFP
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Mondhatnánk, hogy a várakozások szerint alakultak az amerikai félidős választások, hiszen a közvélemény-kutatások adatai szerint borítékolható volt, hogy a demokraták nagyot nyernek – valójában viszont még a várakozásokhoz képest is óriási győzelmet arattak. Az 1930-as évek óta először nyertek szenátusi választást például Kansasben, Texasban pedig több, állami szintű tisztséget hódítottak el, pedig korábban itt az 1990-es évek óta egyet sem tudtak megnyerni. A republikánusok a választások előtt már mélykonzervatív államokban is védekezésre kényszerültek, és eléggé úgy tűnik, hogy több számukra fontos demográfiai réteget is elveszítettek.

Ennek pedig szakértők szerint leginkább egyetlen oka van: Donald Trump, aki népszerűtlen intézkedéseivel és döntéseivel még olyan rétegeket is elidegenített a pártjától, amelyek két éve javarészt rá szavaztak az elnökválasztáson. Ezen rétegek támogatását a republikánusok idén is annyira biztosra vették, hogy választási stratégiájuk egy részét is rájuk építették – úgy, hogy az elnök közben folyamatosan távolította el őket a párttól.

A kiábrándult latinók

Ilyen demográfiai réteg volt például a latinóké, akik 2024-ben meglepően nagy arányban szavaztak Trumpra. 2020-ban a hagyományosan inkább demokrata szavazóknak elkönyvelt spanyolajkúak 36 százaléka szavazott a jelenlegi elnökre, négy évvel később ez az arány 48 százalék volt. A gazdaság azonban az elmúlt két évben nem igazán lendült fel, a megélhetési nehézségek nem enyhültek, és sokakat az idegenrendészet bevándorlókkal szembeni erőszakos fellépése is meglepett.

Tábor Áron, az ELTE oktatója a Telex Elektor műsorában azt mondta: már önmagában furcsa volt a két évvel ezelőtti helyzet, hiszen a latinók viszonylag biztos bázisa voltak a demokrata pártnak. „Akkor az volt a mondás, hogy hiába rasszistának ható Trump, a latino társadalom is rétegzett, és ott is megvannak azok a törésvonalak például a munkásosztály és a kvalifikáltabb rétegek között, amik egyébként a többségi társadalomban is jelen vannak. Akkor az anyagi kilátások annyira rosszak voltak, különösen a fiatal latinóknál, hogy protestszavazat volt ez akkor a demokraták ellen” – mondta. Szerinte ez a mostani eredmény ugyanez, csak pont fordítva, most Trumpot büntették.

Tábor is azt mondta, hogy a bevándorlás témája döntő lehetett: „Lehet azt mondani, hogy Trump soha nem árult zsákbamacskát ebben a témában, mindig arról beszélt, hogy ha ő elnök lesz, megkezdődnek a deportálások, mégis sok latino úgy gondolhatta, hogy ez nem az olyan emberekre vonatkozik, mint ő”. Azt hitték, hogy az illegális bevándorlókat, a feketén dolgozókat és a bűnözőket fogják deportálni – aztán kiderült, hogy sokszor válogatás nélkül zárnak be és utasítanak ki nem fehér bőrű embereket, még akár amerikai állampolgársággal rendelkezőket is.

Tábor Áron szerint az elmúlt két évben valószínűleg nagyon sokan szembesültek azzal, hogy ez egy válogatás nélküli, sokszor rasszista alapú targetálása a latin-amerikaiaknak, és szembefordultak a republikánusokkal. Az NBC News/Telemundo felmérése alapján most a latinók kétharmada látja úgy, hogy az idegenrendészet túl messzire ment, és majdnem 70 százalékuk elégedetlen Trump bevándorlásügyi akcióival.

Ez, és a megélhetési problémák tartós fennmaradása egyértelműen látszottak az eredményeken: a CNN választásnapi felmérésének demográfiai adatai szerint a feketék és a latinók között ugyan 2022-ben is a demokratáknál volt az előny, de a négy évvel ezelőtti helyzethez képest 7 és 6 százalékponttal növekedett a párt támogatottsága.

Az ázsiai-amerikaiaknál is jelentős volt a demokraták felé tolódás, annak ellenére, hogy már korábban is 18 százalékponttal vezettek a republikánusokhoz képest: a mostani választásokon már 41 százalékpontos volt az előnyük ebben a demográfiai csoportban. A fehér szavazók között a republikánusok megőrizték az előnyüket, de jelentősen csökkent a különbség: a 2022-es 18 százalékpont helyett idén már csak 3 százalékponttal vezettek.

A Z generáció elégedetlen

A 2024-es elnökválasztáson a fiatalok meglepően nagy arányban szavaztak Trumpra, a republikánusok akkor sok energiát fordítottak arra, hogy megszólítsák ezt a réteget, különösen a fiatal fehér férfiakat. Ekkor az évtizedek óta jellemzően a demokrata jelölteket támogató fiatalok 43 százaléka Trumpra szavazott. A CNN adatai szerint ez a jelenség most mérséklődött. Bár a két évvel ezelőtti választásokhoz képest minden korosztályban a demokraták felé tolódtak a szavazók, a 30 év alattiak nagyobb arányban támogatták a párt jelöltjeit, mint az előző félidős választás során. Míg 2022-ben 28 százalékponttal vezettek náluk a kékek, addig most 47 százalékponttal tolódtak a demokraták felé.

A DW azt írja: életkor szerint a fiatal szavazók körében a legerősebb a demokraták támogatottsága: a 18–24 évesek háromnegyede a párt jelöltjeire szavazott. Ezzel szemben a 65 évesek és idősebbek körében a republikánusok vezetnek, 51 százalékkal.

A Z generáció többsége főként a megélhetési nehézségek miatt elégedetlen. Az infláció, az iráni háború, az ICE és a gázai övezet ellen indított izraeli háború is eltántorította őket Trumptól és a Demokrata Párt felé mozdította el a fiatalságot. Tábor Áron szerint azt sem segített, hogy Trump az elmúlt két évben nem is nagyon mutatott hajlandóságot arra, hogy ezeket a problémákat meg akarja oldani. Ennek erős szimbóluma, hogy a szavazás előtti utolsó beszédében például arról beszélt leginkább, hogy miket építene Washingtonban, és az elmúlt időszakban többször is beszélt különböző kollégái fenekéről, ami a megélhetési gondokkal küzdő fiatalokat valószínűleg nem érdekli különösebben.

A közvélemény-kutatások már tavasszal jelezték, hogy a republikánusok bajban lesznek a fiatal választói réteggel, de azt is megmutatták, hogy a fiatalok szerint valójában a két párt közül egyik sem foglalkozik a számukra fontos kérdésekkel. Már ekkor az jött ki a kutatások során, hogy a fiatalok minden más korcsoportnál nagyobb arányban (30 százalék) az olyan progresszív demokrata politikusokat preferálják, mint New York polgármestere, Zohran Mamdani.

CNN demográfiai adatai szerint a demokraták támogatottsága nőtt a nők között is: 2022-ben még csak nagyjából 8 százalékponttal támogatták nagyobb arányban a demokratákat, idén már jóval nagyobb arányban, 18 százalékponttal szavaztak a párt jelöltjeire. A férfiak között idén nagyjából egyenlő arányban osztódtak a szavazatok a két párt között, ezzel eltűnt a 14 százalékpontos előny, ami a 2022-es választásokon a republikánusok felé mutatkozott. A DW adatai szerint csak a fehér férfiak körében van most többségben a republikánusok támogatottsága.

Trump veszített a munkásosztály támogatásából

A diplomás fehér és nem fehér szavazók körében is két számjegyű előnnyel nyertek a demokraták. Eközben a republikánusok az egyetemi vagy főiskolai végzettséggel nem rendelkező fehér szavazók körében is veszítettek a 2022-ben megszerzett előnyükből.

Ez azért is különösen érdekes, mert az elnök kifejezetten támaszkodott két évvel ezelőtt a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező fehér szavazókra: 2024-ben 66 százalékuk szavazatát nyerte el, csakúgy, mint 2016-ban, amikor tömegével szavaztak rá az őt sikeres üzletembernek tartó, és tőle gazdasági fellendülést váró munkásosztály tagjai. Az idén készített különböző közvélemény-kutatások adatai szerint viszont már több mint felük, a Fox News egy felmérése szerint pedig már 67 százalékuk negatív értékelést adott Trump gazdaságpolitikájára.

Tábor Áron a Telexnek azt mondta: mivel Kansast a demokraták megnyerték, mindenképpen kellett nekik a munkásosztályból is szavazatokat szerezniük a republikánusoktól. „Ez egy hosszú idő óta tartó vitatéma, hogy a fehér munkásosztályt az anyagi létbizonytalanság motiválja jobban, vagy egyfajta kulturális elégedetlenség, az, hogy nekik különféle sérelmeik vannak. Sokáig a demokratákra úgy tekintettek, mint a keleti és nyugati parti elitek pártja, legalábbis kulturálisan mindenképpen.” A szakértő hozzátette, hogy Trump – annak ellenére, hogy maga is New York-i milliárdos – be tudta úgy állítani magát, hogy ő is az elit áldozata, hasonlóan ahhoz, ahogy egy kansasi fehér munkás is gondolkodhat.

Tábor szerint azonban nemcsak a republikánusok hibáztak, ezzel együtt a demokraták is jó taktikát választottak: ahelyett, hogy megosztó témákban szólaltak volna fel, igyekeztek a párt gyökereihez visszatérni, ami a munkások, a kisemberek képviselete és a gazdasági érdekképviselet – ez pedig szimpatikus volt a fehér munkásosztály számára is.

Kék hullám a piros államokban

Meglepő módon több olyan állam színeződött kékre a félidős választások után, amit korábban hosszú ideig republikánusok vezettek. Ilyen volt például Kansas, ahol 94 év után szenvedtek vereséget. Kansas állam 165 éves történetében egyébként is csak két demokrata szenátor tudott győzni – az utolsó 1932-ben, ő 9 éven át volt szenátor –, a sor most a 62 éves Adam Hamiltonnal bővül.

Hamilton a 2020-ban első szenátori ciklusát elnyerő Roger Marshallt győzte le, akiről Trump azt írta az X-en, hogy „az Egyesült Államok egyik legjobb szenátora”. Ez valószínűleg nem segített a helyzetén, mivel az amerikai elnök elég népszerűtlen még a republikánus szavazók között is. Marshall 2020-ban könnyedén, 11 százalékponttal győzte le akkori demokrata ellenfelét Kansasben, Trump pedig két éve az elnökválasztáson 16 százalékpontos előnnyel nyert itt.

Kansas állatorvosi lova lehet a fent leírt demográfiai változásoknak: a hárommillió lakosú állam 15 százalékát hispán, jellemzően mexikói gyökerű lakosok adják, öt százalék afroamerikai, valamivel több mint három százalék ázsiai. Trump két éve gigantikus fölénnyel, 36 százalékponttal nyerte az elnökválasztást a felerészben spanyolajkúak lakta Seward megyében, ahol az ország legnagyobb marhahús-feldolgozó üzeme is van. Most a republikánus szenátorjelölt 13 százalékponttal maradt el a demokrata Hamiltontól.

Hasonló republikánus bástya volt Texas, Észak- és Dél-Karolina is, most ezek közül mindenhol demokrata jelölt vitte el a szenátusi széket. A republikánusok még azokban a déli képviselőházi választókerületekben sem tudtak győzni, ahol az új, saját javukra átrajzolt választási térképekkel próbáltak előnyhöz jutni. Vereséget szenvedett Greg Abbott, Texas három ciklus óta hivatalban lévő republikánus kormányzója és Susan Collins, Maine ötször újraválasztott republikánus szenátora is.

Több politikai elemző szerint valójában nem is az egyéni jelöltek buktak, sokkal inkább Donald Trump, aki ellen a demokrata és a kevésbé elkötelezett republikánus szavazók is összefogtak. Ezt a demokrata jelöltek ki is használták, és többen úgy állították be a kampányukat, mintha a pártpolitikai szempontokon felül állnának. Ezzel igyekeztek elhatárolódni a demokrata párt országos szinten megtépázott megítélésétől, hogy megnyerjék a republikánus többségű államok szavazóit. Mindezek tudatában felmerül a kérdés: vajon a demokrata jelöltek nyertek a félidős választásokon, vagy egyszerűen a republikánus párt, és különösen Donald Trump volt az, aki veszített? Aki ezt a feladványt jobban oldja meg, mindenképpen előnnyel indul majd a 2028-as elnökválasztáson.

Az amerikai félidős választás eredményeit ebben a cikkünkben elemeztük, és érdemes megnézni a témába vágó stúdiós beszélgetést is:

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!